Weöres Márta és Payr Anna egyelőre a középmezőnyben

2002.07.30. 21:03
Címkék
A tallinni 470-es Európa-bajnokságon eddig négy futamon jutottak túl a résztvevők, amelyek alapján a férfiak között egyelőre a 26. helyen áll a Czégai Péter, Kutassy László kettős, míg a nőknél 19. a Weöres Márta, Payr Anna páros.
Weöres (balra) és Payr a 19. helyen áll
Weöres (balra) és Payr a 19. helyen áll
Weöres (balra) és Payr a 19. helyen áll
Weöres (balra) és Payr a 19. helyen áll
Weöres (balra) és Payr a 19. helyen áll
Weöres (balra) és Payr a 19. helyen áll
Czégaiék a második futamban egészen a hetedik helyig küzdötték fel magukat, ám ezt követően már nem sikerült a tízbe kerülniük. Weöresék ugyanakkor viszonylag egyenletes teljesítményükkel – 16., 16., 21. és 15. hely – tartják a pozíciójukat.

A 49-es kontinensviadal – amelyre 88 egység nevezett – első napján négy csoportba osztották a mezőnyt, hogy három nap alapján kiderülhessen, ki hol (arany-, ezüst-, bronz- vagy smaragdcsoport) folytathatja a versengést. A nyitónapon a Németh Iván, Körtvélyesi Miklós duó szerepelt a legjobban, amely a 3. futamban 6. lett, vagyis egyelőre az ezüstcsoport határán áll. A Hamrák, Sükösd kettős jelenleg a 70., míg az Ignácz, Gereben páros a 85. helyről várja a folytatást.


Eredmények

49-es Európa-bajnokság, Grimstad

Az állás 3 futam után: 1. Michael Hestbaek, Rasmusterp van Hausen (dán) 6.00, 2. Draper, Hiscocks (brit) 7.00, 3. Dellekarth, Resch (osztrák) 8.00, …49. Németh Iván, Körtvélyesi Miklós (magyar) 34.00, …70. Hamrák Péter, Sükösd Balázs (magyar) 52.00, …85. Ignácz Károly, Gereben Mátyás (magyar) 58.00

470-es Európa-bajnokság, Tallinn
Férfiak (58 induló, 4 futam): 1. Gideon Kliger, Udi Gal (izraeli) 6.00, 2. Charbonnier, Christidis (francia) 10.00, 3. Zandona, Trani (olasz) 11.00, …26. Czégai Péter, Kutassy László (magyar) 34.00. Nők (37, 4): 1. Vladelina Iljenko, Diana Kruckih (orosz) 8.00, 2. J. Orel, A. Orel (szlovén) 8.00, 3. Dürig, Kröpfli (svájci) 13.00, …19. Weöres Márta, Payr Anna (magyar) 47.00

British Columbia Company-kupa, Balatonföldvár
Asso: 1. Yuppie (kormányos: Detre Szabolcs) 7 pont, 2. Fantomasso (k: Majthényi Szabolcs) 9, 3. Habágyú (k: Kelemen Tamás) 9
Elliott 770: 1. Party Sail (k: Fináczy Péter) 3, 2. Tüzes (k: Sipos László) 6, 3. Sárga (k: Turi László) 10
33-as: 1. Vízöntő (k: Csikós János) 4, 2. X-ray (k: Kutics Krisztián) 6, 3. Navi (k: Pál András) 8
Összevont cirkáló: 1. Capella (k: Vőneky Ákos) 4, 2. Nemere II (k: Cittel Lajos) 5
Yardstick I: Yankee (k: Bakos Tamás) 3, 2. Black Magic (k: Soponyai Géza) 6, 3. Flystar 26 (k: Csiha László) 9
30-as: 1. Regulus (k: Weöres Szabolcs) 3, 2. Addio IV. (k: Horváth Mihály) 7
8M OD: 1. Déli Szél (k: Fináczy György) 3, 2. Péntek 13 (k: Gál István) 9, 3. Camelot (k: Kassai András) 10
50-es: 1. Schutamil (Turcsányi Béla) 6, 2. Kaláris (k: Bóna Gábor) 6, 3. Vénusz II (k: Szeremley Huba) 7
Sudár Regatta: 1. Anti-Loop (k: Bánkúti Gábor) 5, 2. Öreg (k: Toronyi Bence) 6, 3. Josephin (k: Gömbös Lóránt) 7
Sudár Sport: 1. Káosz (k: Sütő György) 3
Regina: 1. Quintett (k: Rauschenberger Miklós) 3, 2. Avanti (k: Hegyi Dénes) 6, 3. Verdessimo (k: Fónagy László) 11
Scholtz 22-es: 1. Aventura (k: Hankó Álmos) 3, 2. Klie-Max (k: Klie Ágnes) 8, 3. Dorgusz (k: Gündisch Gusztáv) 9
25-ös túrajolle: 1. Frucu (k: Bisztray Frigyes) 4, 2. Optika (k: Grill László) 5
Yardstick II: 1. Dynamic (k: Vékony István) 3
Yardstick III: 1. Soul (k: Lelkes László) 3, 2. Karakán (k: Fröhlich András) 9, 3. Ipanema (k: Szalontai Tamás) 9
J24: 1. Euphenia (k: Madarász Tamás) 3, 2. Hedda (k: Lettner Dóra) 7, 3. Paganini (k: Hercsel Erik) 10
Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
10 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
24 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
46 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
48 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
55 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
1 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája