Megérte többet támadni

TEMESVÁRI MIKLÓSTEMESVÁRI MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2002.09.08. 20:19
Címkék
Újpest fc-fót-celldömölk 1-0GÓLSZERZÔVanczák a 85. percben Csopaki bal oldali szögletét követően négy méterről fejelte a labdát a jobb sarokba (1–0)SÁRGA LAPVaskó (Hollósi visszahúzásáért) a 6. percbenSZÖGLETARÁNY: 7:5 (2:0)Változatos, jó iramú első húsz percet produkáltak a csapatok, mindkét együttes bátran vállalta a támadójátékot. A félidő második felében fölényt harcoltak ki a hazaiak, ám ez csak helyzetekben mutatkozott meg. Előbb Csopaki István hibázott nagy ziccerben a 27. percben, majd hat perccel később Horváth Mihály fejelt közelről a kapu mellé. A félidő utolsó momentuma az volt, amikor Cseri Gergő közeli lövését hárította Baji Tamás, a vendégek kapusa. A szünet után, a 48. percben, Hajdu Norbert beadását után Alex Jeferson fejelt öt méterről óriási helyzetből, de a középre tartó labdáját Baji fölé tudta tenyerelni. Érett a hazai találat, de a befejezésekkel nem volt szerencséjük a fótiaknak. Az 55. perctől viharos erejű szél támadt, ami a vendégeket segítette mintegy húsz percen keresztül. A 67. percben a celldömölkiek támadója, Takács Szilárd egy kontratámadást követően meccslabdát rontott, ugyanis tíz méterről, középről a vetődő Miski Zoltán lábát találta el a labdával. A hazaiak erőfeszítéseit végül siker koronázta, hiszen öt perccel a vége előtt az előrehúzódó Vanczák Vilmos fejelt a hálóba. MestermérlegSarlós András: – A helyzetek alapján megérdemelten győztük le a jól játszó Celldömölköt. Horváth Tamás: – Egy fegyelmezetlenségünk eldöntötte a három pont sorsát, a döntetlen reálisabb lett volna.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
3 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
4 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
4 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
4 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
5 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
5 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
5 órája
Ezek is érdekelhetik