A főtábla küszöbén a Maccabi

2002.08.13. 22:55
Címkék
Kedd délután az izraeli Maccabi Haifa és az osztrák Sturm közti szófiai összecsapással  a semleges helyszínt az UEFA rendelte el az Izraelben tapasztalt feszült belpolitikai légkör miatt  megkezdődött a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőköre.
Sokat érhet Aiyegbeni szófiai duplája
Sokat érhet Aiyegbeni szófiai duplája
Sokat érhet Aiyegbeni szófiai duplája
Sokat érhet Aiyegbeni szófiai duplája
Sokat érhet Aiyegbeni szófiai duplája
Sokat érhet Aiyegbeni szófiai duplája
Az ezúttal talpig narancsszínűben játszó graziaknál Szabics Imre a kispadon kapott helyet – a 73. percben Amoah helyett állhatott be –, míg Korsós György nem utazott el a többiekkel, akik az első tíz percben csak kóstolgatták ellenfelüket. A Maccabi játékosai viszont gyakorlatilag azonnal "haraptak”, ugyanis az első valamire való akciójuk góllal végződött: a 19. percben Aiyegbeni a Weber kapujától húsz méterre megszerzett labdával több védő között betört a tizenhatosra, majd nyolc méterről, ballal kíméletlenül kilőtte a jobb felső sarkot.
A hideg zuhany egy kicsit sem villanyozta fel a Sturm labdarúgóit, így nem meglepő módon a további helyzetek (helyzetecskék) is a Maccabi előtt adódtak, igaz, a legjobb lehetőség is távol állt a góltól – a 28. percben Katan estében lőtt a bal kapufa mellé. A fordulást követően látszódott az osztrák gárdán Ivica Osim edző szavainak buzdító hatása, mert jóval többször, jóval közelebb és jóval veszélyesebben közelítette meg az ellenfél kapuját, de azt egyszer sem sikerült bevennie – a legnagyobb lehetőség Maszudi előtt adódott, aki a 88. percben a tizenhatoson belülről találta telibe a jobb kapufát. Szerencsés volt azonban a Maccabi, amely a ráadás perceiben Aiyegbeni révén kettőre növelte az előnyét. Ha a haifai egylet a visszavágón valamennyit megőriz az előnyéből, akkor első izraeli csapatként jut el a BL (első) csoportköréig.

A továbbjutás szempontjából roppant kedvező eredményt ért el az AEK Athén is, amely Sztipánovics Barnabás csapata, az Apoel Nicosia otthonában nyert 3–2-re. A hagyományos ciprusi–görög ellentét miatt óriási presztízscsatát hozó öszszecsapáson a hazaiak ugyan Uzunidisz révén előnybe kerültek, ám Borbokisz az első félidő végén, majd a második elején is beköszönt, ezt követően, a 90. perc környékén még itt is, ott is esett egy-egy gól, így az AEK nagyon közel került ahhoz, hogy az 1994–95-ös évad után ismét BL-csoportkörben szerepeljen.


Eredmények

Keddi mérkőzések: Maccabi Haifa (izraeli)–Sturm (osztrák) 2–0 (Aiyegbeni 19., 93.), Apoel Nicosia (ciprusi)–AEK (görög) 2–3 (Uzunidisz 23., Malekkosz 90. – 11-esből, ill. Borbokisz 44., 49., Nikolaidisz 91.), Genk (belga)–Sparta (cseh) 2–0 (Thijs 32., Beslija 40.), Feyenoord (holland)–Fenerbahce (török) 1–0 (Ono 63.), Boavista (portugál)–Auxerre (francia) 0-1 (D. Cissé 70.).

A szerdai program: Zalaegerszeg (magyar)–Manchester United (angol) Budapest, 20.45; Sahtar (ukrán)–FC Bruges (belga) Doneck, 18.00; Levszki Szófia (bolgár)–Dinamo Kijev (ukrán) Szófia, 19.30; Zseljeznicsar (bosnyák)–Newcastle (angol) Szarajevó, 20.30; Milan (olasz)–Liberec (cseh) Milánó, 20.30; GAK (osztrák)–Lokomotiv Moszkva (orosz) Moszkva, 20.30; Partizan (jugoszláv)–Bayern München (német) Belgrád, 20.4; Rosenborg (norvég)–Bröndby (dán) Trondheim, 20.45; Celtic (skót)–FC Basel (svájci) Glasgow, 20.45; Barcelona (spanyol)–Legia Warszawa (lengyel) Barcelona, 21.30; Sporting (portugál)–Internazionale (olasz) Lisszabon, 22.00

A visszavágókat augusztus 27–28-án játsszák.
Legfrissebb hírek

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
1 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
1 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
1 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

A zebrák agóniája – Bobory Balázs publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Videó: „Tényleg ez a világ legerősebb bajnoksága” – Orbán Viktor Tóth Alexszel beszélgetett

Légiósok
2 órája

Negóék ellen zárta le ötmeccses szériáját a Nantes

Francia labdarúgás
2 órája

Serie A: a Roma győzelmével utolérte pontszámban a Napolit

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik