Kiütötték a játékvezetőt

SZ. J.SZ. J.
2002.09.11. 22:11
Címkék
Különös eset történt a Fejér megyei labdarúgó-bajnokság harmadik osztályának Északi csoportjában. Két szomszédvár-település, Ercsi és Ráckeresztúr csapatai mérkőztek. A 84. percben már 2–0-ra vezetett a hazai együttes, az Ercsi Toldi, amikor a vendégek egyik játékosa, R. G. egy bírói ítéletet követően kiütötte a játékvezetőt. Ökölvívókat megszégyenítő ütés volt. Ercsi közel van a fővároshoz, így ezúttal egy, a BLSZ-bajnokságban működő bíró dirigálta a találkozót. A játékvezető, Pataki Gyula a sporthetilap, a Sport Plusz munkatársa. Az ütést követően annyi lélekjelenléte és ereje volt, hogy lefújja a mérkőzést, majd a dunaújvárosi kórházban ápolták; Pataki Gyulának egy foga kitörött, egy pedig részben letört, míg a harmadik meglazult, az alsó és felső ajka pedig szétszakadt. Jellemző az ütés nagyságára, hogy R. G. is kezelésre szorult, mivel a kézfeje megsérült. Az ügy kedd délután a Fejér Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságánál folytatódott, ahol sem az elkövető, sem a sértett nem tudott megjelenni kórházi kezelés miatt, így csak a ráckeresztúri vezetők mondták el véleményüket a bizottság tagjainak. A ráckeresztúriak véleménye, hogy a játékvezetők módszeresen ellenük ítélnek, az eddigi öt mérkőzésen már több kiállításuk volt, és a sárga lapos figyelmeztetéseket is gyakorta alkalmazzák ellenük. A korábbi bajnokságban a Déli csoportban szerepeltek, ott a Fejér megyei bírókkal nem volt ennyi gondjuk, ám az idén az Északiba osztották őket, ahol fővárosi játékvezetők sípolnak. A keresztúriak azt is felrótták, hogy nem volt ellenőr a mérkőzésen, pedig a szövetség vezetői ismerték a két csapat vetélkedését és feltételezhető volt, hogy ez nem lesz sima meccs. Mivel súlyos esetről van szó, R. G. eltiltása hat és huszonnégy hónap között lehet. Információnk szerint a bíró a fegyelmi bizottság döntésétől függetlenül a bíróságon polgári peres eljárást indít.
Legfrissebb hírek

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 perce

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
15 perce

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
19 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
36 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
44 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
46 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
46 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
50 perce
Ezek is érdekelhetik