Pápán immár az élvonal a cél

Tudósítóinktól TudósítóinktólTudósítóinktól Tudósítóinktól
2002.07.18. 22:22
Címkék
Tíz nap alatt a második élvonalbeli csapat ellen nyert előkészületi meccset az NB I B-s Pápai ELC. A Videoton 4–0-s legyőzése után szerdán a Matáv Sopront is hasonló gólkülönbséggel verte Pintér Attila együttese. Az agilis, fiatal szakvezető kemény munkát követel, és ennek máris érezhető a hatása, hiszen a játékosok remek fizikai állapotban vannak, sokat futnak, és sok mozgásos, helyenként látványos támadójátékot produkálnak. Két éven belül nem titkoltan a feljutást megcélzó együttesnek már a tréningjei is sok szurkolót vonzanak mostanság. Az idősebb drukkerek állítják, a mostanihoz hasonló szakmai munka ez idáig nem folyt a csapatnál, pedig korábban olyan edzők dolgoztak Pápán, mint például Hannich Péter, Verebes József vagy Csertői Aurél. A szurkolók szép jövőt jósolnak Pintérnek. Pápán egyébként kialakult a huszonkettes keret, miután a román Daniel Miffel is sikerült megegyezni; a Gloria Bystritától érkezett támadó egy évre kötelezte el magát. A két ferencvárosi játékos, Lászka Balázs és Gajda István ügye is megoldódott, ők végleg Pápára szerződtek, igaz, Gajda esetében a Fradinak elővásárlási joga van. Kialakult a DVTK kerete

Diósgyőrött lezárult az utolsó, még függőben lévő átigazolási ügy is. Eldőlt, hogy Fülöp Róbert és Bolla Péter mellett Nagy Zoltán lesz a piros-fehérek keretének harmadik kapusa, a játékos ugyanis megállapodott Reszeli Soós István menedzser-igazgatóval. Korábban arról volt szó, hogy a kapus hazatér a Hajdúságba, és a Debreceni VSC-nél folytatja pályafutását. Az is kiderült, hogy Nyikos József is Diósgyőrött folytatja, noha a feljutásért harcba induló együttes vezetői őt nem igazán marasztalták, de a labdarúgónak még egy évig él a szerződése. Biztos, hogy a kazincbarcikai Szögedi Szilárd is a DVTK-hoz kerül, a középpályás ugyanis aláírta az átigazolási lapot. A diósgyőriek szombaton hazai környezetben tartják a bajnoki főpróbát: 17 órától a Balmazújváros ellen játszik Pajkos János együttese.
Legfrissebb hírek

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
2 perce

Haaland egyszer került Orban mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
5 perce

Kilenc gólt lőtt a Como; győzött Prágában az Arsenal – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
6 perce

Kikapott Belgiumban a Szolnok a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
27 perce

Izgalmas végjátékban nyert a Sopron és a DVTK is a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
1 órája

Sima békéscsabai siker az Extraligában

Röplabda
1 órája

Kettős győzelemmel jutott tovább az UTE a Challenge-kupában

Röplabda
1 órája

Piros Zsombor hétfőtől a legjobb száz között a világranglistán

Tenisz
2 órája