Nagy utazás (17)

Vágólapra másolva!
2002.07.23. 20:29
Címkék
"Örülök, hogy ilyen jól sikerült számomra az első alpesi hegyiszakasz, ebben, azt hiszem, közrejátszott az is, hogy hétfőn rendesen kipihenhettem magam. A szakasz első ötven-hatvan kilométerén egymást érték a szökési kísérletek, nekem nem sikerült meglógnom, ám Boteróéknak igen. Attól kezdve a mezőnyben maradtam, igyekeztem tartani a tempót. Az utolsó hegy kedvező volt számomra, hiszen nem volt túl meredek, így elég gyorsan tudtam rajta haladni. A célig veszítettem valamennyit a sárga trikóval szemben, de azért egyáltalán nem volt vészes a különbség. Ezúttal a legjobb eredményt tudtam elérni a csapatomból, ebben az is közrejátszhatott, hogy a hegyimenőinknek inkább a meredekebb emelkedők kedveznek.Remélem, hogy holnapra és holnaputánra is marad az energiámból, azt nem tudnám előre megmondani, hogy egy hasonlóan jó eredményt el tudok-e érni, de az biztos, hogy igyekszem majd a lehető legtovább elöl maradni. Ha ez nem sikerülne, akkor sincs nagy baj, hiszen szombatra, az egyéni időfutamra kell igazán tartalékolnom.Természetesen amennyire lehet, követem a legjobb időfutammenők szereplését, és egy kicsit szorítok azért, hogy jobban kihajtsák magukat a hegyekben, mint én. Persze, ezzel nem lehet igazán számolni. Azt hiszem, szombaton nagyjából ugyanazokkal fogok csatázni, akik az első időfutamon jól szerepeltek. Közülük Armstrongnak valószínűleg már nem lesz létkérdés a jó szereplés, ám hajtja majd, hogy hároméves veretlenségét vette el tőle Botero, vissza akar vágni ezért. Botero most előrébb került az összetettben, lehet, hogy még a hegyekben próbálkozik, de az időfutamon biztosan nagyon igyekszik majd. Láttam a tévében az egyik legjobb francia időfutammenő, Moreau újabb bukását, nincs szerencséje, hiszen ezúttal már fel kellett adnia a versenyt. Engem szerencsére az elmúlt napokban is elkerültek a bukások, legfeljebb lassítanom kellett egy-egy baleset miatt…”
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
6 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
6 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
6 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
7 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
7 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
8 órája
Ezek is érdekelhetik