Csernoviczki Éva bronzérmes

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
2002.06.29. 21:39
Címkék
Huszonnégy évnyi szünet után ismét ifjúsági Eb-t rendeznek hazánkban, az 1978-as miskolci kontinensviadal után ezúttal a kisalföldi megyeszékhelyen találkoztak az öreg földrész ifjúsági dzsúdósai.
A Magvassy Sportcsarnok karzata felett elhelyezett 40 ország zászlaja bizonyítja, hogy az EJU csaknem valamennyi tagországa elküldte összesen 357 versenyzőjét a Rába-parti városba. A sok indulóra való tekintettel a házigazdák átrendezték a Magvassy Sportcsarnok küzdőterét, amelyre nem három, hanem négy tatamit helyeztek el annak érdekében, hogy a programot tartani tudják. Az első napon 121 férfi és 70 női versenyző küzdött meg az alsóbb súlycsoportokban. A magyar versenyzők számára túl erősnek bizonyult a mezőny, melyben elsősorban az egykori szovjet tagországok taroltak. A mieink közül egyedül Csernoviczki Évának sikerült felállnia a dobogóra. Rajta kívül
Cselgáncs ifjúsági Európa-bajnokság,
Gyôr, Magvassy Sportcsarnok
(40 ország, 357 versenyzô)

Fiúk. 50 kg (30 induló). Európa-bajnok: Sikam Nas (Oroszország), 2. Hoelwart (Ausztrália), 3. Schwarcz (Románia) és Kozlovs (Lettország). 55 kg (31). Eb: Ibra Mozuhojev (Oroszország), 2. Gahrman (Azerbajdzsán), 3. Dravsic (Szlovénia) és Duminica (Moldávia). 60 kg (29). Eb: Rza Alitev (Azerbajdzsán), 2. Elkostiti (Franciaország), 3. Popov (Moldávia) és Magers Llitvánia). 66 kg (29). Eb: Zalimk Raszulov (Oroszország), 2. Kerr (Nagy-Britannia), 3. Maly (Csehország) és Gutot (Franciaország).
Lányok. 40 kg (9). Eb: Natalija Kondratyeva (Oroszország), 2. King (Németország), 3. Sukha (Ukrajna) és Challott (Nagy-Britannia). 44 kg (18). Eb: Siman Tov Tanya (Izrael), 2. Pöers (Németország), 3. Ivanova (Oroszország) és Bravik (Hollandia). 48 kg (20). Eb: Nicole Waltens (Nagy-Britannia), 2. Wachler (Németország), 3. Csernoviczki Éva (Magyarország, Tatabánya Hermann DSE, edzô: Csernoviczki Csaba) és Mazunyina (Oroszország). 52 kg (23). Eb: Anna Hramcova (Oroszország), 2. Snyesina (Bulgária), 3. Starubinska (Ukrajna) és Pufahl (Csehország).

Rácz Edina, valamint Zombori Tamás révén sikerült szerezni egy-egy ötödik helyezést. Érdekesség, hogy bronzérmesünk edzője az a Csernoviczki Csaba, aki a jelenlegi női szövetségi kapitány edzősége mellett nyerte első Európa-bajnokságát, és most lánya is átvehette az Eb bronzérmét.
"Örvendetes, hogy az alsó korcsoportokban induló fiatalok között a mi lányaink voltak a legfiatalabbak és becsülettel helyt is álltak. A színvonalas versenyek fiataljaink számára tapasztalatszerzésre kiválóak” – mondta Németh Ferenc szövetségi kapitány.
A férfiak szakágvezetője, Csuka Zoltán is kedvező benyomásokat szerzett.
"Remek csaták folytak az igen erős mezőnyben, amelyben jelentős volt az orosz fölény. Versenyzői közül Mester Dávid, Sipos Attila és Skapinyecz József hamar búcsúzni kényszerült, Zombori Tamás egy ideig tartotta magát, de a dobogóra kerülésért vívott mérkőzésen a hosszabbításban alulmaradt.”
A verseny vasárnap, a felsőbb súlycsoportok versenyével folytatódik.
Legfrissebb hírek

Iváncsik Mihály: 1986 életem legszebb éve volt a pályán

Kézilabda
6 perce

Los Angeles már nehezen elérhető, középpontban a 2032-es és 2036-os olimpia a súlyemelőknél

Egyéb egyéni
7 perce

Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar–brazil három null!

Népsport
37 perce

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
39 perce

Heti légiósprogram: szombat kora délután Brighton–Liverpool

Légiósok
58 perce

Negyven évvel ezelőtt verte meg 3–0-ra Magyarország Brazíliát a Népstadionban

Magyar válogatott
1 órája

Fordulatos meccsen nyert Montréalban a Ducks, nagy verést kapott a címvédő Panthers az NHL-ben

Amerikai sportok
1 órája

Ha nehezen is, de SGA tovább javította NBA-rekordját, Flagg és a Görög Szörny nagyot játszott

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik