Hírek

Vágólapra másolva!
2002.07.04. 20:30
Címkék
Prendergast tagadVILÁGBAJNOKSÁG. A jamaicai Peter Prendergast játékvezető tagadja, hogy a Brazília–Belgium vb-nyolcaddöntő szünetében elnézést kért volna Marc Wilmotstól a támadó meg nem adott gólja miatt. Wilmots 0–0-s állásnál fejelt a dél-amerikaiak hálójába, de a bíró lökés miatt érvénytelenítette a találatot. A későbbi világbajnok Brazília végül 2–0-ra nyert. "A pihenő alatt egyáltalán nem beszéltem Wilmotsszal. Éppen ezért arra kértem a FIFA-t, hogy indítson vizsgálatot az ügyben, mert ő olyan szavakat adott a számba, amiket nem mondtam, s ezzel igencsak kellemetlen helyzetbe hozott” – vélte a bíró, miközben a belga futballista továbbra is kitart állítása mellett: "Szabályos gólt szereztem, s ezt a bíró a szünetben, miután együtt megnéztük a lassítást, elismerte.”Erősít a PSVHOLLANDIA. A PSV leigazolta Remco van der Schaafot, a Vitesse középpályását. A 23 éves futballista arnhemi szerződése jövő nyárig szólt, de kevés játéklehetőséget kapott, ezért a klubcsere mellett döntött.Bodnár bekerültaz év csapatábaUKRAJNA. A Komanda című országos sportlap osztályzatai alapján Valentin Belkevics, a Dinamo Kijev középpályása lett a 2001–02-es idény legjobb labdarúgója. A tavalyi elsőségét megvédő fehérorosz futballista mögött Szerhij Siscsenko (Metallurg Doneck) és Vitalij Puskuca (Metaliszt Harkiv) végzett a képzeletbeli dobogó második és harmadik fokán. Érdekesség, hogy az első tíz közé az ezüstérmes Dinamo Kijevből öt játékos is bekerült, míg a bajnok Sahtar Doneck csak két futballistával képviselteti magát. A 18 mérkőzésen pályára lépő Bodnár László átlagteljesítményét 6.17-re értékelte a sportlap, ami nem volt elég az első húszba kerüléshez. A hátvédek rangsorában ugyanakkor a Dinamo magyar válogatott hátvédje az igen előkelő harmadik helyen végzett, és a sportlap által összeállított év csapatában is Bodnáré a képzeletbeli kettes mez – jelentette tudósítónk, Jakab Lajos.Bianchi elvállalnáARGENTÍNA. Carlos Bianchi, a Boca Juniors volt vezetőedzője szívesen lenne az argentin válogatott szövetségi kapitánya. Egy széleskörű közvélemény-kutatás adatai szerint az argentinok 54.9 százaléka szeretné, hogy Bianchi legyen a szakvezető, míg Marcelo Bielsa maradásának ennél jóval kevesebben örülnének, a véleményt nyilvánítóknak alig egyötöde. Bielsa szerződése június 30-án járt le, s a szövetség egyelőre nem döntött utódlásáról, miután az aranyéremre is esélyesnek tartott dél-amerikai sztárgárda már a csoportmérkőzések után búcsúzott a világbajnokságtól.Sono mégis maradDÉL-AFRIKA. Az előzetes hírekkel ellentétben mégsem nyújtja be lemondását Jomo Sono, a dél-afrikai válogatott szövetségi kapitánya. A szakember azután gondolta meg magát, hogy találkozott a szövetség vezetőivel, s tárgyalt velük a jövőről. A 46 éves Sono a július 21-i Cosafa Castle Kupa-negyeddöntőig biztosan marad posztján, de ha a dél-afrikaiak bejutnak a fináléba, akkor fontolóra veszi a szerződéshosszabbítást.OROSZORSZÁG. 13. forduló: CSZKA Moszkva–Sinnyik Jaroszlalvl 2–0, Dinamo Moszkva–Uralan Eliszta 1–0, Anzsi Mahacskala–Lokomotiv Moszkva 0–0, Torpedo Moszkva–Rosztszelmas Rosztov 0–1, Rotor Volgográd–Krilja Szovjetov 2–0, Zenit Szanktpetyerburg–Alanyija Vlagyikavkaz 2–1, Sokol Szaratov–Szaturn Ramenszkoje 0–0, Torpedo ZIL Moszkva–Szpartak Moszkva 0–2Az élcsoport: 1. Lokomotiv Moszkva 30 pont, 2. CSZKA Moszkva 28 (12 mérk.), 3. Szpartak Moszkva 23VÁLOGATOTT MÉRKÔZÉS. Észtország–Azerbajdzsán 0–0
Legfrissebb hírek

A Kassa simán továbbjutott a Szlovák Kupában

Minden más foci
7 perce

Osztrák hokiliga: egy gól is elég volt a Fehérvár Linz elleni sikeréhez

Jégkorong
15 perce

Niké Liga: Dunaszerdahely–Zólyombrézó

Minden más foci
24 perce

Erste Liga: fölényesen nyert otthon a címvédő Gyergyó

Jégkorong
25 perce

Férfi kosárlabda Eb: Görögország a bronzérmes

Kosárlabda
32 perce

Történelmi siker: a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott legyőzte Nagy-Britanniát!

Amerikai sportok
32 perce

Magyar Kupa: mezőörsi bravúr a Komárom ellen

Labdarúgó NB II
42 perce

Nagy fölényben játszott a Betis, de nem bírt a Levantével

Spanyol labdarúgás
48 perce
Ezek is érdekelhetik