Pomper Tibornak megint Újvárosban kell jelentkeznie

SZ. J.SZ. J.
2002.07.02. 21:19
Címkék
A Dunaferr játékosa, Pomper Tibor kölcsönben szerepelt a Videotonban az elmúlt bajnokságban. A védő teljesítményével elégedettek voltak Fehérvárott, ezért szeretnék végleg megszerezni.
Jó ideje folynak a tárgyalások, az egyeztetések, és úgy tűnt, létrejön a megegyezés, ám a végső megállapodás ez idáig nem született meg. A játékos kölcsönadása azonban június 30-án lejárt, a Dunaferr pedig visszarendelte őt. Karasz János, a piros-kékek technikai igazgatója megerősítette, hogy folytatódnak a tárgyalások, és továbbra is bíznak a megegyezésben. A Dunaferr első csapata egyébként Ausztriában edzőtáborozik, így Pomper Dunaújvárosban jelenleg a juniorokkal edz. A fehérváriak keretéből egyébként a jugoszláv légiós, Dejan Vilotics kapott egy "medvepuszit”, ezért négy-öt napot pihen. Hamar István lábfeje is megsérült, ezért ő is néhány napos pihenőre kényszerült. Egy labdarúgó van próbajátékon a fehérváriaknál, a békéscsabai Simon Attila. A 23 éves jobb oldali középpályás több mint száz mérkőzést játszott már a csabai együttesben.Székesfehérvárott a Sóstói-stadionban időközben elkezdődött a center- és edzőpályák gyepszőnyegének javítása, illetve részleges kicserélése, így a Bregyó-közi sportcentrumban készül a csapat napi két edzéssel, de a héten már indul az előkészületi mérkőzések sorozata is. Az első gyakorlómeccset csütörtökön Tatabányán vívják majd a székesfehérváriak.
Legfrissebb hírek

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 perce

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
20 perce

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
21 perce

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
24 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
42 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
49 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
51 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
52 perce
Ezek is érdekelhetik