Horváth Ferenc jókor érkezett

Vágólapra másolva!
2002.08.10. 23:12
Címkék
A régen elcsépelt frázissal élve: nem szépen, hanem eredményesen kell futballozni a siker érdekében. Pénteken az Újpest ehhez tartotta magát, míg a Videoton labdarúgói bár tetszetősebben passzolgattak, helyzetkihasználásuk kritikán aluli volt. Ezzel szemben a lilák ebben a kategóriában gyakorlatilag százszázalékosan teljesítettek, hiszen a vendégek alig támadtak. Ennek ellenére "keretbe foglalták” a mérkőzést, hiszen az összecsapás elején és végén is betaláltak Végh Zoltán kapujába, megszerezve ezzel a három pontot. Nem csoda, hogy a találkozót követően az egykoron Újpesten bajnoki címet nyert Videoton-edző bosszúsan nyilatkozott, mondván, a vendégek pontosan annyiszor jöttek át a félpályán, amennyi alkalommal a kapuba találtak… Ezzel szemben a fehérvári támadók –főleg a remekül osztogató Dvéri Zsoltnak köszönhetően –sorra ziccerbe kerültek, ám Terjék Lajosék a legnagyobb lehetőségeket is képesek voltak elpuskázni. Talán a talaj is közrejátszott abban, hogy rosszul céloztak Némediék: a fehérváriak ugyanis korábban egyszer sem gyakorolhattak a frissen gyeptéglázott pályán, így az Újpest ellen tesztelték a játékteret, fájdalmukra vereséggel. Sok dicséretet tehát nem érdemelnek az összevásárolt újpesti sztárok, ellenben a vezetőedzőnek kinevezett Szabó András megérdemel egy "bravót”: a papíron első számú szakvezetőként, ám gyakorlatilag Molnár László segítőjeként működő szakember a mérkőzést követően sportszerűen elismerte, hogy Vlaszák Géza kiállítása teljesen jogos volt (kár, hogy a kapus a döntést követően nem így gondolkozott, és kis híján felöklelte Szabó Péter asszisztenst). S ha Vlaszákot negatív szereplőként említhetjük, akkor a pozitív hős szerepét péntek este Horváth Ferenc alakította, hiszen a támadó annak ellenére, hogy az újpestiek által alkalmazott egyékes rendszer miatt csak csereként állt be, a 90. percben győztes gólt szerzett. "Nem volt sok időm a bizonyításra, de örülök, hogy a végén sikerült gólt rúgnom –mondta a korábban a Ferencvárosban és a Videotonban is jeleskedő támadó, és éppen ennek apropóján kérdeztük is: milyen érzés ilyen múlttal az Újpest színeiben gólt szerezni? – Gólt lőni minden szerelésben egyformán jó érzés –felelt Horváth Ferenc. –Eddig sem volt problémám a beilleszkedéssel, de tudom, hogy ha folyamatosan eredményes leszek, akkor könnyebben elfogadnak. Ami a győztes találatot illeti,Szélesi Zoltán beadását követően pont Kovács Zoltánra néztem, és tudtam, hogy Kokó visszafejeli a labdát, nekem pedig csak be kellett fejeznem az akciót. A játékunk még nem volt meggyőző, ám remélem, hamarosan összeállunk és már a stílussal sem lesz probléma.”
Legfrissebb hírek

Fantasztikus feltámadás után a Fradié a női kézilabda Magyar Kupa!; Dobogósok rossz napja, az FTC és a Paks is csak egy pontot szerzett az NB I-ben

E-újság
3 órája

Hétfői sportműsor: Kozármisleny–Kisvárda az NB II-ben; pályán a Juventus és a Nottingham

Egyéb egyéni
3 órája

A magasság mámorában – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
3 órája

Fradi-fóbia – Bobory Balázs jegyzete

Kézilabda
3 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
3 órája

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
3 órája

Luke Littler megállíthatatlan, szenzációs játékkal a UK Opent is megnyerte

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik