Videoton: Lemondott az ügyvezető

SZ. J.SZ. J.
2002.09.19. 20:10
Címkék
Viniczai Tibor, a Videoton FCF profi labdarúgócsapatot működtető kft. ügyvezetője csütörtökön Székesfehérvárott sajtótájékoztatót tartott. Elsőként a fehérvári szurkolók múlt szombati Győr elleni mérkőzésen történt rendbontására és a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának döntésére reagált (a Sóstói-stadionban két mérkőzést zárt kapuk mögött kell megrendezni). Az ügyvezető sajnálatosnak ítélte, hogy az utóbbi időkben a magyar pályákon, s Fehérvárott is az erőszak volt az úr a nézőtéren. A fegyelmi bizottság büntetésével egyetért az ügyvezető, de annak mértékét túlzottnak tartja, ezért ha megkapják a határozatot, akkor fellebbeznek. Viniczai ezt követően bejelentette: mivel indul az önkormányzati választásokon, ezért október 1-jétől nem kíván ügyvezetőként tevékenykedni, és lemond, ám mint tulajdonos azonban a jövőben is részt vesz a klub munkájában, és az MLL elnökségében is képviseli a Videotont.
Legfrissebb hírek

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 perce

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
13 perce

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
17 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
34 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
42 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
44 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
44 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
48 perce
Ezek is érdekelhetik