Megkötötték a "vérszerződést”

2002.06.11. 22:18
Címkék
Előkerültek a "szenátorok”.Az olasz labdarúgó-szakzsargonban azokat az idősebb, tapasztaltabb játékosokat hívják így, akik minden csapatban jelen vannak, akikre hallgatnak a többiek, és akikre a nehéz helyzetekben mindig lehet számítani. A squadra azzurrában ilyennek számít többek között Angelo Di Livio, Paolo Maldini és Luigi Di Biagio, és elsősorban az ő kezdeményezésük volt, hogy a keddi vacsorát követően a keret 23 tagja – és persze Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány – leüljön egy asztalhoz, és "vérszerződést” kössön a továbbjutás érdekében. "Ki kell húzni magunkat ebből a nehéz helyzetből, mert kizártnak tartom, hogy a Mexikó elleni csütörtöki mecscsünk legyen az utolsó találkozónk ezen a világbajnokságon – jelentette ki a többiek nevében is Gianluigi Buffon, aki azt is elmondta, hogy miért optimista: – A múltban ennél nehezebb szituációból is sikerült győztesen kikeverednünk. Hogy mást ne mondjak, én az idén úgy lettem bajnok a Juventusszal, hogy néhány fordulóval a befejezés előtt még hat pont hátrányunk volt az Interrel szemben.”Mint ismeretes, az olaszok csak akkor lehetnek teljesen biztosak a továbbjutásban, ha (bármilyen különbséggel) megverik Mexikót, ám esélyeiket csökkenti, hogy meglepően sok a sérült a keretben. Nesta ugyan valószínűleg felépül talphúzódásából, ám Di Biagio sérülése súlyosabb a vártnál: az Inter középpályásának részlegesen elszakadt a jobb vádlija, így elképzelhető, hogy a vb-n már egyáltalán nem léphet pályára. Rajta kívül – különböző kisebb "fájások” miatt – kihagyta a keddi edzést Maldini, Panucci és Zanetti is, ami Andrea Ferretti csapatorvos szerint egyrészt a hosszú és fárasztó bajnoki idény, másrészt a világbajnokság okozta stressz, harmadrészt a szokatlan fű következménye.Végül pedig idézzük Francesco Tottit, aki Mexikó ellen alighanem kedvenc helyén, a két csatár mögött játszhat majd: "Számunkra olyan lesz ez a meccs, mint egy vb-döntő, amelyet azonban el is lehet veszíteni. Elvégre nem kizárt, hogy az ellenfél erősebb nálunk, akkor pedig nem szégyen, ha kikapunk.”
Legfrissebb hírek

Hajnal Tamás: A Ferencvárosnál az a cél, hogy minden évben borítsuk a papírformát; Egyre veszélyesebbek a Liverpool pontrúgásai

E-újság
27 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik a sportlövők Európa-bajnoksága, pályán a Real Madrid

Minden más foci
33 perce

FBI-ügynök kerestetik – S. Tóth János publicisztikája

Kosárlabda
38 perce

Robbie Keane a Kazincbarcika elleni győzelemről: A Liverpool kevesebbet rotál a Fradinál – videó

Labdarúgó NB I
41 perce

2023 után nyert ismét ranglistaversenyt a korábbi vb-döntős

Egyéb egyéni
58 perce

Ligue 1: Aubameyang duplázott, a Marseille a hosszabbításban gyűrte le Lyont

Francia labdarúgás
1 órája

Hatgólos meccsen, 93. perces góllal mentett pontot a Juventus Rómában

Olasz labdarúgás
1 órája

Vadnai Jonatán nyerte a portugáliai vitorlás Grand Prix-versenyt

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik