A teljesítménye nem szerény

– Milyen érzés nemzeti hősnek lenni?– Hogy nemzeti hős lennék? Azért ez kis túlzás.– A különböző lapok, televíziós csatornák, rádió adók, a fiatalok, a középkorúak és az idősek csakis az ön nevét zengik szerda este tizenegy óta.

– Igen, igen, látom, hallom, hogy az egész ország velem van tele, de semmi frappánsat nem tudok mondani. Csupán azt, hogy hihetetlen, ami körülöttem zajlik. Nemrég jöttem haza a délelőtti edzésről, tíz perce vagyok itthon, azóta ön a negyedik újságíró, aki felhív. Persze, örülök, hogy keresnek, csak hát idő kell, amíg felfogom, mi is történt velem szerdán.

– Segítek: győztes gólt lőtt a Manchester United ellen.

– Köszönöm…

– Tényleg ennyire hihetetlen?

– Tényleg az. De csodálatos. Nagyon boldog vagyok.

– Pihenni, ha jól sejtem, nem is volt ideje.

– Még aludni sem aludtam sokat. Hajnali négyre értem haza, de ötig le sem feküdtem, csak ücsörögtem a konyhában, és pörgettem vissza a jeleneteket.

– Videón?

– Dehogy. Magamban. Nem vettem fel a meccset, nem úgy, mint jó néhány csapattársam. Sebaj, legalább tudom, kiktől kérjem kölcsön a kazettát…

– Még a gólt sem látta?

– Még azt sem. Persze, azért emlékszem rá… Molnár Balázs szenzációsan passzolt Szamosi Tamásnak, aki lekezelte a labdát, levitte majdnem az alapvonalig, bepasszolta, én pedig az üres kapuba rúgtam.

– Ezt úgy mesélte el, mintha, mondjuk, a Létavértest mattolták volna.

– Pedig így történt. Na jó, elárulom, hogy sokat gyakorolt figura volt.

– Így már más… Aztán pillanatokkal később már a hasán csúszott, majd a következő másodpercben már az egész gárda a nyakában lógott.

– Erre mondják azt, hogy kellemes teher

– Sokakat érdekelne, hogyan jutott idáig.

– Az első igazolásomat, ha jól emlékszem, 1994-ben Barcson készítették el. Játszottam az ifiben, később a felnőttben…

– Bocsánat, hogy már most, az elején félbeszakítom, de, ugye, nemrég ünnepelte huszonegyedik születésnapját, ebből következően meglehetősen korán bemutatkozhatott a nagyok között.

– Tizenhat voltam, amikor pályára léphettem egy ,,megye egyes” bajnokin. Bár szerintem ez nem olyan különleges, elvégre külföldön nem egy fiatal kap lehetőséget ilyen korban, s nem a megyei első osztályban… Szóval Barcson szerepeltem, egészen addig, amíg el nem vitt a Hévíz. Eleinte kölcsön adtak, így kerültem Tapolcára, illetve Balatonfüredre, mígnem az elmúlt szezonban sikerült biztosítanom a helyem a csapatban. Feltétlenül írja le, hogy mindent köszönök a hévízieknek, különösen a nem egyszer pszichológusként is ténykedő Pusztai László edzőnek.

– Miért is ténykedett pszichológusként a szakvezető?

– Most már bevallhatom, néha helyre kellett raknia. Mielőtt félreismernének: nem éjszakáztam, nem zsugáztam, csupán arról van szó, hogy nem mindig koncentráltam eléggé.

– Ilyenkor szokás: a volt trénerén kívül kinek mondana még köszönetet?

– Édesanyámnak, Bozsik Péternek, a szakmai stáb többi tagjának, a társaimnak, azoknak a szurkolóknak, akik ott voltak velünk a Puskás Ferenc-stadionban, azoknak a drukkereknek, akik otthon, a kivetítő előtt sorakoztak fel és mindenki másnak.

– Szobatársát, Szasa Ilicset külön is kiemelhetné. Tőle hallottam, hogy állítólag amikor ön aludt, azt suttogta a fülébe, "Béla, gólt fogsz lőni a Manchesternek, Béla, gólt fogsz lőni Manchesternek”…

– Erről nem is tudok. Noha a jelek szerint valóban így történhetett…

– Akivel csak beszéltem, kijelentette, Koplárovics Bélánál szerényebb embert nem ismer.

– Tény, nem szeretek dicsekedni.

– Holott most lenne mivel.

– Akkor sem.

– Furcsa ez a helyzet?

– Az. Szinte percenként csörög a telefonom, ide-oda rohangálok. Pillanatok alatt felborult az életem. Hozzáteszem, roppantul élvezem. Ám még egyszer mondom, szinte fel sem fogtam még mindazt, ami szerda este történt, de tagadhatatlan, jó érzés az, hogy velem együtt reflektorfényben fürdik a ZTE.

– Távol álljon tőlem, hogy elrontsam a hangulatát, de árulja el, miért nem a Siófok futballistája lett a nyáron. Hiszen sokáig úgy volt, a Csank-csapat tagja lesz.

– A sztori a következő: a siófokiak eljöttek Hévízre, tárgyaltak a vezetőkkel, mi több, otthagytak nekem egy szerződéstervezetet. Utána kétszer beszéltem velük telefonon, mondtam nekik, lehet róla szó, de ennyi történt, semmi több. Később olvastam olyan cikkeket, miszerint elköteleztem magam a sárga-kékekhez, meg azt, hogy már a lakást is kinéztem magamnak, ám ezek nem fedik a valóságot.

– Hogy került képbe a Zalaegerszeg?

– Megkerestek Egerszegről, tettek egy korrekt ajánlatot, én pedig elfogadtam azt. És nem bántam meg, hogy így döntöttem…

– Nem kötözködni szeretnék, de nem tartotta túl nagy ugrásnak, amikor a másodosztályból a magyar bajnokhoz szerződött?

– Lehet, merész vállalkozásnak tűnik, azonban én úgy vagyok vele, minél erősebb együttesben folytatom, annál többet tanulok.

– Kitől leste el idáig a legtöbbet?

– Soroljam fel az egész csapatot…?

– Visszatérve a meccsre: feleljen őszintén, hitt benne, hogy beszállhat a Manchester ellen?

– Mindvégig reménykedtem. Különösen akkor, amikor Bozsik Péter elküldött melegíteni a szünetben. Én voltam a harmadik csere, mielőtt pályára léptem, az edző csak annyit mondott, nyissak a szélre és próbáljam megtartani a labdát.

– Nem ijedt meg, amikor Laurent Blanc és Roy Keane bukkant fel a közelében?

– Egyáltalán nem. Elvégre ők is csak emberek.

– A végén elcserélte a mezét?

– Nem volt rá mód, úgyhogy egy ZTE-szurkolónak adtam.

– Ha jól láttam, akinek nem jutott dressz, az autogramot kapott…

– Vagy ezer aláírást kiosztottam. Papírokat, pólókat, sapkákat írtam alá, sőt, egy srác az útlevelét dugta elém. Kérdeztem is tőle, nem baj, hogy ez az útlevele? Azt felelte, nem, mert az a lényeg, hogy kék-fehér legyen. Nem tehettem mást, aláírtam. Bízom benne, a határon nem büntetik meg érte…

– Arról értesült már, hogy ön a Liverpool-tábor legújabb kedvence?

– Ja igen, érkezett egy meglepő, de mulatságos üzenet, állítólag a Pool híveitől, akik azt írták, köszönik, hogy "beharangoztam” a pökhendi Manchesternek.

– Ezek után arra fogadnék, Michael Owenékért szorít.

– Akkor ne fogadjon. Ám azt ne várja, hogy elmondjam, melyik a kedvenc angol klubom.

– Csak nem…

– De… Manchester-drukker vagyok. Kivéve, persze, ha a Zalaegerszeggel játszik, mert akkor a ZTE-nek szurkolok…

– Azzal, ugye, tisztában van, hogy augusztus huszonhetedikéig mindenki afelől érdeklődik majd önöknél, továbbjutnak-e?

– Én pedig azt felelem, hogy nehéz, nagyon nehéz dolgunk lesz.

– Bár nem sokat aludt, arról nem álmodott még, hogy az Old Traffordon is győztes gólt szerez?

– Sajnos, még nem. Pedig el tudnám képzelni…