NBI/B: FC Tatabánya-Vasas 0-0

A mérkőzésről tudósított: MOLNÁR JÓZSEFA mérkőzésről tudósított: MOLNÁR JÓZSEF
2002.09.14. 21:15
Címkék
SÁRGA LAP
Lukács B. (felvágta Semseit) a 32., Schindler (lerántotta Vinczét) az 50., Aranyos (lerántotta Ughyt) a 64., Vincze I. (reklamálásért) a 65. percben

KIÁLLÍTVA
Aranyos a 93. percben

SZÖGLETARÁNY: 1:6 (0:2)

A hétközi kínos kupakudarcot követően új szakvezetőkkel igyekezett javítani hírnevén az angyalföldi társulat. A Vasas játékosai fáradtabbnak érezhették magukat, hiszen – lévén a Tatabánya már korábban kiesett a kupából – a vendéglátók csak edzéssel töltötték az elmúlt hetet, mégis a Vasas tűnt frissebbnek. A mérkőzés első harmadában Antal Péter (aki ezen a mérkőzésen a tulajdonos döntése értelmében a vezetőedzői teendőket is ellátta) és Szapor Gábor tanítványai előtt adódott gólszerzési lehetőség, de Gyánó Szabolcs és Lukács Bálint kísérletei is erőtlennek bizonyultak. A félidő legnagyobb lehetőségét a hazai csatár, Vincze István hagyta ki, aki remek egyéni alakítás után a kapu fölé lőtt. A szünetig még Vejmola Tamás és Mogyorósi József, a másik oldalon pedig ismét Gyánó Szabolcs igyekezett gólt szerezni – sikertelenül. A folytatásban újabb Gyánó-helyzet alakult ki, míg a tatabányaiak részéről Horváth Zoltán és Vincze István is meccslabdát hibázott. Az utolsó negyedórában Vincze István két újabb zicceréből sem született meg a játék lényege, ráadásul amikor Aranyos Imre visszahúzta Semseyt, megkapta második sárga lapját is, vagyis kiállították. A két patinás klub olykor izgalmas, ám többnyire alacsony színvonalú találkozón osztozott a pontokon.

MESTERMÉRLEG
Török József: – A győzelemhez gól is kell, ám mivel most nem volt, így igazságos, ám kicsit fájó döntetlen született.
Antal Péter: – A két csapat helyzetkihagyó párbajában mi többször hibáztunk. A csapat szervezetten, játszott. Ezúton kívánunk Illovzsky Rudi bácsinak és Pál Zoltánnak mielőbbi gyógyulást és visszatérést közénk.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
5 perce

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
7 perce

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
26 perce

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
26 perce

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
30 perce

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
1 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
1 órája

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik