Névjegy
KOPLÁROVICS BÉLA
Született: 1981. 06. 07.
Magassága/súlya: 184 cm/72 kg
Élvonalbeli mérkôzései száma: 1
Klubja: Zalaegerszegi TE
Eddigi klubjai: Barcs, Hévíz, Tapolca, Balatonfüred
Eddigi legnagyobb sikere: Gyôztes gól a ZTE–Manchester United BL-selejtezôn
A teljesítménye nem szerény
,,Koplárovics lába, a United halála üvöltötte több ezer torok szerda este, a Zalaegerszegi TEManchester United BL-selejtező lefújását követően. A szurkolók a győztes gól szerzőjét, Zala legújabb gyöngyét, Koplárovics Bélát éltették ily módon. Bozsik Péter húzása bejött: a huszonegy esztendős csatár bejött, majd a 91. percben a mennybe repítette magát és csapatát.
– Milyen érzés nemzeti hősnek lenni?– Hogy nemzeti hős lennék? Azért ez kis túlzás.– A különböző lapok, televíziós csatornák, rádió adók, a fiatalok, a középkorúak és az idősek csakis az ön nevét zengik szerda este tizenegy óta.
– Igen, igen, látom, hallom, hogy az egész ország velem van tele, de semmi frappánsat nem tudok mondani. Csupán azt, hogy hihetetlen, ami körülöttem zajlik. Nemrég jöttem haza a délelőtti edzésről, tíz perce vagyok itthon, azóta ön a negyedik újságíró, aki felhív. Persze, örülök, hogy keresnek, csak hát idő kell, amíg felfogom, mi is történt velem szerdán.
– Segítek: győztes gólt lőtt a Manchester United ellen.
– Köszönöm…
– Tényleg ennyire hihetetlen?
– Tényleg az. De csodálatos. Nagyon boldog vagyok.
– Pihenni, ha jól sejtem, nem is volt ideje.
– Még aludni sem aludtam sokat. Hajnali négyre értem haza, de ötig le sem feküdtem, csak ücsörögtem a konyhában, és pörgettem vissza a jeleneteket.
– Videón?
– Dehogy. Magamban. Nem vettem fel a meccset, nem úgy, mint jó néhány csapattársam. Sebaj, legalább tudom, kiktől kérjem kölcsön a kazettát…
– Még a gólt sem látta?
– Még azt sem. Persze, azért emlékszem rá… Molnár Balázs szenzációsan passzolt Szamosi Tamásnak, aki lekezelte a labdát, levitte majdnem az alapvonalig, bepasszolta, én pedig az üres kapuba rúgtam.
– Ezt úgy mesélte el, mintha, mondjuk, a Létavértest mattolták volna.
– Pedig így történt. Na jó, elárulom, hogy sokat gyakorolt figura volt.
– Így már más… Aztán pillanatokkal később már a hasán csúszott, majd a következő másodpercben már az egész gárda a nyakában lógott.
– Erre mondják azt, hogy kellemes teher
– Sokakat érdekelne, hogyan jutott idáig.
– Az első igazolásomat, ha jól emlékszem, 1994-ben Barcson készítették el. Játszottam az ifiben, később a felnőttben…
– Bocsánat, hogy már most, az elején félbeszakítom, de, ugye, nemrég ünnepelte huszonegyedik születésnapját, ebből következően meglehetősen korán bemutatkozhatott a nagyok között.
– Tizenhat voltam, amikor pályára léphettem egy ,,megye egyes” bajnokin. Bár szerintem ez nem olyan különleges, elvégre külföldön nem egy fiatal kap lehetőséget ilyen korban, s nem a megyei első osztályban… Szóval Barcson szerepeltem, egészen addig, amíg el nem vitt a Hévíz. Eleinte kölcsön adtak, így kerültem Tapolcára, illetve Balatonfüredre, mígnem az elmúlt szezonban sikerült biztosítanom a helyem a csapatban. Feltétlenül írja le, hogy mindent köszönök a hévízieknek, különösen a nem egyszer pszichológusként is ténykedő Pusztai László edzőnek.
– Miért is ténykedett pszichológusként a szakvezető?
– Most már bevallhatom, néha helyre kellett raknia. Mielőtt félreismernének: nem éjszakáztam, nem zsugáztam, csupán arról van szó, hogy nem mindig koncentráltam eléggé.
– Ilyenkor szokás: a volt trénerén kívül kinek mondana még köszönetet?
– Édesanyámnak, Bozsik Péternek, a szakmai stáb többi tagjának, a társaimnak, azoknak a szurkolóknak, akik ott voltak velünk a Puskás Ferenc-stadionban, azoknak a drukkereknek, akik otthon, a kivetítő előtt sorakoztak fel és mindenki másnak.
– Szobatársát, Szasa Ilicset külön is kiemelhetné. Tőle hallottam, hogy állítólag amikor ön aludt, azt suttogta a fülébe, "Béla, gólt fogsz lőni a Manchesternek, Béla, gólt fogsz lőni Manchesternek”…
– Erről nem is tudok. Noha a jelek szerint valóban így történhetett…
– Akivel csak beszéltem, kijelentette, Koplárovics Bélánál szerényebb embert nem ismer.
– Tény, nem szeretek dicsekedni.
– Holott most lenne mivel.
– Akkor sem.
– Furcsa ez a helyzet?
– Az. Szinte percenként csörög a telefonom, ide-oda rohangálok. Pillanatok alatt felborult az életem. Hozzáteszem, roppantul élvezem. Ám még egyszer mondom, szinte fel sem fogtam még mindazt, ami szerda este történt, de tagadhatatlan, jó érzés az, hogy velem együtt reflektorfényben fürdik a ZTE.
– Távol álljon tőlem, hogy elrontsam a hangulatát, de árulja el, miért nem a Siófok futballistája lett a nyáron. Hiszen sokáig úgy volt, a Csank-csapat tagja lesz.
– A sztori a következő: a siófokiak eljöttek Hévízre, tárgyaltak a vezetőkkel, mi több, otthagytak nekem egy szerződéstervezetet. Utána kétszer beszéltem velük telefonon, mondtam nekik, lehet róla szó, de ennyi történt, semmi több. Később olvastam olyan cikkeket, miszerint elköteleztem magam a sárga-kékekhez, meg azt, hogy már a lakást is kinéztem magamnak, ám ezek nem fedik a valóságot.
– Hogy került képbe a Zalaegerszeg?
– Megkerestek Egerszegről, tettek egy korrekt ajánlatot, én pedig elfogadtam azt. És nem bántam meg, hogy így döntöttem…
– Nem kötözködni szeretnék, de nem tartotta túl nagy ugrásnak, amikor a másodosztályból a magyar bajnokhoz szerződött?
– Lehet, merész vállalkozásnak tűnik, azonban én úgy vagyok vele, minél erősebb együttesben folytatom, annál többet tanulok.
– Kitől leste el idáig a legtöbbet?
– Soroljam fel az egész csapatot…?
– Visszatérve a meccsre: feleljen őszintén, hitt benne, hogy beszállhat a Manchester ellen?
– Mindvégig reménykedtem. Különösen akkor, amikor Bozsik Péter elküldött melegíteni a szünetben. Én voltam a harmadik csere, mielőtt pályára léptem, az edző csak annyit mondott, nyissak a szélre és próbáljam megtartani a labdát.
– Nem ijedt meg, amikor Laurent Blanc és Roy Keane bukkant fel a közelében?
– Egyáltalán nem. Elvégre ők is csak emberek.
– A végén elcserélte a mezét?
– Nem volt rá mód, úgyhogy egy ZTE-szurkolónak adtam.
– Ha jól láttam, akinek nem jutott dressz, az autogramot kapott…
– Vagy ezer aláírást kiosztottam. Papírokat, pólókat, sapkákat írtam alá, sőt, egy srác az útlevelét dugta elém. Kérdeztem is tőle, nem baj, hogy ez az útlevele? Azt felelte, nem, mert az a lényeg, hogy kék-fehér legyen. Nem tehettem mást, aláírtam. Bízom benne, a határon nem büntetik meg érte…
– Arról értesült már, hogy ön a Liverpool-tábor legújabb kedvence?
– Ja igen, érkezett egy meglepő, de mulatságos üzenet, állítólag a Pool híveitől, akik azt írták, köszönik, hogy "beharangoztam” a pökhendi Manchesternek.
– Ezek után arra fogadnék, Michael Owenékért szorít.
– Akkor ne fogadjon. Ám azt ne várja, hogy elmondjam, melyik a kedvenc angol klubom.
– Csak nem…
– De… Manchester-drukker vagyok. Kivéve, persze, ha a Zalaegerszeggel játszik, mert akkor a ZTE-nek szurkolok…
– Azzal, ugye, tisztában van, hogy augusztus huszonhetedikéig mindenki afelől érdeklődik majd önöknél, továbbjutnak-e?
– Én pedig azt felelem, hogy nehéz, nagyon nehéz dolgunk lesz.
– Bár nem sokat aludt, arról nem álmodott még, hogy az Old Traffordon is győztes gólt szerez?
– Sajnos, még nem. Pedig el tudnám képzelni…
Névjegy
KOPLÁROVICS BÉLA
Született: 1981. 06. 07.
Magassága/súlya: 184 cm/72 kg
Élvonalbeli mérkôzései száma: 1
Klubja: Zalaegerszegi TE
Eddigi klubjai: Barcs, Hévíz, Tapolca, Balatonfüred
Eddigi legnagyobb sikere: Gyôztes gól a ZTE–Manchester United BL-selejtezôn
KOPLÁROVICS BÉLA
Született: 1981. 06. 07.
Magassága/súlya: 184 cm/72 kg
Élvonalbeli mérkôzései száma: 1
Klubja: Zalaegerszegi TE
Eddigi klubjai: Barcs, Hévíz, Tapolca, Balatonfüred
Eddigi legnagyobb sikere: Gyôztes gól a ZTE–Manchester United BL-selejtezôn
– Igen, igen, látom, hallom, hogy az egész ország velem van tele, de semmi frappánsat nem tudok mondani. Csupán azt, hogy hihetetlen, ami körülöttem zajlik. Nemrég jöttem haza a délelőtti edzésről, tíz perce vagyok itthon, azóta ön a negyedik újságíró, aki felhív. Persze, örülök, hogy keresnek, csak hát idő kell, amíg felfogom, mi is történt velem szerdán.
– Segítek: győztes gólt lőtt a Manchester United ellen.
– Köszönöm…
A büszke anyuka
„Magyarország egyik legbüszkébb anyukája vagyok” – árulta el Koplárovics Béláné, amikor csütörtök kora délután a munkahelyén zavartuk (még egyszer elnézést ezért). Persze, a Manchester United ellen gyôztes gólt szerzô támadó édesanyja arra örömmel szakított idôt, hogy fiáról meséljen.
„Világéletében szerény, tisztelettudó gyerek volt a Béla, és biztos vagyok benne, annak ellenére, hogy most mindenki ôt keresi, hogy a tévék és a rádiók vele foglalkoznak, az is marad. Nem titkolom, én azt szerettem volna, ha továbbtanul, de ô végül úgy határozott, inkább a focira teszi fel az életét. Hát most úgy tûnik, jól választott…”
A kedves mama különben nem a helyszínen, a Puskás Ferenc-stadionban, hanem otthon, a tv-n nézte végig a mérkôzést. Hogy miért?
„Azért, mert nem mertem elmenni. Izgulós anyuka vagyok. A televízióban legalább jól láttam, milyen remekül futballozik a csapat. Bevallom, amikor Béla beállt, picit megijedtem, féltettem, nehogy hibázzon. Erre tessék, a kilencvenegyedik percben gólt szerzett. De szép gól volt… Sírtam is utána. Aludni viszont alig tudtam, mert hajnali négyig hívtak az ismerôsök meg a barátok, mindenki a Béla miatt gratulált nekem. Úgyhogy tényleg elhiheti, hogy én vagyok az egyik legbüszkébb anyuka.”
„Magyarország egyik legbüszkébb anyukája vagyok” – árulta el Koplárovics Béláné, amikor csütörtök kora délután a munkahelyén zavartuk (még egyszer elnézést ezért). Persze, a Manchester United ellen gyôztes gólt szerzô támadó édesanyja arra örömmel szakított idôt, hogy fiáról meséljen.
„Világéletében szerény, tisztelettudó gyerek volt a Béla, és biztos vagyok benne, annak ellenére, hogy most mindenki ôt keresi, hogy a tévék és a rádiók vele foglalkoznak, az is marad. Nem titkolom, én azt szerettem volna, ha továbbtanul, de ô végül úgy határozott, inkább a focira teszi fel az életét. Hát most úgy tûnik, jól választott…”
A kedves mama különben nem a helyszínen, a Puskás Ferenc-stadionban, hanem otthon, a tv-n nézte végig a mérkôzést. Hogy miért?
„Azért, mert nem mertem elmenni. Izgulós anyuka vagyok. A televízióban legalább jól láttam, milyen remekül futballozik a csapat. Bevallom, amikor Béla beállt, picit megijedtem, féltettem, nehogy hibázzon. Erre tessék, a kilencvenegyedik percben gólt szerzett. De szép gól volt… Sírtam is utána. Aludni viszont alig tudtam, mert hajnali négyig hívtak az ismerôsök meg a barátok, mindenki a Béla miatt gratulált nekem. Úgyhogy tényleg elhiheti, hogy én vagyok az egyik legbüszkébb anyuka.”
– Tényleg az. De csodálatos. Nagyon boldog vagyok.
– Pihenni, ha jól sejtem, nem is volt ideje.
– Még aludni sem aludtam sokat. Hajnali négyre értem haza, de ötig le sem feküdtem, csak ücsörögtem a konyhában, és pörgettem vissza a jeleneteket.
– Videón?
– Dehogy. Magamban. Nem vettem fel a meccset, nem úgy, mint jó néhány csapattársam. Sebaj, legalább tudom, kiktől kérjem kölcsön a kazettát…
– Még a gólt sem látta?
– Még azt sem. Persze, azért emlékszem rá… Molnár Balázs szenzációsan passzolt Szamosi Tamásnak, aki lekezelte a labdát, levitte majdnem az alapvonalig, bepasszolta, én pedig az üres kapuba rúgtam.
– Ezt úgy mesélte el, mintha, mondjuk, a Létavértest mattolták volna.
– Pedig így történt. Na jó, elárulom, hogy sokat gyakorolt figura volt.
– Így már más… Aztán pillanatokkal később már a hasán csúszott, majd a következő másodpercben már az egész gárda a nyakában lógott.
– Erre mondják azt, hogy kellemes teher
– Sokakat érdekelne, hogyan jutott idáig.
Pusztai László: az alázat és a hit sokat ér
„Van egy fiatal, fürge srác, a Barcsban focizik” – hívták fel a másodosztályú Hévíz gárdáját edzô Pusztai László figyelmét Koplárovics Bélára néhány esztendôvel ezelôtt. S bár egy-két évtizede Pusztai a jól fejelô játékosok közé tartozott, egyik legjobb „fejmozdulata” minden bizonnyal az volt, amikor rábólintott a számára akkor még ismeretlen fiatalember leigazolására.
„Az elsô tréningen feltûnt, hogy bár elég »nyers«, remek dolgokat csinál a labdával, ráadásul kiváló bal lábbal lett megáldva – szólt elsô tapasztalatairól a szakvezetô. – Emlékszem, elsôre írattam vele egy tesztet, amelyben arra kértem, értékelje magát, meséljen az erôsségeirôl, és arról, hogy szerinte miben kell még fejlôdnie. Érdeklôdtem, mi a kedvenc étele, itala, valamint afelôl, milyen könyveket forgat, milyen filmeket néz szívesen. Amikor visszahozta a kérdôívet, meglepôdve olvastam, ha teheti, Jim Beamet iszik. Mondtam is neki, a többi rendben, na de a Jim Beam… Kiderült, a masszôrünk javasolta, hogy ezt írja be… Azt a részt kijavíttattam vele, hozzátéve, hogy a jövôben csak magára hallgasson.”
Pusztai László elmondta továbbá: a támadót nem egyszer (hanem kétszer) kölcsön adták, elôbb Tapolcára, majd Balatonfüredre.
„Megnyugvással láttam rajta, hogy nem sértôdött meg, sôt, szívesen ment, hiszen játszani akart. És amikor már azt vettem észre, hogy »éhes«, hogy alig várja, hogy pályára léphessen, bevetettem. Küzdött, harcolt becsülettel, állítom, egy labdarúgónak ilyen alázattal kell a sportág felé viseltetnie. Mondanom sem kell, nagyon boldog vagyok, hogy az élet megadta neki ezt a lehetôséget. Csodálatos volt az a szerda este. A gólnál nagyobbat ugrottam, mint amikor a ZTE védôjeként Nyilasi Tibort próbáltam megakadályozni abban, hogy elfejelje elôlem a labdát… Nem is tudom, hány másodperc telt el, mire földre értem…”
Mester és tanítványa természetesen nem sokkal a lefújást követôen beszélt egymással.
„Béla azzal hívott fel, hogy nagyon szépen köszön mindent. Erre úgy feleltem, én is. Egyébként nem titok, volt olyan idôszak, amikor nálam lakott, képzelheti, mekkora agymosásokat kapott tôlem. Talán nem hiába… Bélát ismerve biztos vagyok benne, nem szalad el vele a ló. Ezúton is üzenem neki, a legfontosabb, hogy higgyen magában. Mert az a Puskás-stadionban bebizonyosodott, szép jövô áll elôtte. És nem csak itthon…”
„Van egy fiatal, fürge srác, a Barcsban focizik” – hívták fel a másodosztályú Hévíz gárdáját edzô Pusztai László figyelmét Koplárovics Bélára néhány esztendôvel ezelôtt. S bár egy-két évtizede Pusztai a jól fejelô játékosok közé tartozott, egyik legjobb „fejmozdulata” minden bizonnyal az volt, amikor rábólintott a számára akkor még ismeretlen fiatalember leigazolására.
„Az elsô tréningen feltûnt, hogy bár elég »nyers«, remek dolgokat csinál a labdával, ráadásul kiváló bal lábbal lett megáldva – szólt elsô tapasztalatairól a szakvezetô. – Emlékszem, elsôre írattam vele egy tesztet, amelyben arra kértem, értékelje magát, meséljen az erôsségeirôl, és arról, hogy szerinte miben kell még fejlôdnie. Érdeklôdtem, mi a kedvenc étele, itala, valamint afelôl, milyen könyveket forgat, milyen filmeket néz szívesen. Amikor visszahozta a kérdôívet, meglepôdve olvastam, ha teheti, Jim Beamet iszik. Mondtam is neki, a többi rendben, na de a Jim Beam… Kiderült, a masszôrünk javasolta, hogy ezt írja be… Azt a részt kijavíttattam vele, hozzátéve, hogy a jövôben csak magára hallgasson.”
Pusztai László elmondta továbbá: a támadót nem egyszer (hanem kétszer) kölcsön adták, elôbb Tapolcára, majd Balatonfüredre.
„Megnyugvással láttam rajta, hogy nem sértôdött meg, sôt, szívesen ment, hiszen játszani akart. És amikor már azt vettem észre, hogy »éhes«, hogy alig várja, hogy pályára léphessen, bevetettem. Küzdött, harcolt becsülettel, állítom, egy labdarúgónak ilyen alázattal kell a sportág felé viseltetnie. Mondanom sem kell, nagyon boldog vagyok, hogy az élet megadta neki ezt a lehetôséget. Csodálatos volt az a szerda este. A gólnál nagyobbat ugrottam, mint amikor a ZTE védôjeként Nyilasi Tibort próbáltam megakadályozni abban, hogy elfejelje elôlem a labdát… Nem is tudom, hány másodperc telt el, mire földre értem…”
Mester és tanítványa természetesen nem sokkal a lefújást követôen beszélt egymással.
„Béla azzal hívott fel, hogy nagyon szépen köszön mindent. Erre úgy feleltem, én is. Egyébként nem titok, volt olyan idôszak, amikor nálam lakott, képzelheti, mekkora agymosásokat kapott tôlem. Talán nem hiába… Bélát ismerve biztos vagyok benne, nem szalad el vele a ló. Ezúton is üzenem neki, a legfontosabb, hogy higgyen magában. Mert az a Puskás-stadionban bebizonyosodott, szép jövô áll elôtte. És nem csak itthon…”
– Bocsánat, hogy már most, az elején félbeszakítom, de, ugye, nemrég ünnepelte huszonegyedik születésnapját, ebből következően meglehetősen korán bemutatkozhatott a nagyok között.
– Tizenhat voltam, amikor pályára léphettem egy ,,megye egyes” bajnokin. Bár szerintem ez nem olyan különleges, elvégre külföldön nem egy fiatal kap lehetőséget ilyen korban, s nem a megyei első osztályban… Szóval Barcson szerepeltem, egészen addig, amíg el nem vitt a Hévíz. Eleinte kölcsön adtak, így kerültem Tapolcára, illetve Balatonfüredre, mígnem az elmúlt szezonban sikerült biztosítanom a helyem a csapatban. Feltétlenül írja le, hogy mindent köszönök a hévízieknek, különösen a nem egyszer pszichológusként is ténykedő Pusztai László edzőnek.
– Miért is ténykedett pszichológusként a szakvezető?
– Most már bevallhatom, néha helyre kellett raknia. Mielőtt félreismernének: nem éjszakáztam, nem zsugáztam, csupán arról van szó, hogy nem mindig koncentráltam eléggé.
– Ilyenkor szokás: a volt trénerén kívül kinek mondana még köszönetet?
– Édesanyámnak, Bozsik Péternek, a szakmai stáb többi tagjának, a társaimnak, azoknak a szurkolóknak, akik ott voltak velünk a Puskás Ferenc-stadionban, azoknak a drukkereknek, akik otthon, a kivetítő előtt sorakoztak fel és mindenki másnak.
– Szobatársát, Szasa Ilicset külön is kiemelhetné. Tőle hallottam, hogy állítólag amikor ön aludt, azt suttogta a fülébe, "Béla, gólt fogsz lőni a Manchesternek, Béla, gólt fogsz lőni Manchesternek”…
– Erről nem is tudok. Noha a jelek szerint valóban így történhetett…
– Akivel csak beszéltem, kijelentette, Koplárovics Bélánál szerényebb embert nem ismer.
– Tény, nem szeretek dicsekedni.
– Holott most lenne mivel.
– Akkor sem.
– Furcsa ez a helyzet?
– Az. Szinte percenként csörög a telefonom, ide-oda rohangálok. Pillanatok alatt felborult az életem. Hozzáteszem, roppantul élvezem. Ám még egyszer mondom, szinte fel sem fogtam még mindazt, ami szerda este történt, de tagadhatatlan, jó érzés az, hogy velem együtt reflektorfényben fürdik a ZTE.
– Távol álljon tőlem, hogy elrontsam a hangulatát, de árulja el, miért nem a Siófok futballistája lett a nyáron. Hiszen sokáig úgy volt, a Csank-csapat tagja lesz.
– A sztori a következő: a siófokiak eljöttek Hévízre, tárgyaltak a vezetőkkel, mi több, otthagytak nekem egy szerződéstervezetet. Utána kétszer beszéltem velük telefonon, mondtam nekik, lehet róla szó, de ennyi történt, semmi több. Később olvastam olyan cikkeket, miszerint elköteleztem magam a sárga-kékekhez, meg azt, hogy már a lakást is kinéztem magamnak, ám ezek nem fedik a valóságot.
– Hogy került képbe a Zalaegerszeg?
– Megkerestek Egerszegről, tettek egy korrekt ajánlatot, én pedig elfogadtam azt. És nem bántam meg, hogy így döntöttem…
– Nem kötözködni szeretnék, de nem tartotta túl nagy ugrásnak, amikor a másodosztályból a magyar bajnokhoz szerződött?
– Lehet, merész vállalkozásnak tűnik, azonban én úgy vagyok vele, minél erősebb együttesben folytatom, annál többet tanulok.
– Kitől leste el idáig a legtöbbet?
– Soroljam fel az egész csapatot…?
– Visszatérve a meccsre: feleljen őszintén, hitt benne, hogy beszállhat a Manchester ellen?
– Mindvégig reménykedtem. Különösen akkor, amikor Bozsik Péter elküldött melegíteni a szünetben. Én voltam a harmadik csere, mielőtt pályára léptem, az edző csak annyit mondott, nyissak a szélre és próbáljam megtartani a labdát.
– Nem ijedt meg, amikor Laurent Blanc és Roy Keane bukkant fel a közelében?
– Egyáltalán nem. Elvégre ők is csak emberek.
– A végén elcserélte a mezét?
– Nem volt rá mód, úgyhogy egy ZTE-szurkolónak adtam.
– Ha jól láttam, akinek nem jutott dressz, az autogramot kapott…
– Vagy ezer aláírást kiosztottam. Papírokat, pólókat, sapkákat írtam alá, sőt, egy srác az útlevelét dugta elém. Kérdeztem is tőle, nem baj, hogy ez az útlevele? Azt felelte, nem, mert az a lényeg, hogy kék-fehér legyen. Nem tehettem mást, aláírtam. Bízom benne, a határon nem büntetik meg érte…
– Arról értesült már, hogy ön a Liverpool-tábor legújabb kedvence?
– Ja igen, érkezett egy meglepő, de mulatságos üzenet, állítólag a Pool híveitől, akik azt írták, köszönik, hogy "beharangoztam” a pökhendi Manchesternek.
– Ezek után arra fogadnék, Michael Owenékért szorít.
– Akkor ne fogadjon. Ám azt ne várja, hogy elmondjam, melyik a kedvenc angol klubom.
– Csak nem…
– De… Manchester-drukker vagyok. Kivéve, persze, ha a Zalaegerszeggel játszik, mert akkor a ZTE-nek szurkolok…
– Azzal, ugye, tisztában van, hogy augusztus huszonhetedikéig mindenki afelől érdeklődik majd önöknél, továbbjutnak-e?
– Én pedig azt felelem, hogy nehéz, nagyon nehéz dolgunk lesz.
– Bár nem sokat aludt, arról nem álmodott még, hogy az Old Traffordon is győztes gólt szerez?
– Sajnos, még nem. Pedig el tudnám képzelni…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik
origo.hu
Folytatódik Nótár Mary hatalmas botránya
nemzetisport.hu
Őrült hajrában dőlt el, hogy a Brest BL-főtáblás, Bölöni László csapata pedig megússza a sima kiesést
metropol.hu
Brutális, mi vár ránk: veszélyjelzést adtak ki az egész országra – Időjárás
mandiner.hu
Zelenszkij aggódhat: itt a németek véleménye Ukrajna támogatásáról
life.hu
Cápát láttak a Balatonban - A felvétel felrobbantotta a netet
mandiner.hu
„A közönség fütyül, pfújol...” – volt sportriporter tette helyre Magyar Pétert (VIDEÓ)
nemzetisport.hu
Hétfői sportműsor: NB II-es rangadó, jéghoki-vb, férfi kosárdöntő
origo.hu
Ezek lesznek a szörnyű, világrengető következményei az iráni elnök esetleges halálának
nemzetisport.hu
La Liga: a Barcának megvan az ezüst-, a Gironának a bronzérem
nemzetisport.hu
Valter kiszólt a nézőknek a célban, miután rátette a kereket Pogacarra
nemzetisport.hu
Bent maradt a Budafok, alighanem megmenekült a Hali, még maradt esélye a Pécsnek – ez történt az NB II-ben
nemzetisport.hu