Nincs már jegy a vb-döntőre

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2002.08.28. 21:34
Címkék
Már csak egy nap, és pályára lép a németországi női röplabda-világbajnokság 24 résztvevője. Jóllehet az első szakaszban négy hatos csoportban csapnak össze a csapatok, öt város tölti be a házigazda szerepét. A C-csoport tagjai (Oroszország, Egyesült Államok, Argentína, Dominikai Köztársaság, Kenya, Puerto Rico) ugyanis Drezdában és Riesában küzdenek egyszerre, azon két városban, amelyet nagyban érintett a közelmúlt árvízi katasztrófája. A válságos helyzetben azonban Rubén Acosta, a Nemzetközi Röplabdaszövetség (FIVB) elnöke kijelentette, hogy – már csak szolidaritásból is – mindkét helyszín élvezi a bizalmat, az árvíz nem viszi el onnan a vb-t. A C-csoport sajátossága egyúttal, hogy a csapatoknak 60 kilométert kell utazniuk a két helység között, éppen ezért a helyi szervezőbizottság vezetője garantálta, hogy az út nem tart tovább 90 percnél, ha kell, a rendőri felvezetés is garantált.A berlini szervezők ugyanakkor arról számoltak be, hogy mind egy szálig elfogytak a szeptember 15-én esedékes fináléra szóló jegyek (szám szerint 8000), de ha kell, további hétszáz néző számára még tudnak helyet szorítani. Miután a többi helyosztóra is csak maréknyi tikett maradt, a vb utolsó három napján biztosan tele lesz a fővárosi Max Schmelling Sportcsarnok.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
6 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik