Ezerszázalékos esélyek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.08.02. 22:58
Címkék
A 2008-as pekingi olimpia kajakos és kenus bajnokai közül bizonyára ott lapátolnak néhányan Zágrábban, az ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon. Anélkül, hogy a magyar csapatból "kijelölnénk” a jövő bajnokait, rögzítsük: ifjonti koruknak köszönhetően utánpótlás-válogatottunkba még olyanok is befértek, akik két éve a sydneyi olimpián, illetve két hete, a szegedi Eb-n is bizonyítottak. Az olimpiai ezüstérmes Viski Erzsébet, valamint az Európa-bajnok Rasztótzky Eszter mindenképpen e vonulatba tartozik.Rasztótzky a tavalyi felnőtt Eb-n remeklő Fazekas Krisztinával meggyőzően versenyzett 1000 párosban, s az előfutamot fölényesen nyerve jutott a döntőbe. Benedek Dalma egyesben kajakozott hasonló magabiztossággal. A férfiaknál sem lehet okunk panaszra: a felnőttválogatón is dobogós helyezést elért Kucsera Gábor, illetve a Siebel Lajos, Molnár Péter páros szintúgy finalista. "A fiúknál évek óta jobbak vagyunk az egy kilométeres távon, mint ötszázon. Ez korántsem gond, hiszen a felnőttválogatottat a jövőben épp ezren kell megerősíteni” – magyarázta Schmidt Gábor, a szövetség új főtitkára.Zágrábban hét végén már a döntőkre kerül sor: szombaton 14.30 órától 1000, vasárnap délután pedig az 500 méteren állnak rajthoz a legjobbak – köztük a mieink.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
2 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
2 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
3 órája