Elegáns, angolos licencügy

VARGA T. RÓBERT jegyzeteVARGA T. RÓBERT jegyzete
Vágólapra másolva!
2002.09.05. 21:13
Címkék
Most végre, valamiben megelőztük a világot – vagy legalábbis a világ egy részét. Az Angol Labdarúgó-szövetség ugyanis a minap közleményben tudatta, hogy a 2003–2004-es idénytől a Premier League-ben szereplő labdarúgócsapatok edzői kizárólag az UEFA Pro-licenc, illetőleg a szövetség által kiállított diploma birtokában végezhetnek munkát. Most, persze, a hazai sportvezetők mondhatják, ők megmondták, a világ errefelé halad, a szakmai nívó emelése (britföldön inkább megőrzése) érdekében muszáj megkövetelni a papírt. Itt lenne az idő, hogy örömtáncot járjunk, e téren még az angolokat is lekörözzük. Ám az elmúlt hetek, hónapok eseményei miatt ez korántsem lenne helyénvaló, mivel – sajnos – nálunk még mindig sokan úgy vélik, egyszerűbb átjutni a kiskapukon, mint a vizsgán. Emiatt aztán errefelé nem arról beszélünk, amiről kellene, hanem arról, hogy ki, kit tudna maga helyett leültetni a kispadra, és hogy tanulhat-e az, aki valójában nem is nagyon akar.Száz szónak is egy a vége: azon kellene már változtatni, hogy ha hasznos, a labdarúgást előmozdító határozatok születnek, akkor ne lehessen ügyeskedni, amit – és ebben aztán egészen biztosak lehetünk – Angliában nem tesznek majd esztendő múlva sem. Ott előírták, kell a papír, az edző (akinek nincs Pro-licence) beül az iskolapadba, tanul, vizsgázik, aztán – dolgozik tovább.Eddig kellene eljutni – és talán előrelépnénk. Csendben, ügyeskedések és balhék nélkül…
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
25 perce

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
30 perce

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
1 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
2 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik