Dragóner Attila talán négyről a kettőre juthat

Vágólapra másolva!
2002.09.25. 20:56
Címkék
Bár Dragóner Attila, az MTK elleni örökrangadón kiállított hátvéd két fordulóval ezelőtt négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, nem kizárt, hogy péntek este, a GyőrFerencváros derbin már pályára léphet.
A zöld-fehér klub (a fővárosi, persze) vezetői ugyanis fellebbeztek a szerintük túlságosan is szigorú döntés ellen, és péntek délelőtt megtartják a fellebbviteli tárgyalást. Hírlik, a fradisták alaposan felkészültek az illetékesekkel való találkozóra: miután kikockázták a felvételeket, arra az álláspontra jutottak, arról szó sincs, amit a fegyelmi testület állít, vagyis hogy Dragóner szándékosan akart sérülést okozni ellenfelének (nevezetesen Komlósi Ádámnak), a védő csakis a labdát szerette volna megszerezni. Ha a bizottság tagjait is sikerülne meggyőzniük erről, akkor van rá esély, hogy a válogatottban is számításba vett futballista büntetését megfelezzék. Más szóval: ez esetben Dragóner máris a többiek után utazhatna, hogy aztán néhány órával később már a gyepen élvezze a társaságukat.Aki nem állhat Garami József szakmai igazgató rendelkezésére, az Marek Penska. A csapat egyik alapemberének számító szlovák légiós még a rajt előtt esett át egy vakbélműtéten, és mint azt érdeklődésünkre elmondta, állapota napról napra javul. Megannyi úszó-, illetve futóedzés után szerdán végre labdába rúghatott; s fájdalomra a tréninget követően sem panaszkodott, ám legalább egy hónapot még várni kell arra, hogy a támadó ismét magára ölthesse a 99-es dresszt.
Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
20 perce

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
52 perce

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
57 perce

Vitorlázás: Vadnai Jonatán harmadik az ILCA 7 világranglistáján

Egyéb egyéni
1 órája

Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Atlétika
1 órája

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
1 órája

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
2 órája

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik