Magyar bírók külföldön

V. GY.V. GY.
2002.09.30. 21:02
Címkék
Ismét van magyar résztvevője a Bajnokok Ligájának. Székely Ferenc partjelző ugyanis a keddi, Nicosiában sorra kerülő Maccabi Haifa–Bayer Leverkusen mérkőzésen segíti a lengyel Jacek Granat játékvezető munkáját. Székely szeptember elején háromnapos edzőtáborozáson vett részt a svájci Nyonban, ahol kiválóan teljesített. Az asszisztens működését elismerik a nemzetközi, illetve az európai szövetség illetékesei; ezt jelzi, hogy ebben az évben immár kilencedik alkalommal küldték nemzetközi mérkőzésre.Örömmel jelentjük: Székelyen kívül más magyar bírók is kaptak feladatot. Október 3-án Bede Ferenc (Vámos Tibor, Ring János, Sápi Csaba) vezeti Litvániában az FC Sudova–Celtic UEFA-kupa-találkozót, sőt október 12-én ő fújja a sípot a Dánia–Luxemburg Eb-selejtezőn is (Koppenhágában Vámos, Ring és Megyebíró János lesznek a társai).Bizonyára örül Lisztes Krisztián annak, hogy a Werder Bremen–Metalurg Doneck UEFA-kupa-mérkőzésen honfitársaival találkozhat, mégpedig Hanacsek Attilával és segítőivel, Kovács Péterrel, Hrabovszky Andrással és Dubraviczky Attilával. Szarajevóban is magyar játékvezető bíráskodik: az FK Szarajevo–Besiktas összecsapásra Juhos Attila kapott küldést, akinek munkáját Gyarmati Tibor, Tumó György és Kassai Viktor segíti majd.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Zalaegerszeg–Ferencváros az NB I-ben

Minden más foci
48 perce

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
56 perce

Meglepetésre a Lazio kiesett Serie B-s ellenfelével szemben az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
1 órája

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
1 órája

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
1 órája

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
1 órája

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
1 órája