Nuno Gomes a Luz-stadionban

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2002.08.04. 23:14
Címkék
Nuno Gomes volt a Benfica meglepetése
Nuno Gomes volt a Benfica meglepetése
Nuno Gomes volt a Benfica meglepetése
Nuno Gomes volt a Benfica meglepetése
Nuno Gomes volt a Benfica meglepetése
Nuno Gomes volt a Benfica meglepetése
Mozgalmas nap volt a szombati a Benfica háza táján, Nuno Gomes ugyanis szinte a semmiből megjelent a gárda szerelésében, bejelentvén, hogy négy évre aláírt a klubbal. A válogatott csatár mindezt a brazil Grémio elleni felkészülési mérkőzés szünetében tette, azon a meccsen, amelynek második félidejében pályára lépett a hivatalos találkozón rég nem látott Fehér Miklós is.
De nézzük részletesebben! Azt mindenki tudta, hogy a Porto Alegre-i csapat szombat este, helyi idő szerint este kilenckor vendégszerepel a Luz-stadionban, ahol nem kevesebb, mint 53 ezer néző tette tiszteletét. Jesualdo Ferreira, a hazaiak edzője az első félidőben még nem játszatta a nagy visszatérésre készülő Fehér Miklóst, aki így a kispadról láthatta, amint Luis Mário már a 6. percben beveszi Moreira kapuját, majd a 18. percben Zahovic büntetőből egyenlít. A félidő lefújása után azonban robbant a bomba, amire senki sem számított: Nuno Gomes egy 21-es számú mezben megjelent Luis Filipe Vieira, a Benfica sportigazgatója, valamint a legendás Eusébio társaságában a gyepszőnyegen, ahol bejelentette, hogy visszatért, és a következő négy évben a Benficát erősíti majd.
Persze e "mozzanatot” kőkemény alkudozások előzték meg, és az alkut csak nagyon kevéssel a találkozó előttsikerült nyélbe ütniük a feleknek. Vieira elárulta, hogy több mint hat órán át egyezkedtek az olasz Fiorentina megszűnése miatt szabadon igazolható játékossal. A hatalmas eufóriát kiváltó eset után aztán folytatódhatott a mérkőzés – immár Fehérrel a pályán, akin sajnos még érződött a hosszú kihagyás, de a másnapi portugál sportnapilapok így is pozitívnek minősítették a teljesítményét. A találkozó végül az első játékrész végén regisztrált 1–1-es eredménnyel fejeződött be, de ez cseppet sem törte le a szurkolókat, akik immár tökéletesen biztosak benne, hogy a következő idényben kedvenceik a legesélyesebbek a bajnoki címre.
Igaz, ebbe lesz némi beleszólása a címvédő Sportingnak is, amelynél Bölöni László a Jardel körül kialakult hercehurca miatt újabban fiatalokkal próbálkozik a csatársorban. A gárda ezúttal az immár Joaquínnel és Alfonsóval felálló, ám Denílsont még hiányoló Betist fogadta és verte meg 3–2-re úgy, hogy két találatot is fiatalok – Quaresma és Ronaldo – szereztek.
Egy korántsem "mai gyerek”, Jorge Costa mindeközben úgy döntött, hogy lemondja a válogatottságot. A Porto csapatkapitánya ötvenszer szerepelt a felnőttcsapatban, amelyben kétszer tudott eredményes lenni – érdekesség, hogy az első találatát csak 2000 novemberében tudta megszerezni –, a különböző korosztályokban pedig összesen 119 alkalommal húzhatta magára a nemzeti mezt, összesen kilenc gólt szerezve. "Különleges érzés volt Portugáliát képviselnem, de úgy érzem, hogy az időm lejárt, és át kell adnom a fiataloknak a terepet. Szeretném leszögezni, hogy döntésemet nem befolyásolták a vébén történtek, már csak azért sem, mert már a torna előtt eldöntöttem, hogy így cselekszem majd” – kürtölte világgá a Porto hivatalos honlapján Jorge Costa.
Legfrissebb hírek

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
14 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
24 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
26 perce

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
52 perce

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
56 perce

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
1 órája

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
1 órája

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik