Korsós Attila ismét Székesfehérvárott készül

SZ. J.SZ. J.
2002.09.29. 20:09
Címkék
A nyáron már szó volt arról, hogy a Salzburgból hazaköltözött válogatott csatár, Korsós Attila visszatér a Videotonhoz. A székesfehérvári klub vezetői akkor, mivel a játékos betegség miatt egy évet kihagyott, elálltak a támadó szerződtetésétől; pontosabban attól, hogy kéthónapos próbaidőre alkalmazzák. A klub visszalépését a játékos igencsak nehezményezte, és ennek több interjúban is hangot adott, sőt, elkeseredésében még azt is kijelentette: elképzelhető, hogy abbahagyja az aktív futballt.Azóta azonban változások történtek a piros-kék klubnál, és mivel Korsós Attila immár teljesen egészséges, ha a Salzburg vezetői és az osztrák szövetség illetékesei nem gördítenek akadályt a labdarúgó távozása elé, azaz kiadják okmányait, akkor a balszélső 2004-ig a Videoton futballistája lesz.Noha az szerződtetésével kapcsolatos ügyintézés jelenleg is zajlik, Korsós már részt vesz Várhidi Péter együttesének edzésein.
Legfrissebb hírek

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
3 perce

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 perce

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
27 perce

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
27 perce

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
31 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
48 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
56 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
58 perce
Ezek is érdekelhetik