Elmaradt a keret felfrissítése

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2002.09.12. 22:31
Címkék
Nem mondhatnánk, hogy elkényeztette szurkolóit eddig a Kispest, a hat meccsen összekapart három pont csak a 11. helyre elegendő. Persze az elmúlt években a Honvéd mindig borzolta kicsit híveinek idegeit, de végül sikerült a bennmaradás, így a Ioan Patrascu vezette új stáb joggal bízik a feltámadásban. A Kispest most Dunaújvárosba látogat, ahol minimálisan a Sopron ellen mutatott játékot kell megismételni a pontszerzéshez, s be kellene lőni a helyzeteket is."Úgy látom, a játékosok megértették, milyen nehéz helyzetben vagyunk, és megfelelően állnak az edzésekhez – mondta Patrascu. – Itt van megint a lehetőség, hogy kikerüljünk a hullámvölgyből, ezért kiegyensúlyozott játékot várok, ami persze csak akkor ér valamit, ha nem kapunk ki.”Ez persze komplett csapattal sem lenne éppen egyszerű feladat, hát még így, hogy többen is a lelátóra szorulnak. Mert Borgulya István ugyan már felépült sérüléséből, de a Sopron ellen bokaszalag-húzódást szenvedett Laczkó Árpád, valamint a régóta a vádlijával küszködő Florin Batrinu nem játszhat. Sőt kimarad a Békéscsabán két sárga lappal jutalmazott, és később a fegyelmi bizottság által kiállítottnak ítélt Pandur Péter, továbbá a sportszerűtlen könyöklése miatt szeptember 18-ig száműzött Marius Sasu is. Mostanában persze nagy szorgalommal gyűjti a pirosakat Torghelle Sándor is – a kispestiek számára szerencse, hogy egyelőre csak az olimpiai válogatottban."Beszélgettem Sanyival, és remélem, tanul a hibáiból – említette Patrascu, hogy az izlandi piros mellett ő sem mehetett el szó nélkül. – Azt kértem tőle, igyekezzen játszani, és ne a fegyelmezetlenségeivel vagy szabálytalanságaival tűnjön ki.”A Dunaferr ellen Torghelle is helyet kap a csatársorban, ám párja nem a jelenleg csapat nélküli Korsós Attila lesz. Az egykori válogatott csatárral még nem sikerült megállapodnia a klubnak, miként a szintén csábított Telek András sem valószínű, hogy a Bozsik-stadionban folytatja. A vezetők persze nem tettek le a keret felfrissítéséről – a legnagyobb erősítést persze most a dunaújvárosi három pont jelentené.
Legfrissebb hírek

NB I: Debrecen–Újpest

Labdarúgó NB I
6 perce

NB II: a Vasas nem bírt a BVSC-vel, gólzáporos döntetlen Szentlőrincen – ez történt eddig a 11. fordulóban!

Labdarúgó NB II
6 perce

Ötödször bajnok Kazahsztánban a Kajrat Almati

Minden más foci
6 perce

Tizenegyest hibázott és két pontot elhullajtott a BVSC ellen a Vasas

Labdarúgó NB II
10 perce

Serie A: otthon fordítva verte a Torino a Genoát

Olasz labdarúgás
25 perce

Mindkét versenyzőt újra kellett éleszteni a Moto3-as baleset után

Egyéb autó-motor
31 perce

Babos a vb-n, Marozsán Párizsban – öt magyar teniszező játszik külföldön a jövő héten

Tenisz
1 órája

Az MLSZ reagált Hornyák Zsolt szombati kritikájára

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik