Szalay a harmadik helyen végzett a hétfői szakaszon

TÓTH ANITA  jelenti BaharidzsábólTÓTH ANITA jelenti Baharidzsából
2002.09.30. 22:07
Címkék
Még el sem kezdődött a verseny, a mezőny még csak a rajtra várt a Szfinx előtt, amikor egy egyiptomi fiatalember az útvonaltervet nézegetve előbb felszisszent, majd a homlokát ráncolva azt mondta, nem irigyli azokat, akiknek a Baharidzsa és Farafira közötti szakaszt teljesíteniük kell. Akkor még talán kevesen kapták fel erre a fejüket, ám utóbb kiderült, jól tették volna, ha figyelnek az egykori navigátor szavára, hiszen az említett szakasz már hétfőn elkövetkezett. Méghozzá termetes homokdűnékkel, hatalmas, érdekes alaku sziklákkal, valamint a gumikra roppant veszélyes éles kövekkel.A Dakar-ralit már jó néhányszor megjárt Szalay Balázsnak azonban ez szemmel láthatóan nem okozott túl nagy gondot. Laklóth Aladárral szinte hiba nélkül szelték a kilométereket. Igaz, a dűnés szakaszon eltévedtek egy kicsit – körülbelül 10-12 percet veszítettek emiatt –, ám még így is sikerült a harmadik helyen teljesíteniük a 351 kilométeres távot. "Kétszer meg kellett állnunk, hogy kiszedjük a homokot a főfékhenger mögül, de miután a szervizcsapat elhárította a hibát, már nagyon élveztem a vezetést. A dűnék egyáltalán nem okoztak gondot, végre kamatoztatni tudtam a Dakarokon szerzett tapasztalataimat” – mondta Szalay a célban. A másik remeklő magyar párost Kis Sándor és Czeglédi Péter alkotta, ők már vasárnap is bizonyították, hogy menynyire erős a Nissan Navara. Hétfőn is a topon voltak, csakhogy csapattársuk, Vittorio Emanuele, Savoya hercege elakadt, és nem volt szívük otthagyni a dűnék között. Ha nem kezdik el vontatgatni az olaszok körében roppant népszerű főméltóságot, akár elsők is lehettek volna, ám ők is tudják: egy csapat csak akkor ér valamit, ha a tagjai számíthatnak egymásra. Nos, Kisék a segítségnyújtás ellenére is ötödikként értek célba, és ez azt jelentette, hogy az összetettben fölzárkóztak a harmadik helyre.
5. Egyiptom-rali, 2. szakasz, Baharidzsa–Farafira (össztáv: 352 km,
ebbôl a szelektív hossza: 351 km)

Autósok: 1. Picco, Dalzotto (olasz, Toyota HDJ80) 4:57:08, 2. Komornicki, Marton (lengyel, Mitsubishi Pajero) 4:42 perc hátrány, 3. Szalay Balázs, Laklóth Aladár (magyar, Chevrolet Blazer) 13:42 p h., …5. Kis Sándor, Czeglédi Péter (magyar, Nissan Navara) 17:36 p h., …17. Palik László, Darazsi Gábor (magyar, Toyota Landcruiser) 13:17:52 óra h.
Motorosok: 1. Fabrizio Meoni (olasz, KTM) 4:10.21, 2. Despres (francia, KTM) 2:33 p h., 3. Sainct (francia, KTM) 4:14
Az összetettben. Autósok: 1. Picco, Dalzotto 7:48.33, 2. Komornicki, Marton 1:05 p h., 3. Kis Sándor, Czeglédi Péter 16:26, 4. Szalay Balázs, Laklóth Aladár 29:50, …16. Palik László, Darazsi Gábor 13:59:49 ó h.
Motorosok: 1. Sainct 6:42:58, 2. Meoni 1:24 p h., 3. Despres 2:18 p h.
5. Egyiptom-rali, 2. szakasz, Baharidzsa–Farafira (össztáv: 352 km,
ebbôl a szelektív hossza: 351 km)

Autósok: 1. Picco, Dalzotto (olasz, Toyota HDJ80) 4:57:08, 2. Komornicki, Marton (lengyel, Mitsubishi Pajero) 4:42 perc hátrány, 3. Szalay Balázs, Laklóth Aladár (magyar, Chevrolet Blazer) 13:42 p h., …5. Kis Sándor, Czeglédi Péter (magyar, Nissan Navara) 17:36 p h., …17. Palik László, Darazsi Gábor (magyar, Toyota Landcruiser) 13:17:52 óra h.
Motorosok: 1. Fabrizio Meoni (olasz, KTM) 4:10.21, 2. Despres (francia, KTM) 2:33 p h., 3. Sainct (francia, KTM) 4:14
Az összetettben. Autósok: 1. Picco, Dalzotto 7:48.33, 2. Komornicki, Marton 1:05 p h., 3. Kis Sándor, Czeglédi Péter 16:26, 4. Szalay Balázs, Laklóth Aladár 29:50, …16. Palik László, Darazsi Gábor 13:59:49 ó h.
Motorosok: 1. Sainct 6:42:58, 2. Meoni 1:24 p h., 3. Despres 2:18 p h.
A dűnék azonban nemcsak a herceg életét nehezítették meg, meggyűlt velük a baja a vasárnap még élen álló Andrea Mayernak is. A dakart a női motorosok mezőnyében többször megnyerő német versenyző éppen az egyik dombra kapaszkodott fel, amikor elvétette az irányt, és a Mitsubishi az oldalára borult. Mayer folytathatja a küzdelmet, ám több mint 14 órás hátránnyal.
Sajnos, a harmadik magyar páros neve mellé is került időbüntetés, Palik László és Darazsi Gábor tizenegy órával "megúszta”, hogy kihagyta az utolsó időellenőrző pontot. De Palik még ezt sem bánta, hiszen az volt a legfontosabb számára, hogy egy ilyen gyötrelmes nap után egyáltalán még versenyben van. Körülbelül féltávnál ugyanis eltört a Toyota első differenciálműve – kétkerékhajtással pedig botorság lett volna bemenni a nem véletlenül halálfejekkel jelzett utolsó néhány kilométerre. Palik így sem lett utolsó, a tizenhatodik helyről várhatja a folytatást.
A motorosoknál az egyiptomi viadalt már négyszer megnyerő Fabrizio Meoni volt a leggyorsabb, az összetettben azonban a vasárnapi nyertes, Rihcard Sainct még mindig megelőzi a Dakar idei első helyezettjét, igaz, a különbség nem egészen másfél perc kettejük között.
Legfrissebb hírek

NS-infó: Komáromi elköszönt a Maribortól – ez az NB I-es klub szerződtetheti

Labdarúgó NB I
13 perce

Női kosár: Az ismeretlenbe vetem bele magamat – Sitku-Varga Alíz

Kosárlabda
13 perce

Összeszokott, magasan letámadó Twente vár a Fradira

Európa-liga
16 perce

Lőrincz Tamás: A szövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
24 perce

Ferran Torres sapkája a Fehér Ház figyelmét is felkeltette

Spanyol labdarúgás
50 perce

Szalai József bizakodva készül a héten: a Panathinaikosz is legyőzhető

Európa-konferencialiga
1 órája

Vívó-vb: új „főnökkel” – újra a világ tetejére?

Egyéb egyéni
1 órája

Most már tényleg itt a vége – visszavonult a mexikói legenda

Minden más foci
2 órája