Fordított "éremtáblázat"

SZABADOS GÁBORSZABADOS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2002.07.09. 09:24
Címkék
Olyan ez, mint a fordított nap az iskolában, amikor a nebulók oktatnak, a tanárok pedig csendben figyelnek. A fordított "éremtáblázaton” nem a valódi érmek, hanem az elért utolsó, utolsó előtti, valamint utolsó előtti előtti (azaz: hátulról harmadik) helyezések alapján állítottuk sorba az országokat. Most kiderül, kiknek kellett legtöbbször a kertek alatt távozniuk!Az utolsókból lesznek az elsők… Ez juthat az eszünkbe a táblázatra pillantva, hiszen az "élmezőnyben" találjuk a legutóbbi vébén remekül szereplő Egyesült Államokat és Dél-Koreát, de az "éllovas" Mexikó is mindig továbbjutott csoportjából a közelmúltban, és a nyolcaddöntőkben sem játszott alárendelt szerepet. Nem meglepő, hogy a legelöl helyet foglaló országok többsége nem a két hagyományos nagyhatalomból, Európából és Dél-Amerikából érkezett: aki onnan ki tud jutni egy vébére, az már ritkán szerepel le. (Az a néhány kivétel pedig rendszerint korábbi tornákon történt, amikor e két földrészen kívüli csapatok még nem nagyon indultak.) A futballszempontból "harmadik világnak" számító országok, ide értve Észak- és Közép-Amerikát is, gyakran könnyen kijutnak a világbajnokságra, ott viszont nem tudnak jó eredményt felmutatni. Ez napjainkban sem változott, gondoljunk csak Kína és Szaúd-Arábia idei szereplésére.Az utolsó helyezés különösen azoknak fájó, akiknek ez az egyetlen vébéjük – ilyen például az Arab Emírségek, Görögország, vagy Kanada. A legkínosabb helyzetben azonban mégis Salvador található – a kis közé-amerikai ország legjobbjai kétszer is eljutottak a világbajnokságra, de mindkétszer utolsóként kullogtak haza… Svájc válogatottja egyébként az egyetlen "címvédő”, 1962-es utolsó helyüket 1966-ban sikerült megismételni. Igaz, hogy előtte és utána azért le is tettek valamit a vébék asztalára.1978-as utolsó előtti helyével Magyarország is felbukkan a cseppet sem dicsőséges listán, de nem kell szégyenkeznünk, hiszen két világbajnok csapat, a francia és a brazil válogatott sem marad sokkal mögöttünk.
Fordított éremtáblázat
ország utolsó helyezés utolsó előtti helyezés utolsó előtti előtti helyezés
1. (1.) Mexikó 3 1 0
2. (2.) Egyesült Államok 2 1 0
3. (3.) Salvador 2 0 0
3. (3.) Svájc 2 0 0
5. (5.) Bolívia 1 1 0
6. (6.) Dél-Korea 1 0 2
7. (h.n.) Szaúd-Arábia 1 0 0
7. (7.) Egyesült Arab Emírségek 1 0 0
7. (7.) Görögország 1 0 0
7. (7.) Holland India 1 0 0
7. (7.) Kanada 1 0 0
7. (7.) Zaire 1 0 0
13. (12.) Bulgária 0 2 0
14. (13.) Belgium 0 1 2
15. (14.) Skócia 0 1 1
15. (14.) Csehszlovákia 0 1 1
15. (14.) Marokkó 0 1 1
18. (17.) Ausztria 0 1 0
18. (17.) Hollandia 0 1 0
18. (17.) Haiti 0 1 0
18. (17.) Irak 0 1 0
18. (17.) Japán 0 1 0
18. (17.) Magyarország 0 1 0
18. (17.) Új-Zéland 0 1 0
18. (–) Kína 0 1 0
26. (24.) Chile 0 0 2
27. (25.) Franciaország 0 0 1
27. (25.) Paraguay 0 0 1
27. (25.) Brazília 0 0 1
27. (25.) Kolumbia 0 0 1
27. (25.) Algéria 0 0 1
27. (25.) Ausztrália 0 0 1
27. (25.) Irán 0 0 1
27. (25.) Kamerun 0 0 1
27. (–) Szlovénia 0 0 1
h.n. (h.n.) Svédország 0 0 0
h.n. (h.n.) Egyiptom 0 0 0
h.n. (h.n.) Peru 0 0 0
h.n. (h.n.) Uruguay 0 0 0
h.n. (h.n.) Argentína 0 0 0
h.n. (h.n.) Románia 0 0 0
h.n. (h.n.) Észak-Írország 0 0 0
h.n. (h.n.) Kuvait 0 0 0
h.n. (h.n.) Norvégia 0 0 0
h.n. (h.n.) Spanyolország 0 0 0
h.n. (h.n.) Tunézia 0 0 0
h.n. (h.n.) Anglia 0 0 0
h.n. (h.n.) Izrael 0 0 0
h.n. (h.n.) Lengyelország 0 0 0
h.n. (h.n.) Németország 0 0 0
h.n. (h.n.) Nigéria 0 0 0
h.n. (h.n.) Costa Rica 0 0 0
h.n. (h.n.) Dánia 0 0 0
h.n. (h.n.) Dél-Afrika 0 0 0
h.n. (–) Ecuador 0 0 0
h.n. (h.n.) Észak-Korea 0 0 0
h.n. (h.n.) Honduras 0 0 0
h.n. (h.n.) Horvátország 0 0 0
h.n. (h.n.) Írország 0 0 0
h.n. (h.n.) Jamaica 0 0 0
h.n. (h.n.) Jugoszlávia 0 0 0
h.n. (h.n.) Kuba 0 0 0
h.n. (h.n.) NDK 0 0 0
h.n. (h.n.) Olaszország 0 0 0
h.n. (h.n.) Portugália 0 0 0
h.n. (–) Szenegál 0 0 0
h.n. (h.n.) Szovjetunió/Oroszország 0 0 0
h.n. (h.n.) Törökország 0 0 0
h.n. (h.n.) Wales 0 0 0
ország utolsó helyezés utolsó előtti helyezés utolsó előtti előtti helyezés
Fordított éremtáblázat
ország utolsó helyezés utolsó előtti helyezés utolsó előtti előtti helyezés
1. (1.) Mexikó 3 1 0
2. (2.) Egyesült Államok 2 1 0
3. (3.) Salvador 2 0 0
3. (3.) Svájc 2 0 0
5. (5.) Bolívia 1 1 0
6. (6.) Dél-Korea 1 0 2
7. (h.n.) Szaúd-Arábia 1 0 0
7. (7.) Egyesült Arab Emírségek 1 0 0
7. (7.) Görögország 1 0 0
7. (7.) Holland India 1 0 0
7. (7.) Kanada 1 0 0
7. (7.) Zaire 1 0 0
13. (12.) Bulgária 0 2 0
14. (13.) Belgium 0 1 2
15. (14.) Skócia 0 1 1
15. (14.) Csehszlovákia 0 1 1
15. (14.) Marokkó 0 1 1
18. (17.) Ausztria 0 1 0
18. (17.) Hollandia 0 1 0
18. (17.) Haiti 0 1 0
18. (17.) Irak 0 1 0
18. (17.) Japán 0 1 0
18. (17.) Magyarország 0 1 0
18. (17.) Új-Zéland 0 1 0
18. (–) Kína 0 1 0
26. (24.) Chile 0 0 2
27. (25.) Franciaország 0 0 1
27. (25.) Paraguay 0 0 1
27. (25.) Brazília 0 0 1
27. (25.) Kolumbia 0 0 1
27. (25.) Algéria 0 0 1
27. (25.) Ausztrália 0 0 1
27. (25.) Irán 0 0 1
27. (25.) Kamerun 0 0 1
27. (–) Szlovénia 0 0 1
h.n. (h.n.) Svédország 0 0 0
h.n. (h.n.) Egyiptom 0 0 0
h.n. (h.n.) Peru 0 0 0
h.n. (h.n.) Uruguay 0 0 0
h.n. (h.n.) Argentína 0 0 0
h.n. (h.n.) Románia 0 0 0
h.n. (h.n.) Észak-Írország 0 0 0
h.n. (h.n.) Kuvait 0 0 0
h.n. (h.n.) Norvégia 0 0 0
h.n. (h.n.) Spanyolország 0 0 0
h.n. (h.n.) Tunézia 0 0 0
h.n. (h.n.) Anglia 0 0 0
h.n. (h.n.) Izrael 0 0 0
h.n. (h.n.) Lengyelország 0 0 0
h.n. (h.n.) Németország 0 0 0
h.n. (h.n.) Nigéria 0 0 0
h.n. (h.n.) Costa Rica 0 0 0
h.n. (h.n.) Dánia 0 0 0
h.n. (h.n.) Dél-Afrika 0 0 0
h.n. (–) Ecuador 0 0 0
h.n. (h.n.) Észak-Korea 0 0 0
h.n. (h.n.) Honduras 0 0 0
h.n. (h.n.) Horvátország 0 0 0
h.n. (h.n.) Írország 0 0 0
h.n. (h.n.) Jamaica 0 0 0
h.n. (h.n.) Jugoszlávia 0 0 0
h.n. (h.n.) Kuba 0 0 0
h.n. (h.n.) NDK 0 0 0
h.n. (h.n.) Olaszország 0 0 0
h.n. (h.n.) Portugália 0 0 0
h.n. (–) Szenegál 0 0 0
h.n. (h.n.) Szovjetunió/Oroszország 0 0 0
h.n. (h.n.) Törökország 0 0 0
h.n. (h.n.) Wales 0 0 0
ország utolsó helyezés utolsó előtti helyezés utolsó előtti előtti helyezés
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik