Kész a szerződés

2002.06.12. 20:50
Címkék
Mozgalmas napja volt Gyulay Zsoltnak, a Megyeri útiak ügyvezető igazgatójának és a lila-fehérek tulajdonosának, Lukács Ferencnek. Az együttes irányítói elköszöntek Glázer Róberttől, a lila-fehérek volt vezetőedzőjétől, akivel közös megegyezéssel bontottak szerződést. Ezután elkészítették az új szakvezető, a szlovákiai Molnár László szerződéstervezetét. Az új tréner a tervek szerint egy plusz két évre igazolna az Újpesthez. A hírek szerint aláírás legkorábban vasárnap történhet amikor ismét Magyarországra érkezik a szakember. A tervek szerint aztán hétfőn délután négy órakor meg is tartja első edzését. Azt, hogy kik vesznek részt játékosként az első foglalkozáson, még homály fedi, de szinte biztosra vehető, hogy Szabó András, a juniorok korábbi vezetőedzője lesz Molnár segítője. A kapusedzői posztra a hírek szerint Brockhauser István a legesélyesebb. A játékoskeret átalakulásáról csütörtökön eshet bővebben szó. Egyelőre azt sem tudni, hogy Robert Vagner a Cottbushoz szerződik-e és hogy Kovács Zoltán visszatér-e korábbi együtteséhez.
Legfrissebb hírek

Vadnai Jonatán nyerte a portugáliai vitorlás Grand Prix-versenyt

Egyéb egyéni
52 perce

A Lipcse ellen ért véget a Hamburg veretlenségi sorozata a Bundesligában

Német labdarúgás
1 órája

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
1 órája

Elmaradt az óriási meglepetés: az FTC a 94. percben megszerezte a győztes gólt a Kazincbarcika ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Ellentétes félidők a sevillai derbin, kétgólos előnyt pazarolt el a Betis

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Kaposvár is a négy között a női röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2 órája

Halász Bence 80 méter felett kezdte a szezont, Kozák Luca és Molnár Attila is meggyőző volt Nyíregyházán

Atlétika
2 órája

Több mint nyolcvan perc emberhátrányban – így is nyert a Sassuolo, kikapott Torinóban a Lazio

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik