Az első érem arany lett

F. M.F. M.
2002.06.11. 21:06
Címkék
A magyar sportban is mind több eset igazolja azt a tételt, hogy a nők a szülés után jobb eredményre képesek, mint korábban. Elég csak a párbajtőröző Nagy Tímeára gondolni, aki Sydneyben lett olimpiai bajnok, illetve a legfrissebb példa Simóka Bea, aki egy évvel kislánya születése után nyert Világkupát.
– Bevallom, a formám alapján nem gondoltam volna, hogy ilyen teljesítményre leszek képes Varsóban – kezdte a Honvéd-Steffl 27 éves versenyzője. – Ez a Világkupa már nem számított bele a válogatásba, nem is készültünk külön rá, az volt a cél, hogy a nyolc nap múlva kezdődő Európa-bajnokság előtt még egyszer kipróbáljuk magunkat. – A próba jobban nem is sikerülhetett volna: jól lőtt, a páston alig tudták megszúrni, aztán egyéni csúcsot úszott a medencében. – Az egy hónapja rendezett országos bajnokságon egyik kedvenc számomban, a vívásban botrányosan rossz voltam, utána edzőmmel, Bognár Gáborral változtattunk az edzéseken, sokat lábmunkáztam. Varsóban nagyon jól ment a vívás, élveztem is, minden akciót meg tudtam csinálni, amit elterveztem. Az, hogy előtte 178 kört lőttem, számomra minimum. Ez egy olyan eredmény, amely után nem húzom el a számat. Szóval szerintem a vívásom volt a döntő, nagyot lendített rajtam a jó eredmény. – Négy szám után az élen állt, és következett a kritikus futás. Az a tusa, amely után pályafutása során már többször kénytelen volt tudomásul venni, hogy lecsúszott a dobogóról. – Hát igen… Most felhívtam Ákost (Simóka Bea férje Kállai Ákos szintén világbajnok öttusázó – a szerző), hogy milyen taktikát válasszak, mert 42 másodperccel vezettem az olasz Foghetti előtt. Azt mondta, hogy a legjobb módszer a menekülés előre. Vagyis nem kell taktikázni, csak futni, ahogy bírok. – A rajt előtt milyen helyezésben reménykedett?– Bevallom, kicsit féltem, de abban azért bíztam, hogy ha az első nem is, de a harmadik hely meglesz. Jól futottam, ezt bizonyítja, hogy most csak 36 másodperccel volt jobb nálam Foghetti, pedig több mint egy perccel szokott megverni. Vagyis elég volt az előnyöm az első hely megtartásához. Jobbkor talán nem is jöhetett volna ez a győzelem, mint a jövő héten sorra kerülő Európa-bajnokság előtt. Jót tett az önbizalmamnak. Eddig nemhogy győzni nem tudtam Világkupán, még érmet sem szereztem. Kétszer voltam negyedik, még kilencvenhétben. Remélem, az aranyérem ugyanúgy lendít rajtam, mint a jó vívás.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: jön az ötödik meccs a Fehérvár és a Klagenfurt között az osztrák hokiligában

Minden más foci
25 perce

Most a Fradi botlott; Slot reméli, Rossi tekintettel lesz a Liverpoolra

E-újság
30 perce

Beszédes fakardok – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
46 perce

Csendes alföldi este – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
50 perce

Clayton nagyot hajrázott, de Humphries nyerte meg a belga Darts Opent

Egyéb egyéni
1 órája

Niké Liga: egy gól kevés volt a Komárom pontszerzéséhez

Minden más foci
1 órája

Káprázatos gólok, Vinícius duplázott, Valverdét kiállították – a Real megverte az Atletit

Spanyol labdarúgás
1 órája

Otthon vesztett rangadót a Lyon, hazai pályán kapott ki a Marseille is

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik