Statisztikák: Vége a Manchester Unitedet sújtó átoknak

Vágólapra másolva!
2002.09.25. 21:27
Címkék
A Manchester United az 1965–66-os idényt követően tudott ismét kupamérkőzést nyerni Németországban. A kedden a Bayer Leverkusent elintéző "vörös ördögök” a hatvanas évek közepén az akkori NDK-ban nyertek 2–0 az FC Vorwärts ellen, azóta képtelenek voltak kupamérkőzésen diadalmaskodni Germániában.Alessandro Del Piero, a Juventus pazar formában futballozó támadója egy gólt szerzett a Dinamo Kijev elleni összecsapáson, ám ez az egy is elég volt neki ahhoz, hogy a klub egyik örökranglistájának az élére ugorjon. Alex huszonötödször volt eredményes az első számú kupasorozatban, és ezzel maga mögött hagyta a legendás Jose Altafinit, aki megragadt huszonnégynél. Ami érdekes: Altafini a találkozó előtt megjósolta az előzés tényét.A Feyenoord 23 év elteltével tudott ismét kupamérkőzést nyerni Angliában. A rotterdamiak akkor az Everton verték meg a Goodison Parkban 1–0-ra, az eredmény most sem változott, csak a helyszín és az ellenfél: a Newcastle a St. James' Parkban hajtott fejet az UEFA-kupa címvédője előtt.Az UEFA átka is sújtja a két találkozó után pont nélkül álló Newcastle Unitedot: három BL-mérkőzésről eltiltották Craig Bellamyt, aki az első fordulóban lefejelte a kijevi Ghioanét.Az Olympiakosz továbbra sem tud idegenben meccset nyerni a Bajnokok Ligájában. A pireuszi társulat tizenhetedszer volt vendég (igaz, mostani ellenfele, a Maccabi Haifa semleges pályán, Nicosiában fogadta), és három döntetlen mellett a tizennegyedik vereségét volt kénytelen elkönyvelni.A Lens esetében egyelőre ismétli magát a történelem. A francia gárda korábban egyszer, az 1998–99-es idényben szerepelt a Bajnokok Ligájában, akkor minden hazai meccsén egy gólt szerzett, akárcsak kedden a Ba-yern München elleni ütközet során.Az FC Bruges ötödször fogadott orosz (illetve szovjet) riválist valamelyik nemzetközi kupában, de először végzett aktuális ellenfelével döntetlenre. Igaz, ha a játékvezető a végén megadja Van der Heyden szabályosnak tűnő találatát, akkor könnyen begyűjthette volna a harmadik diadalát.Meglepő, de nem példátlan, hogy a Bayern München két forduló után egy ponttal álljon a BL csoportkörében. A 2001-es győztes az 1998–99-es sorozatot a Bröndbytől elszenvedett vereséggel nyitotta, majd otthon ikszelt a Manchester Uniteddel. Ezek után azonban feltámadt, és az utolsó körben már ő dönthette el, hogy az MU-t vagy a Barcát viszi magával a következő körbe. Az angolokat vitte, azokat az angolokat, akik aztán a barcelonai fináléban legyőzték…
Legfrissebb hírek

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
12 perce

ETO-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
29 perce

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
54 perce

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
1 órája

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
1 órája

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
7 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik