Oda a Kecskemét költségvetése

Sz. G.Sz. G.
2002.09.12. 23:41
Címkék
Három játékossal frissítette keretét a Kecskeméti RC női röplabdaegyüttese, ami arról árulkodik, hogy az Extraliga következő idényében túl akarja szárnyalni az elmúlt szezonban némi csalódottságot okozó hatodik helyet. Nemcsak egyszerűen a nagyobb célok, hanem a biztosnak látszó anyagi háttér is a csapat megerősítésére ösztönözte a vezetőket. Így került a hírös városba Czakó Mária, aki többévnyi légióskodás után talált haza, és nyitásfogadó négyesütőként számít rá Farkas Mihály edző. Mellette a Vasastól Szabó Juditot, a BSE-től Lengyel Laurát igazolta a klub, amelytől búcsút vett a Vasashoz szerződő Vatai Gabriella, valamint a játékkal felhagyó Szabó Rita és Vasadi-Balázs Judit. A békebeli hangulatban aztán váratlan nehézséggel találta magát szemben a klub."Az egyik névadó szponzor, a Minor Rendszerház Kft. bejelentette, hogy a továbbiakban eláll a csapat támogatásától – mondta Farkas Mihály. – A villámcsapás igazából egy héttel korábban ért minket, amikor a cég kilátásba helyezte a támogatás megszüntetését. Az indok egyébként úgy szól, hogy a cég kapcsolata megromlott az önkormányzattal, és sajnos az említett egy hétben nem rendeződtek a problémák. A Minor visszalépésével veszélybe került a csapat biztonságos részvétele az Extraligában, de nem adjuk fel, továbbra is keresünk szponzorokat.”Az immár Phoenix Mecano-Kecskeméti RC néven szereplő együttesnél minden kiadást a korábban betonbiztosnak látszó büdzsé szerint terveztek, ráadásul a Minor-féle pénzt kalkulálták be a szeptembertől novemberig terjedő időszakra, így jelen pillanatban a költségvetés negyede lyukas. Az első gyorssegélyt azért megkapta a négy közé igyekvő KRC, a jótevő szerepére a Szövetség Az Európai Kecskemétért civil szervezet vállalkozott.
Legfrissebb hírek

Mbappé a mostani tornán a gólpasszok miatt megelőzte Messit, az örökranglistán egy gólra zárkózott

Foci vb 2026
19 perce

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
33 perce

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
1 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
2 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
2 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
2 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
3 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik