Bronzérmes a férfi kardcsapat

2002.07.07. 15:32
Címkék
Bronzérmet szerzett a Ferjancsik Domonkos, Nemcsik Zsolt, Fodor Kende, Decsi Tamás összeállítású kardcsapat a moszkvai vívó Európa-bajnokságon. A magyarok a tíz válogatottból álló mezőnyben először - elsősorban Nemcsik kiváló teljesítményének köszönhetően - legyőzték a románokat, majd változatos összecsapáson vereséget szenvedtek az örök rivális orosz együttestől.Eleinte a Pozdnyakovot 5-1-re ,,lelépő" Ferjancsik és társai akarata érvényesült, húsz találatukra csupán tíz válasz érkezett. A találkozó közepén azonban a korábban remekül vívó Nemcsik leblokkolt, 13-3-ra kikapott Sarikovtól, a folytatásban pedig már nem sikerült fordítani. Következett a bronzcsata a lengyelekkel. A magyarok összeszedettek voltak, minden találatért keményen megküzdöttek, ennek köszönhetően, ha nehezen is, de megszerezték a harmadik helyet. A gyomorrontással küszködő Fodor helyén lehetőséget kapott a fiatal Decsi Tamás, aki plusz négyes mutatóval zárt, azaz jelentős mértékben kivette a részét a győzelemből. Pozitív eredményt ért el Nemcsik is, Ferjancsik viszont ezúttal kicsit visszafogottabb volt.
Eredmények:
Eredmények:

a 8 között: Magyarország-Románia 45-39,
a 4 között: Oroszország-Magyarország 45-38 Olaszország-Lengyelország 45-33,
a 3. helyért: Magyarország-Lengyelország 45-42.
Legfrissebb hírek

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni
35 perce

WA: 2030-tól önálló maratoni világbajnokság lesz

Atlétika
57 perce

Könnyed sikerrel rajtolt Marozsán a monte-carlói tenisztornán

Tenisz
1 órája

A házigazda Dijonnal játszik az újonc Esztergom a női kézilabda Európa-liga négyes döntőjében

Kézilabda
1 órája

BJK-kupa: eső miatt félbeszakadt Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
1 órája

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen

Angol labdarúgás
1 órája

Ötméteresek döntöttek, második világkupa-mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik