Völler: 2006 került a célkeresztbe

A történet 2000-ben, a német szempontból tragikusan végződő Európa-bajnokság után kezdődött. A szövetség a menesztett Erich Ribbeck helyére átmeneti jelleggel, Christoph Daum érkezéséig Rudi Völlerre, az ország egyik legnépszerűbb (egykori) labdarúgójára bízta a válogatott irányítását. Az ő vezetésével a csapat mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítményt nyújtott, Völler röviddel később meg is kapta a végleges csapatfőnöki kinevezését (persze ehhez szükség volt Daum kábítószerügyére is), a sikersztori pedig tovább íródott.
A Nationalelf a vártnál ugyan nehezebben, de kiharcolta a világbajnoki részvételt, és úgy utazott el Ázsiába, hogy senki sem várt tőle jelentős eredményt. A szurkolók úgy voltak vele, hogy a nyolcaddöntőtől kezdve minden ajándék, onnantól minden egyes megtett lépés a bizonyítvány tökéletesítésére szolgál. A gárda majdnem kitűnőre vizsgázott, mindössze a záró szigorlaton, a Brazília elleni döntőn bukott el, és ezüstérmes lett.
Völler pedig ezzel végképp rálépett a nagy előd, Franz Beckenbauer útjára. "Kaiser Franz” annak idején szintén edzői képesítés nélkül lett szövetségi kapitány (pardon: csapatfőnök), az első tornáján rögvest világbajnoki ezüstérmet nyert, négy évvel később pedig az ő együttese hódította el a Világkupát. Beckenbauer szintén egy nem túl acélos, kiöregedőfélben lévő gárdával vágott neki az 1986-os tornának, amelyen általános elképedésre a fináléig menetelt, ahol egy dél-amerikai csapat, a zseniális Diego Maradona vezette Argentína előtt hajtott fejet. A párhuzam kézenfekvő: Völlernek sincs edzői diplomája (többek között ezért lett Michael Skibbe a segítője), az első vb-jén ő is ezüstérmes lett, csapata meglepetésre jutott el a döntőig, ahol egy dél-amerikai együttestől, a fenomenális Ronaldo húzta Brazíliától szenvedett vereséget. Ebből akár az is következhet, hogy 2006-ban, odahaza, Németországban Rudi Völler fejére is rákerül a korona…
És sokan már most rá is teszik! "Rudi egy varázsló, amit itt a fiúkkal művelt, tényleg csodálatra méltó. Annak ellenére, hogy csak másodikok lettünk, ennek a világbajnokságnak ki kell hatnia a német futball egészére. A Bundesligára, az utánpótlásra, a 2006-os világbajnokságra, mindenre” – jegyezte meg például Beckenbauer. Egyetértett vele a hajdani válogatott Karl-Heinz Förster is: "Németország ezüstérmes lett, és ezzel sokkal többet ért el, mint amire bárki is gondolni mert volna. Ez kétségkívül jót tesz a német futballnak. A gyerekek ismét kedvet kaphatnak ahhoz, hogy lemenjenek a klubokhoz, és kijelentsék: focisták akarunk lenni.”
Természetesen a politikai élet képviselői sem maradhattak ki a Nationalelf dicsőítéséből. "Emelt fővel, nem megszégyenülten utazhatunk haza. Egy fantasztikus csapat nagy meccsét láthattuk. Természetesen ott motoszkál az emberben a kisördög, hogy ezt akár meg is nyerhettük volna, de előzetesen még a döntőbe jutásra sem számított senki. Négy év múlva pedig még jobbak leszünk” – fogalmazott Gerhard Schröder kancellár. Még a vezető politikusnál is találóbbat nyilatkozott Gregor Gysi, az egyik berlini szenátor: "Az egészben az a tragikus, hogy a csapat azt a mérkőzését veszítette el, amelyen a legjobban játszott. Nagyszerű, remekül futballozó ellenféllel szemben bukott el, nem érheti szemrehányás. A tény, hogy annak idején Franz Beckenbauer is egy döntőbeli vereséggel kezdte a pályáját, reményt ad a számunkra, és azzal kecsegtet, hogy négy év múlva Rudi Völler a dobogó tetejére vezetheti a csapatot.”
Nagy kérdés azonban, hogy milyen csapatot. A németek tulajdonképpen a rendezési jog elnyerése óta találgatják, kik képviselik majd a színeiket a hazai világbajnokságon. Az Ázsiában látottak valóban bizakodásra adhatnak okot, hiszen a keretből sokan még négy év múlva sem számítanak majd veteránnak. Christoph Metzelder, Miroslav Klose, Michael Ballack, Torsten Frings, Sebastian Kehl, Lars Ricken – csak a teljesség igénye nélkül felsoroltunk néhány játékost, akik még 2006-ban is legfeljebb harmincévesek lesznek. Oliver Kahn is akkor akarja befejezni a pályafutását, úgyhogy a Nationalelf helyzete nem reménytelen. Lesznek persze visszavonulók is, Oliver Bierhoff, Thomas Linke, Marco Bode vagy éppen a válogatottól való elköszönés gondolatával foglalkozó Christian Ziege, akik nem lesznek ott tornán, de Völlernek most négy éve van arra, hogy megtalálja a helyetteseiket.
Ennek az ezüstéremnek köszönhetően mindenki támogatásával, nyugodtan dolgozhat. Ráadásul övé az egyetlen olyan válogatott, amelynek nem kell a kvalifikációval vesződnie.