Csúfos egerszegi vereség

Az itteni mentalitást (a haza és a futball mindenekfelett!) ismerve nem lepődtünk meg, hogy a sarki újságostól kezdve a szálloda recepciósán és a főtéren pattogatott kukoricát készítő és áruló, szintén kék dresszbe öltözött férfin keresztül az érintett klub vezetőedzőjén, Miroslav Blazevicen át, mindenki azt hangoztatta errefelé: a Zalaegerszegnek esélye sincs a Dinamo ellen.
A magyar táborban csak egy mosollyal reagáltak erre, mondván, amelyik kutya ugat, az nem harap… Fájdalom, aki a mieink közül igazán haraphatott volna, az az utolsó pillanatban kidőlt a sorból, és bár sokan sokáig reménykedtek benne, az utóbbi időben a középpályán kiválóan teljesítő Darko Ljubojevics térdsérülése miatt végül nem vállalhatta a játékot. A taktikát persze nélküle is kidolgozták az egerszegiek: mint azt Bozsik Péter segítője, Simon Antal megsúgta, a mérkőzés elején néhány apró góllal kell megzavarni az ellent, aztán a csapatnak nincs más feladata, mint hogy a lefújásig megőrizze előnyét…
És tessék: a hatodik percben máris ott volt az első komoly lehetőség arra, hogy megszerezze a vezetést a ZTE: Faragó István került remek helyzetbe, ám roszszul találta el a labdát, így odalett a ziccer és a remélt magyar előny. Bezzeg a túloldalon Silvio Maric nem hibázott – és ezzel a kilencedik percben megugrott a Dinamo. Pedig már majdnem felsóhajtottunk, hogy a sajnos szokásosnak mondható rossz zalai kezdés ezúttal elmaradt…
Nem úgy a sikeres zágrábi folytatás. Egy híján húsz perc telt el, amikor a tarthatatlan Dumitru Mitu egyről a kettőre juttatta együttesét. A szomorú igazság az, hogy a horvát társulat ennyivel jobb volt a ZTE-nél. Az igen harcias házigazdák gyakorlatilag akkor indítottak rohamot, amikor csak akartak – kész szerencse, hogy 2–0 után már nem nagyon akartak. De legyünk kicsit elfogultak és fogalmazzunk inkább úgy, hogy az első félidő második felében feljöttek a zalaiak, ezt nem egy, hanem három ígéretes lehetőségük is bizonyította. Nagy kár, hogy a vendégek számára fenntartott kispadon ülő társak, illetve a lelátón helyet foglaló 1500 magyar szurkoló bánatára egytől egyig el is hibázták ezeket. Holott a sok apró gól helyett ekkor már beértük volna egyetlen eggyel is…

Bármennyire is hihetetlen, de a második felvonás még rosszabbul indult, mint az első: két perc sem telt el ebből a játékrészből, amikor a harmadik zágrábi gólszerzőt, Ivica Olicot éltette tizennyolcezer-ötszáz őrjöngő drukker. Nem állt le, sőt rákapcsolt a Dinamo, produkált egy olyan negyedórát, hogy azt nekünk, magyaroknak iszonyú rossz volt nézni… Persze a horvátok csak ámultak és bámultak, no meg vérvörösre tapsolták a tenyerüket.
Ezt a periódust – elsősorban a többször is bravúrosan hárító Turi Gézának köszönhetően – még megúszta a ZTE, ám a hátralévő harminc perc már maga volt a katasztrófa. Egyáltalán nem túlzás: macska-egér harc zajlott a gyepen, a vendéglátók lefutballozták ellenfelüket a pályáról. A tragikus egerszegi játéknak (miféle játéknak?!) nem is lehetett más a vége, mint csúfos 6–0-s vereség, illetve lehetett volna más a vége – mondjuk 10–1…

Talán a legelkeserítőbb az egészben az, hogy amiben Miroslav Blazevic edző vakon hitt, az valóra vált: a ZTE továbbjutási esélyei egyenlőek a nullával…


Mestermérleg

Miroslav Blazevic a Dinamo Zagreb vezetőedzője:
Teljes mértékben elégedett vagyok a futballistáimmal. Azért is nagy eredmény ez a mostani, mert a világhírű Manchester United csupán öt–egyes összesítéssel jutott túl a magyar bajnokon, míg mi már az első találkozó után hat–nullás előnybe kerültünk…

Bozsik Péter a ZTE szakvezetője:
Nehéz néhány szóban értékelni ezt a találkozót… Nagyon hamar hátrányba kerültünk, ennek ellenére a szünetben még arról értekeztünk, miként szerezhetjük meg a továbbjutáshoz szükséges gólt. Szünet után ismét hamar gólt kaptunk, és ekkor már a tartását is elveszítette a csapat.