Méhkas volt az Elland Road

A Leeds United valamelyest kilóg a tradicionális angol klubok közül, ugyanis amíg a vetélytársak többségét még a XIX. században alapították, addig az Aire partján csak 1919-ben szánták el magukat az egyesület létrehozására – jellemző az angol futballkultúrára, hogy akkor már csak a második vonalban jutott hely a gárdának.A csapat azonban nem vallott szégyent, sőt, és öt éven belül feljutott a legjobbak közé, méghozzá másodosztályú bajnokként, és bár az elmúlt évszázadban akadt néhány kisebb hullámvölgye (visszatérés az alacsonyabb osztályba), a klub szépen lassan nemcsak Angliában, hanem Európában is nevet szerzett magának: háromszoros bajnoknak (legutóbb 1992-ben az akkor még divsion one-nak hívott küzdelemsorozatot nyerte meg a csapat), FA- és Ligakupa-győztesnek, valamint kétszeres Vásárvárosok Kupája-győztesnek mondhatják magukat a leedsiek. A nyolcvanas években kisebb megtorpanás jött, amelynek Howard Wilkinson menedzser 1988-as érkezése vetett véget (az említett utolsó bajnoki cím kovácsa). 1996-ban George Graham váltotta Wilkinsont, őt pedig két év múlva David O'Leary, akivel tulajdonképpen kezdetét vette a klub legújabb sikertörténete, és akiről mindenképpen érdemes megjegyezni egyet s mást. A szakvezető első évében a United negyedik lett a Premier League-ben, és indulhatott az UEFA-kupában, a második szezont már harmadikként zárta az O'Leary-legénység, miközben az UEFA-kupában az elődöntőig jutott. Ilyen előzmények után következhetett a Bajnokok Ligája, ahol helyenként varázslatos futballt bemutatva belopta magát az európai szurkolók szívébe a Leeds United.A nagy menetelést végül az elődöntőben a Valencia állította meg, és itt kell megjegyezni, hogy O'Leary a többek között a Milan, a Lazio, az Anderlecht és a Deportivo La Coruna "testén” át vezető dicsőséges utat annak is köszönhette, hogy olyan játékosokat tudott megszerezni, mint Rio Ferdinand és Robbie Keane (akkor még csak kölcsönbe).Az idény végül nem zárult teljes sikerrel, mert a bajnokságban csak negyedik lett az alakulat, így ugrott a BL-indulási lehetőség is, ráadásul a tavalyi szezon szinte maga volt a katasztrófa a Premiershipben elért ötödik pozícióval (úgy, hogy újévkor még a táblázat élén tanyázott a csapat), a harmatgyenge UEFA-, FA- és Ligakupa szerepléssel – az egyetlen pozitívumot tulajdonképpen csak Robbie Keane végleges megszerzése jelentette.
És akkor elérkeztünk az idei nyárhoz, amelyen az Elland Road a leginkább egy felbolydult méhkashoz hasonlított. Peter Ridsdale, a klub elnöke ugyanis megelégelte a relatív sikertelenséget, és szóvá tette a menedzsernek, hogy már majdnem 100 millió fontot költött a keretre, amit az elődöntők és a harmadik-negyedik helyek egyáltalán nem kompenzálnak. Mindennek a tetejébe jött a Rio Ferdinand-ügy, amely végleg betett O'Learynek. Történt ugyanis, hogy a kiváló védőért több kérő is bejelentkezett, köztük az ősi ellenfél, a világ legtehetősebb klubja, a Manchester United, és Ridsdale, a tetemes kiadásokat, illetve a hozzájuk párosuló, immár szerényebb bevételeket mérlegre téve úgy döntött, elengedi az angol válogatott bekket. O'Learynek ez már sok volt, és felállt a kispadról, mondván, ha az elnök megköveteli a jó eredményt, akkor vegye tudomásul, hogy jó játékosokra van szükség. Peter Ridsdale sem volt szívbajos: elfogadta a menedzser lemondását, és nem sokkal később már a korábbi angol, valamint ausztrál szövetségi kapitányt, Terry Venablest köszöntötte, mint a játékosok új főnökét – közben szó esett Robbie Keane eladásáról is, de ez végül (legalábbis egyelőre) nem következett be.
Az új szakvezető érkezésekor Ferdinand még a Leedsé volt, és bár egy ideig még "húzták” a szurkolókat a játékos megtartásával, végül senkit sem meglepve az MU 30 millió fontért elvihette őt. Szintén átadólistára került a híres a verekedési botrány egyik résztvevője, Lee Bowyer, illetve Olivier Dacourt is, igaz, végül egyikük sem távozott a klubtól: Bowyer többszöri nekifutásra sem tudott megegyezni az anyagiakban a Liverpoollal, míg a francia futballista kerek perec kijelentette, hogy egy bizonyos idő után nem tárgyal senkivel, az általa szabott határidő pedig lejárt. Az új esztendőre pillanatnyilag két új szerzeménnyel vághat neki Venables, Nick Barmby a Liverpooltól, míg Paul Okon a tönkrement Fiorentinától érkezett.
Leedsben korántsincs pánikhangulat, de a szurkolók szerint ez a nyári patália biztosan nem válik a csapat javára.