Kispesti kupameccsek a Fradi-pályán

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2002.06.15. 19:55
Címkék
Kispest–Zalgiris Vilnius: Üllői út, szombat délután hat óra.Eldőlt tehát, hogy a ferencvárosi stadionban rendezi a Honvéd az Intertotó-meccset, mivel az UEFA nem járult hozzá, hogy a Bozsik-stadion legyen a helyszín. Ez persze nem meglepő a létesítmény állapotát ismerve, ám a kispestiek azzal érveltek, hogy nem tudnak ideális megoldást találni, és legalább ezt az egy kört tudják le az otthonukban. Fájdalom, az európai szövetség képviselőjét nem hatotta meg a kérés, így költözni kell: mivel az MTK- és az Újpest-pályán kisebb átalakításokat végeznek, maradt a Fradi-stadion.Igen ám, de a két csapat szurkolói nincsenek éppen szerelmes viszonyban egymással, és nem kizárt, hogy a tavalyi kupadöntő mintájára a zöldek hívei megint megpróbálják kiűzni pályájukról az úgymond betolakodókat. Ezért a kispesti vezetők azt szeretnék, ha a szurkolók együtt, rendezői kísérettel vonulnának az Üllői útra, de mivel csak nemrég vált biztossá a költözés ténye, megszervezni csak a jövő hét elején tudják az utat.A Kispest hétfőn kezdi a felkészülést is, Détári Lajos akkor vezényli majd az első edzést. Jobbára a tavalyi futballisták öltöznek piros-feketébe, bár nem elképzelhetetlen, hogy az FC Bihor néhány játékosát, köztük a télen már megcsodált Gogu Dumitrut leigazolja a klub, és természetesen másokkal is tárgyalnak a tulajdonosok. Erősítést jelenthet az is, hogy Marius Sasu és Cristian Dulca szintúgy Kispesten kezd, ha esetleg később el is viszi őket valamelyik külföldi csapat, a litvánok ellen még a Honvédban szerepelnek. A Vilniusba utat szervező szurkolók persze bíznak abban, hogy Sasuval vagy nélküle, de esélyt kapnak egy második fordulós franciaországi kirándulásra is.
Legfrissebb hírek

Álex Márquez győzött Sepangban, Bagnaia Ducatija megadta magát

Egyéb autó-motor
13 perce

Ötven éve olimpiai kvalifikációt ért az Eb-ezüst női röplabdázóinknak

Népsport
28 perce

Olvasóink elsöprő többsége szerint nem kellett volna kiállítani Markgráf Ákost

Labdarúgó NB I
51 perce

Szabó István: A játékosok többségére egy rossz szót sem szólhatok...

Labdarúgó NB I
1 órája

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
1 órája

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
1 órája

A református lelkész tanárnak a csendet jelenti a futás

Csupasport
2 órája

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik