Pénz nincs, csak jó edző

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2002.08.22. 20:33
Címkék
A Boavista már régóta meghatározó szereplője a portugál klubfutballnak, de az igazi áttörésre a 2000–01-es idényben került sor, amikor Jaime Pacheco bajnokot csinált a portói legénységből. Hogy ez mekkora szó az Ibériai-félsziget kisebbik országában, remekül jelzi a tény, hogy a Sporting, Benfica, Porto alkotta nagy hármas egyeduralmát addig először és utoljára a Belenenses tudta megtörni – még 1946-ban. Ez a több, mint fél évszázados pauza váratlanul szakadt meg, ugyanis a Boavista egy évvel korábban csak negyedik lett a tabellán, és nem igazolt egyetlen, akár portugál szinten is sztárnak minősülő játékost, de azóta a mezük után "sakkosoknak” becézett portóiakat senki sem meri félvállról venni.A siker első számú letéteményesének az edzőt, Jaime Pachecót tartják, aki valóban kiváló gárdát kovácsolt a játékosállományból. Beszédes adat, hogy korábban a Boavista egy, legfeljebb két játékost adott a válogatottnak (már amikor adott), de most a nyári világbajnokságon hárman – Ricardo, Frechaut, Petit – is magukra húzhatták a nemzeti csapat mezét, ráadásul, miután Portugália leszerepelt az ázsiai megméretésen, a szurkolók elsöprő többsége Pachecót akarta a leköszönő (elküldött) António Oliveira helyére szövetségi kapitánynak. Tegyük hozzá: Pacheco még mindig könnyen a válogatott élén találhatja magát, ugyanis Augustinho Oliveirát csak ideiglenes jelleggel nevezték ki névrokona utódának.
Erivan (jobbra) és társai az idén újra meglephetik a mezônyt
Erivan (jobbra) és társai az idén újra meglephetik a mezônyt
Erivan (jobbra) és társai az idén újra meglephetik a mezônyt
Erivan (jobbra) és társai az idén újra meglephetik a mezônyt
Erivan (jobbra) és társai az idén újra meglephetik a mezônyt
Erivan (jobbra) és társai az idén újra meglephetik a mezônyt
A karizmatikus tréner egyelőre száz százalékig a Boavistára koncentrál, amire nagy szüksége van a csapatnak, mert bár a nyáron a vártnál kevésbé gyengült meg a keret – "csak” Petit (Benfica), Glauber (Braga), és Pedro Emanuel (Porto) távozott a húzójátékosok közül – a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében a csapat hazai pályán maradt alul a francia Auxerre-rel szemben (0–1). A milliomos ligába pedig nagyon fontos lenne bekerülnie, mert a klub költségvetéséhez képest hatalmas bevételek elmaradása könnyen évekre leszakíthatná a klubot a nemzeti vetélytársaktól. Mert azt mondani sem kell, hogy a kockásmezesek anyagi lehetőségei meg sem közelítik a nagy trióét. Elég csak az új igazolásokon végigfutni: Cafú (természetesen nem a világbajnokról van szó), Éder, Ico, Jocivalter, José Pedro, Luíz Cláudio, Nuno Gomes (ez esetben is csak névrokonságról van szó), és Sana – ők még szűkebb hazájukban is viszonylag ismeretlen játékosnak számítanak.
Persze, így volt ezzel a világbajnokságot megjárt három muskétás is…
Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
15 perce

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
21 perce

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
41 perce

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
4 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
6 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
7 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik