Detréék győztek a Garda-tavon

Cs. B.Cs. B.
2002.07.24. 21:09
Címkék
Másodszor rendezték meg a Garda-tavon az úgynevezett Centomiglia Games vitorlásversenyt, amelyre neves versenyzők kaptak meghívót. Idén az olaszok mellett a magyar Yuppie legénysége – Detre Szabolcs, Detre Zsolt, Folyó Károly és Kiss Tamás – is lehetőséget kapott az Asso99-esek között egy kölcsönhajóval, és végül megnyerte a négy futamból álló viadalt. "Voltak a mezőnyben kedves ismerősök, mint Dodo Gorla és Valerio Luka, akiket eddig még sohasem sikerült megverni. Oscar Tonolival és Mauro Pelaschierrel viszont most találkoztunk először. Tonoliról azt kell tudni, hogy 55 éves kora ellenére talán a legjobb Libera-kormányos, aki számtalan Centomigliát nyert már, míg Pelaschier az első olasz, aki Amerika-kupa-hajót irányíthatott. A verseny egyébként rendkívül izgalmasan kezdődött, hiszen az első rajtot lekéstük, így csak hatodikként zártuk, utána viszont két győzelmet és egy második helyet gyűjtöttünk, és ezzel sikerült az összetett élére állnunk” – összegzett Detre Szabolcs a versenyt követően, s azt is elárulta, hogy a soron következő három nagy Garda-tavi Asso-versenyre már saját hajóval érkeznek.
Legfrissebb hírek

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
3 perce

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
25 perce

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
53 perce

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
56 perce

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

Egyéb egyéni
1 órája

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
1 órája

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
1 órája

Az olasz élvonalba szerződött David Alaba – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája