Másoltak, de minek

2002.06.14. 20:44
Címkék
Ki emlékszik már a bronzéremre?
Ki emlékszik már a bronzéremre?
Ki emlékszik már a bronzéremre?
Ki emlékszik már a bronzéremre?
Ki emlékszik már a bronzéremre?
Ki emlékszik már a bronzéremre?
Pedig a másik mérkőzésen minden a tervek szerint alakult. Olaszország nem tudta legyőzni Mexikót, így Horvátországnak elég lett volna egyetlen góllal megvernie Ecuadort ahhoz, hogy a második világbajnokságán is bejusson a legjobb tizenhat közé. Az 1998-as bronzérmes azonban nem bírt a vb-újonccal, és 1–0-s vereségét követően legyőzőjéhez hasonlóan kénytelen csomagolni. "Ôszinte leszek: nem érdemeltük volna meg a győzelmet – nyilatkozta Milan Rapajic, az olaszok elleni mérkőzés egyik hőse. – Nem tudom, mit mondjak. Nem játszottunk jól, Ecuador rászolgált a sikerre.”
Mirko Jozic, a posztjáról távozó és a chilei Colo Colóhoz szerződő kapitány a koncentráció hiányával magyarázta a kudarcot: "A legfontosabb pillanatokban nem tudtunk megfelelően összpontosítani. Ugyanazokat a hibákat ismételtük meg, amelyeket Mexikó ellen is elkövettünk.” Edzőjéhez hasonlóan Robert Kovac is párhuzamot vont az első és az utolsó csoportmeccs között: "Azt játszottuk, amit Mexikó ellen. Úgy látszik, az abból a térségből érkező csapatok ellen nem tudunk futballozni. Jogosan estünk ki, Ecuador szétszedett és kioktatott bennünket.”
A horvátok különösen a támadójátékban mondtak csődöt. Az előző vb gólkirályát (Davor Suker) adó csapat a három mérkőzésen összesen kétszer volt eredményes – mindkétszer az olaszok ellen. Hiányzott egy olyan formátumú irányító, mint a vb-n jobbára kispadozó Robert Prosinecki, elöl pedig a rengeteg alternatívából – Alen Boksic, Ivica Olic, Rapajic, Suker – senki sem hozta magát.
Az olaszoknak legalább van egy Vierijük.
Legfrissebb hírek

A kígyó sem tántorította el Tangl Esztert, hatalmas sikert ért el Panamában

Csupasport
5 perce

Budapest Boat Show: a legnagyobb szárazföldi kikötő – képösszeállítás

Képes Sport
31 perce

Major Veronika Európa-bajnok Jerevánban

Egyéb egyéni
51 perce

Tenisz: duplázók az U12-es fedett pályás országos bajnokságon

Utánpótlássport
55 perce

Horogkeresztes zászló a NOB-elnök koporsóján

Népsport
1 órája

Szánthó Regő a DAC elleni meccs után: Érezhető volt a meccshiányom

Minden más foci
1 órája

Aranyérmes lett női pisztolycsapatunk

Egyéb egyéni
2 órája

MotoGP: Bezzecchi nyerte az évad első nagydíját Thaiföldön

Egyéb autó-motor
2 órája
Ezek is érdekelhetik