Négy játékos kikerült a keretből

K. Z.K. Z.
2002.08.26. 21:54
Címkék
Gyengén rajtolt a Borsodi Ligában a Kispest. A súlyos békéscsabai vereség után a tulajdonosok amolyan válságtanácskozásra gyűltek össze, hogy megtudják, mégis mitől vált kiesőjelöltté a csapat. Nos, bár az összejövetel órákon keresztül tartott, érdemi döntés egyelőre nem született. Így továbbra is a hivatalosan pályaedzőként foglalkoztatott Fitos József irányítja a csapatot, amelyből senkit nem büntettek még meg a borzasztó játékért.
Persze a helyzet cseppet sem könynyű: ilyen esetekben ugyebár a legkönnyebb az edzőt meneszteni, ám azt mindenki beláthatja, hogy Kispesten lehet akár Fitos, akár Bozsik Péter, akár maga az atyaúristen a szakvezető, ebből a csapatból igazán sokat aligha lehet kihozni. Fitos mégis megpróbálta a csaknem lehetetlent, és bár a szurkolók is pozitívan értékelték az edzések minőségét, úgy fest, hogy ez a teljesítmény egyelőre csak a tizenegyedik helyre elég. A hiba így a játékosokban lehet, ám nekik sem könnyű a dolguk, hiszen mindössze tizenkét rutinos futballista van a keretben, a többiek tavaly még a juniorbajnokságban edződtek… Ugyanígy felelősek lehetnek a tulajdonosok is, akik a szezon elején megígérték a gatyamadzag megszorítását, ám ez a spórolás csak erre a nem túl erősnek tűnő keretre volt elég.A szurkolókat azonban nem az foglalkoztatja, hogy miért süllyedt ilyen mélyre csapatuk, hanem sokkal inkább az, hogy miként lehetne kilábalni ebből az igen mélynek tűnő gödörből. Válasz a kérdésre egyelőre nincs, a tulajdonosok sem akartak elhamarkodottan dönteni, ezért még várnak egy ideig, és elképzelhető, hogy csak kedden vagy még később lesz változás a Honvédnál. Ami viszont már biztos: négy rutinos futballistát, Cristian Dulcát, Piroska Attilát, Téger Istvánt és Babos Ádámot a juniorkerethez száműzött a szakmai stáb…Ennek ellenére azzal alighanem mindenki tisztában lehet, hogy egy embert könnyebb kirúgni, mint tízet – még ha nem is ez az egy ember a felelős a történtekért.
Legfrissebb hírek

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
1 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
7 perce

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
17 perce

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
34 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
37 perce

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
1 órája

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
1 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
1 órája