Ugye, milyen aranyos Katica?

– Hol láthatjuk önt a legközelebb?
– Most nyaralni, pontosabban "őszölni” megyek, és legközelebb másfél hónap múlva leszek elérhető – valószínűleg az MTK vízitelepén.
– A világhálón addig is találkozhatunk, szívesen készítenénk önnek egy önálló weblapot.
– Saját honlapot egyelőre nem szeretnék. A már meglévőkről édesanyám így is egyfolytában kinyomtatja a fent lévő cikkeket...
– Tudjuk, mennyi munkával és lemondással járnak az aranyak, ám Szegeden, Dónusz Évával beszélgetve megállapítottuk, hogy sikersorozata még igen sokáig folytatódhat…
– Én sosem érzem, hogy lemondással járna a kajakozás, ugyanúgy eljárok szórakozni, mint mások. Amúgy én is hoszszú sorozatra készülök…
– Gondolja, hogy az olimpiáig felbukkanhat valaki a nemzetközi mezőnyben az olyan nagy öregek helyett, mint Brunet és Idem?
– A nagy öregek és a felbukkanás kapcsán csak azt mondhatom: az ördög nem alszik…
– Anyagilag mennyire jövedelmező a kajakozás? Konkrét összeget nyilván nem akar mondani, de az átlaghoz képest hogyan keres?
– Vannak komoly szponzoraim – például a Yamaha, a Nissan és a Verofit –, segít a szövetség és az egyesületem, az MTK, úgyhogy nem máról holnapra élek. Ugyanakkor tudniuk kell, hogy én most, ebben az öt-hat évben alapozom meg a jövőmet. Szóval, megéri kajakozni, de csak akkor, ha a legjobbak közé tartozol, az elit után jövők már nehezen élnek meg az élsportból. Én amúgy csakis a pénz miatt nem kajakoznék: ha jól fizetne, de utálnám, nyomban abbahagynám.
– A tévéből a kajakos lányok nőiesnek tűnnek, pedig az ember azt gondolná, hogy ilyen edzések mellett nehéz annak maradni. Figyelnek külön arra, hogy ne legyenek túl férfiasak?
– Az izmok növekedésével nincs mit tenni – az kell a kajakozáshoz. Már megszoktam, hogy erős vagyok, ráadásul valakinek ez tetszik is. Persze az öltözködésben, viselkedésben megpróbálunk nőiesek maradni, s úgy tetszik, ez sikerül is.
– Hány évesen célszerű elkezdeni a kajak-kenut? Öntől mennyi időt vett el a sport gyermekkorában?
– Én tizenegy évesen kezdtem kajakozni, de most már egyre korábban fognak először lapátot a kezükbe a gyerekek. A javaslatom a kilenc-tíz éves kor. Amikor én lementem a vízitelepre, egyszerűen a jó társaság vonzott, nem az eredmények lebegtek a szemem előtt.
– Az Eb után mennyiben változott a felkészülése a világbajnokságra? Emelni kellett-e az edzésadagot a korábbihoz képest?
– Sevilla előtt már csakis csökkent az edzésadag: a minőségi munka került előtérbe.
– Igaz, Athén még messze van, de látva az eredményeit, megfordult-e már a fejében, hogy a 2004-es játékokon a magyar csapat – vagy talán az egész olimpia – legeredményesebb versenyzője is lehet?
– Athén kapcsán előzetesen nem foglalkozom a statisztikával… Én csak a felkészülésre és a versenyzésre koncentrálok. Két év múlva meglátjuk, mi sül ki ebből. Az athéni sikerekért persze mindent megteszek, csakhogy momentán még a jövő évi, atlantai vébé izgat.
– Néhány hete azt mesélte, hogy van egy vitrin a lakásában, ahová a versenyeken szerzett érmeit elhelyezi. A sevillai medálok vajon felkerültek már a megfelelő polcra?
– Nem, minthogy most is itt van velem mindhárom a táskámban. Egyelőre csak mutogatom őket, sokan kíváncsiak az érmekre és rám.
– Vigyázzon, el ne lopják a táskáját.
– Azt senkinek sem ajánlom…
– Mit szól a kínaiak előretöréséhez? Négyesben a második helyük elég meglepő volt…
– A kínaiak olykor-olykor valóban feltűnnek. Aztán meg eltűnnek…
– Nagyon szép, harmonikus a kajakozása. Mennyi idő kellett a technika elsajátításához?
– Szerintem tökéletes kajakozás nincs, mindig van min javítani. Én 15 éve próbálom tökéletesíteni a lapátkezelést és ebben Kati néni rengeteget segít nekem.
– Feltételezhető, hogy minden versenyre kidolgoz egy taktikát. Mostanában azt látjuk, hogy az elején élre áll, és tartja az előnyét a végéig. Mit tenne, ha más is ilyen gyorsan startolna?
– Lehet, hogy kiábrándítom önöket, de nincs különösebb taktikám. Maximális erőbedobással igyekszem végigmenni a pályán. Nem egy hatalmas rajtolással indulok el, hanem próbálok végig olyan tempóban menni, ami a tűréshatáromat feszegeti.
– A kajak a magyar sport egyik, ha nem a legeredményesebb sportága. Ennek ellenére mégsem olyan népszerű, mint például a labdarúgás: ez nem zavarja?
– Szerintem nincs gond a népszerűségünkkel. Ebben az évben nagyon sokan szorítottak értünk. Persze azzal tisztában vagyok, hogy egy labdarúgó más díjazásban részesül, ám ezt ne vegye panaszkodásnak.
– Önt idézzük: "Számomra az a legfontosabb, hogy azzal az érzéssel szálljak ki a hajóból, ami tőlem tellett, azt megtettem”. Fogadni mernénk, Sevillában így szállt ki.
– Hááát… nem egészen. Bosszant, hogy csak negyedikek lettünk a kétszáz párosban. Holott a bemelegítésnél úgy hittem, minden rendben lesz, mégis lecsúsztunk a dobogóról.
– Csak azt ne mondja, hogy szomorkásan csekkolt be a repülőtéren.
– Jaj, félre ne értsenek, iszonyú boldog vagyok. Régen éreztem ilyen jól magam a bőrömben.
– Leírhatjuk, hogy élete legjobb formájában versenyezte végig a sevillai négy napot?
– Azért a szegedi kontinensbajnokságon sem eveztem rosszul… Komolyra fordítva a szót: Kati néninek köszönhetően tényleg a topon voltam. Annak pedig különösen örültem, hogy végre egyesben is győzni tudtam az idén, hiszen egy szem Eb-diadalt kivéve, eddig mindig csapathajóban ülve haladtam át elsőként a célvonalon. Most már talán kijelenthetem: egyedül is megy.
– Ezek után ne csodálkozzon, hogy kajakkirálynőnek nevezik.
– Hú, de utálom ezt. Ezúton is arra kérnék mindenkit, ne ragasszák rám ezt a jelzőt. Inkább javasolnék helyette mást: Siklós Erik, a Magyar Rádió riportere mondta egyszer, hogy aranyos Katica. Na, ez sokkal jobban tetszik.
– Értjük, Katica… Beszéljünk még a világbajnokságról: kívülről úgy látszott, könynyedén utasította maga mögé a riválisait.
– Érdekes, amikor a televízión viszszanéztem a döntőket, én is így éreztem, de belülről nagyon nehéz volt. Jóval nehezebb, mint a júliusi Eb-n. Emlékszem, Szegeden az utolsó métereken már tudtam, enyém az arany, ám Sevillában csak azután nyugodtam meg, hogy a célba érést követően jobbra, majd balra néztem, és konstatáltam, a többiek mögöttem futottak be.
– Szép jelenet volt: nagy ellenlábasa, a német Katrin Wagner elsőként lapátolt oda gratulálni.
– Örültem neki én is. És azért is jó volt, hogy mellém evezett, mert így összekapaszkodhattunk, s egymásra támaszkodva pihenhettünk.
– Amúgy jóban van a sporttársaival?
– A németekkel baráti a viszony, tényleg jó fejek, hozzánk hasonlóan ők is állandóan mosolyognak, nagyokat mulatunk velük. A többiekkel pedig, fogalmazzunk így, megvagyunk.
– Kellemesebb téma: hány hét pluszszabadságot kapott?
– Kettőt. Az úgy volt, hogy Kati néni a szombati, ezres finálékat követően közölte, rendben, az egy hónapos szabadságot elintéztük magunknak, vasárnap hajtsunk azért, hogy ezt meghosszabbítsuk. Hozzátette: egy arany egy hetet ér. Én, ugyebár, kettőt nyertem még, vagyis legközelebb október tizennegyedikén kell edzésre jelentkeznem.
– Addig messze elkerüli az MTK sporttelepét?
– Most nem hiányzik a kajakozás, ez tény. Miként az is, hogy két-három hét múlva már hiányozni fog. Persze, addig sem unatkozom, először is párommal, Hoffmann Ervinnel meglátogatjuk a Németországban élő nővéremet, később pedig megyünk az Adriára vitorlázni.
– Nem bírná ki víz nélkül?
– De nem ám. Tudják, én úgy nőttem fel, hogy a szüleimmel, a barátaimmal minden nyáron beültünk egy csónakba, elindultunk, evezgettünk vagy éppen csordogáltunk, aztán ott kötöttünk ki, ahol akartunk, sátrat vertünk, szalonnát sütöttünk és bámultuk a csillagos eget. Elhiszik, ugye, hogy csodálatos nyaraim voltak. Úgyhogy megfogadtam, egyszer majd én is a hónom alá csapom a gyerekeket, beülünk egy hajóba és elindulunk…