Grönholm a triplázás küszöbén

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2002.08.10. 20:51
Címkék
A Finn-rali pénteki napját egyértelműen uralták a Peugeot-k, hiszen a kijelölt kilenc szakasz után (összeségében már tíz etapot számolva) az első három helyen az oroszlános márka pilótái álltak Burns, Rovanperä, Grönholm sorrendben, mégpedig igen imponáló fölénnyel.
Marcus Grönholm áll a legjobban a Finn-ralit uraló peugeot-s pilóták közül
Marcus Grönholm áll a legjobban a Finn-ralit uraló peugeot-s pilóták közül
Marcus Grönholm áll a legjobban a Finn-ralit uraló peugeot-s pilóták közül
Marcus Grönholm áll a legjobban a Finn-ralit uraló peugeot-s pilóták közül
Marcus Grönholm áll a legjobban a Finn-ralit uraló peugeot-s pilóták közül
Marcus Grönholm áll a legjobban a Finn-ralit uraló peugeot-s pilóták közül
A negyedik pozíciót birtokló Peter Solberg ugyanis majdnem egy percre volt Grönholmtól, miközben a korábbi világbajnok jócskán fél percen belül volt az élen álló Burnsszel szemben. A nap egyetlen üdítő kivételét Carlos Sainz jelentette, amikor az utolsó etapon mindenkit maga mögé utasított, igaz, ez egy mindössze 2.06 kilométeres szuperspeciális volt, így komoly hátránylefaragásról szó sem lehetett – az első hat helyezettet egyetlen szekundum sem választotta el egymástól.
Szombaton aztán akadt fordulat bőven, bár nem az első gyorsaságin, amikoris a peugeot-sok újfent "kenterbe verték” a mezőnyt, mindössze annyi szín került a küzdelembe, hogy Burns mögött Grönholm lett a második és Rovanperä a harmadik. Nem sokkal később viszont már tényleg érdekessé vált a helyzet, amikor a 12. etap egyik ugratójáról – a finn verseny egyik legmarkánsabb jellemzője a rengeteg nagy ugrató – Burns 206-osa a kelleténél keményebben landolt, és bár a kocsi működőképes maradt, a teljesítményéből sokat vesztett. Mindez számokban a következőt jelentette: a brit pilóta több mint másfél perccel a szakaszt megnyerő Rovanperä mögött, tizennyolcadikként ért célba. Az összetettben is érezhető hatást váltott ki a címvédő erőteljes talajfogása, mert csapattársai több mint egyperces fórra tettek szert vele szemben, ráadásul az időközben Solberget megelőző fordos duó, Colin McRae és Sainz is behozható, 47, illetve 48 másodpercces távolságra került tőle.
És ezzel még csak elkezdődtek a problémák a Peugeot számára! A következő szakaszon Rovanperä került sorra: egy defekt miatt több mint két percet veszített, majd a táv végénél az egyik kerekét el is hagyta, így a hazai szurkolók legnagyobb bánatára az élről volt kénytelen feladni a versenyt a finn legény – bár hivatalosan ekkor még a harmadik helyen állt, de nem volt mód az autó
52. Finn-rali,
a 14. futamos vb 9. versenye

Az állás 16 gyorsasági szakasz (314.17 km) után: 1. Grönholm, Rautiäinen (finn, Peugeot 206 WRC) 2:32:27.1, 2. Burns, Reid (brit, Peugeot 206 WRC) 1:34.3 perc hátrány, 3. C. McRae, Grist (brit, Ford Focus WRC) 2:22.9 p h., 4. Sainz, Moya (spanyol, 2:42.8 p h., 5. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza WRC) 2:51.5 p h., 6. Märtin, Park (észt, Ford Focus WRC) 3:18.9 p h.
Következik: 3. nap, 6 gyorsasági szakasz (94.36 km)
Tv: Viasat3 – 23.15; Eurosport – 8.30
reparálására, így a következő résznek már neki sem vágott –, ráadásul Burnst továbbra is átok sújtotta, ugyanis a szervizpark késői elhagyása miatt 20 másodpercces büntetést varrtak a nyakába. Mindez azt jelentette, hogy Grönholm immár több mint egy perccel volt Burns és kettővel McRae előtt.
Meglepő módon a következő etap nem hozott semmilyen izgalmat, az összetett állásnak megfelelően érkeztek be a kocsik (Grönholm, Burns, C. McRae, Sainz, Solberg), és az utolsó előtti résztávon is csak kisebb érdekességeket, mint például Solberg második, illetve Markko Märtin negyedik helyét lehetett feljegyezni. A norvég versenyző aztán egyből a következő, azaz a nap utolsó szakaszán elherdálta azokat az értékes másodperceket, amelyeket elsősorban Sainzcal szemben szerzett, ugyanis megcsúszott, és mire visszaterelte az útra az Impreza WRC-t, csaknem fél percet vesztett. Mindeközben Grönholm továbbra is pazarul vezetett, és mindössze négy másodperccel végzett a szakaszgyőztes Burns mögött, így a peugeot-s versenyzőnek most már csak a biztonságra kell ügyelnie, hogy sorrendben harmadszorra diadalmaskodjon hazája futamán.
Legfrissebb hírek

A Körmend játszik az ötödik helyért a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
10 perce

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
18 perce

Staff House Rally Hungary: három magyar a top tízben

Egyéb autó-motor
18 perce

Nikitscher és csapata sorozatban kilencedszer kapott ki; a hajrában nyerte meg meccsét a Villarreal

Spanyol labdarúgás
19 perce

Győri-Lukács Viktória: Ahhoz, hogy a mai győzelemnek legyen értelme, még kétszer nyerni kell

Kézilabda
22 perce

A Gladbach ellen is nyert, és megünnepelte a bajnoki címet a Bayern München

Német labdarúgás
26 perce

A Lazio a 96. percben mentett pontot a Juventus ellen

Olasz labdarúgás
47 perce

A visszavonult Gyurcsány Ferenc sportminiszter is volt, majd ő szüntette meg a minisztériumot

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik