Úszni nem kell

FÓNAI IMREFÓNAI IMRE
2002.06.22. 20:32
Címkék
Ha legjobb úszóinknak jó volt, nyilván Csank János együttesének is megfelelő lesz Balatonfűzfő a felkészülésre. Az élvonal újonca, a Siófok FC július 1-jétől tíz napon keresztül a Balaton északi partján található városban edzőtáborozik. Uszodalátogatást most még nem iktat programba a mesteredző, ezzel ellentétben a település futballpályáján vezényel kemény edzéseket. A gárda mindennap megteszi a két település közötti utat. A játékosok kora reggel szállnak buszra, a két edzés között ebédelnek és pihennek, s este térnek vissza Siófokra. Borsos Attila technikai igazgatótól megtudtuk azt is: a tervek szerint a fűzfői napok után Szlovákiában tölt majd négy napot az együttes, ott három mérkőzést játszanának. A jövő héten két alkalommal a Siófokhoz közeli Zamárdiban edz majd a Csank-csapat. Eközben lassanként alakul a játékoskeret is. Nemcsak a szurkolók, hanem immár a siófoki klubvezetők is sajnálják, hogy lemondtak a csaknem két méter magasra nőtt Baranyai Tiborról. A védő az NB I B-s bajnokság során kilenc találatával a házi góllövőlista második helyén végzett, ám amikor új szerződést kínáltak neki, Baranyai azt közölte Sallói István klubigazgatóval: ő szóban már elkötelezte magát a győriekhez. Sallói István erre azt mondta, hogy akkor ezek után nincs miről beszélniük, hiszen nála az adott szó ér annyit, mint az aláírt megállapodás. Igen ám, csakhogy ezzel egyidőben Papp Ferenc és Marius Cheregi a szóban tett ígérete ellenére visszalépett a siófoki szerződéstől, s így a balatoniak most hátvédet keresnek. Már Siófokon edz a Haladás volt labdarúgója, Juhász Tamás, ellenben nem tisztázódott az, hogy a Tatabánya középpályását, Kovács Attilát megszerzi-e a Siófok, a támadó ügyében még lesz néhány tárgyalás.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: ETO–Újpest, Liverpool–West Ham, Dortmund–Bayern

Minden más foci
2 órája

Toon Raemaekers: A Braga ellen is összejöhet a bravúr!; Összejött a magyaros párharc a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében

E-újság
2 órája

„Enbéhárom”: játsszuk le magyarul – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 órája

Szobo vs Salla – Bodnár Zalán jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Női vízilabda ob I: egygólos UVSE-siker az Eger ellen

Vízilabda
3 órája

A hajrában jöttek a gólok, még reménykedhet a bennmaradásban a Levante

Spanyol labdarúgás
3 órája

Az Arsenal után az Aston Villát is meglepte otthon a Wolves – már két győzelme van a sereghajtónak

Angol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Lukács Péter hat gólt lőtt, hét gólpasszt adott

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik