Európa-bajnok a női párbajtőrcsapat

Vágólapra másolva!
2002.07.07. 16:55
Címkék
Aranyérmet szerzett a Mincza Ildikó, Király Hajnalka, Hormay Adrien, Tóth Hajnalka összeállítású párbajtőrcsapat a moszkvai vívó Európa-bajnokságon. Ahogy tavaly Koblenzben, úgy idén Moszkvában is az oroszokkal találkoztak a döntőben a magyarok, akik most sem hagytak esélyt ellenfelüknek.Az oroszok elleni döntőben Hormay nem lépett pástra, a csapat másik három tagja egyformán taktikusan vívott. Egy darabig kevés találat esett, az utolsó pár előtt csupán 25-21 volt az állás. Ezt követően Mincza 20-10-re verte Logunovát. Mincza Ildikó: - Reggel egy kicsit ideges voltam, mert engem is elkapott a hasmenés és nem tudtam, hogy fogom bírni. A döntőben már nagyon fáradt voltam, mégis jól ment a vívás. Király Hajnalka: - Noha ez csak egy felkészülési állomás volt a világbajnokságra, azért a győzelemnek így is örülhetünk. Már csak azért is, mert egyéniben nem szerepeltünk jól. Tóth Hajnalka: - Nincs annál szebb, mint a magyar Himnuszt hallgatni egy világversenyen. Remélem, hogy augusztusban, a lisszaboni vb-n is lehetőségünk lesz erre. Hormay Adrien: - Kívülről úgy tűnt, hogy a taktikus vívásnak köszönhető az oroszok elleni győzelem.
Eredmények:
Eredmények:

a 3. helyért: Ukrajna-Franciaország 45-44,
a döntőben: Magyarország-Oroszország 45-31.


A végeredmény, Európa-bajnok:
Magyarország, 2. Oroszország, 3. Ukrajna, 4. Franciaország.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: a magyar női pólóválogatott Olaszország ellen játszik a vb-elődöntőért

Birkózás
53 perce

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
56 perce

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
1 órája

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
1 órája

„Panyenkázók” figyelmébe – VIncze András jegyzete

Európa-liga
1 órája

A magyar csapat 14. lett a díjugrató Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Egyetemi világjátékok: magyar ezüst vívásban, bronz ritmikus gimnasztikában

Egyéb egyéni
2 órája

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik