Munkába állt a Kométa, bizonytalan légióssors

2002.08.02. 22:56
Címkék
Demeter György vezetőedző és Zarka Péter másodedző irányításával megkezdte felkészülését a Kométa-Kaposvár férfi röplabdacsapata. Az első foglalkozásokon négy új játékosnak vezényelhetett a trénerduó, illetve igazából csak kettőnek, hiszen a két sokszoros válogatott röplabdázó, Mészáros Péter és Pásztor Attila inkább hazatérőnek minősül. Hamisítatlanul új fiú viszont a Dunaújvárosból érkezett Gubik János, valamint a Kazincbarcikáról igazolt egykori szegedi, Csíkos Gábor. Miután két magyar feladója is van a csapatnak, a klub nem kötött újabb szerződést a Kaposváron méltán népszerű Jose Alvarez Cutinóval és ifjabb Laszczik Ivánnal sem, akit egy másodosztályú német csapat keresett meg, ám szerződtetése még nem végleges, mert a fiatal előkészítőt tanulmányai itthon marasztalnák. Semmi sem marasztalja viszont a másik fiatalt, ifjabb Grózer Györgyöt, aki ugyancsak Németországba, a Moerser SC-hez távozik. Hiányzott az első foglalkozásokról Gelencsér Balázs és Dávid Zoltán, akik térdsérülésüket Olaszországban egy specialistánál kezeltették. Így sem volt foghíjas a keret, mert két tehetséges fiatal, Wirth Olivér és Molnár Dávid is meghívót kapott a nagyokhoz, sőt, a kaposváriakkal kezdte meg az előalapozást a szabadságát itthon töltő Kántor Sándor, Koch Róbert, és Tomanóczy Tibor is. Utóbbival kapcsolatos reménytkeltő hír Kaposvárott, hogy miután a centernek nincs külföldön még csapata, az ősz egy részét esetleg a Kométában játszaná le. Továbbra is bizonytalan két idegenlégiós, Szergej Szajfulin és a kínai Vang Csi sorsa – az orosznak franciaországi meghívója van. Vagyis még nem tekinthető véglegesnek a Kométa kerete, annál inkább sem, mert jelenleg egy kolozsvári röplabdázó érkezett Kaposvárra tesztelésre, és szó van még egy hazai játékos megszerzéséről is. Napi két edzéssel készül Demeter György legénysége, amely először augusztus végén Kazincbarcikán vesz részt nemzetközi tornán, majd a horvátországi Eszéken folytatja a felkészülést, szeptember derekán pedig Kaposvárott ismét csak sor kerül a hagyományos, háromnapos nemzetközi tornára. Szükség is van az alapos munkára, mert egyidejűleg több feladat is vár az ősszel a csapatra. Az Élcsapatok Kupája keretében novemberben Luxemburgban játszik selejtezőt a Kométa három másik együttes társaságában, valamint az Interligában is helyt kell állnia, ahol legutóbb a második helyet szerezte meg a somogyi gárda.
Legfrissebb hírek

Makreckis a Ferencvárostól a Qarabaghoz szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 perce

Mindenki a klasszikus öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
23 perce

Wimbledon: Stollárék a nyolcaddöntőben, az első kiemelttel játszanak

Tenisz
37 perce

Halász Bence: Olimpiai bajnok, az első magyar szabadtéri világbajnok és Európa-bajnok akarok lenni – utóbbi talán már idén

Atlétika
45 perce

A reptéri munkás is földre borult – így fogadták otthon a Zöld-foki-szigeteki hősöket – videó

Foci vb 2026
59 perce

Haaland és Vinícius mémvideója összehozta a norvég és a brazil szurkolókat

Foci vb 2026
1 órája

F1, Brit Nagydíj, verseny

F1
1 órája

Érdekes párharc lehet: Haalandnak jó „ügyfele” Gabriel

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik