Beérett öt év munkája

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2002.09.13. 00:17
Címkék
Öt évig küzdött a Michelin-Budapest-rali szervezőbizottsága azért, hogy a kettes szorzójú Eb-futam megkapja az ötös szorzót, és úgy tűnik, végre siker koronázta a fáradozást. A jó hírt Erasmo Saliti, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) dél-európai régiójának képviselője közölte dr. Simon Lajossal, a főváros környéki viadal szervezőbizottságának vezetőjével. – A verseny sajtótájékoztatóján Saliti úr biztosított minket arról, hogy ha pozitív lesz a megfigyelői jelentés, akkor nincs akadálya annak, hogy előrébb lépjünk – mondta dr. Simon. –Az FIA ralibizottságának augusztus 29-i ülésén pedig a görög megfigyelő felterjesztette a versenyünket ötös szorzójúvá. Ezután már csak az van hátra, hogy a szövetség világtanácsa október másodikán elfogadja a felterjesztést, de ezzel általában nem szokott gond lenni.– Szerepelt az indoklásban, hogy mivel volt elsősorban elégedett a FIA-megfigyelő?– Kimagaslónak tartotta a sajtóiroda tevékenységét, a verseny publicitását, tetszettek neki a pályák, és a biztonsági előírásoknak is megfelelt a futamunk. Külön kiemelte, hogy az interneten egy gyorsasági késéssel lehetett követni az eseményeket. Természetesen az is sokat nyomott a latban, hogy a magyar mezőny rendkívül erős, no és az is lényeges, hogy a Michelinnel, mint főszponzorral kötött hosszú távú szerződés stabilitást és garanciát jelent számunkra az elkövetkező évekre. – Ön szerint az ötös szorzó jelent majd minőségnövekedést a külföldi indulók tekintetében?– Nem tudom, milyen összefüggésben lesz a kettő, de az biztos, hogy Saliti úrnak van egy terve arra vonatkozólag, hogy az egymáshoz közel lévő országok minél több képviselője vegyen részt a környező Eb-futamokon. – A hazai szövetség örült az előrelépésnek?– Természetes, hogy az MNASZ várja a végleges döntést, a vezetők hivatalosan csak a világtanács ülése után foglalnak majd állást az ügyben.
Legfrissebb hírek

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
20 perce

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
59 perce

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
1 órája

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
2 órája

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
2 órája

Borsos Benedek nyerte a ruandai ultrakerékpáros versenyt

Kerékpár
2 órája
Ezek is érdekelhetik