A női kardozók is levelet írtak

F. M.F. M.
Vágólapra másolva!
2002.06.10. 21:39
Címkék
A vívósport sajnos eljutott odáig, hogy többet beszélnek a pást mellett történtekről, mint egyes versenyzői teljesítményekről. Az olimpiai programról április eleje óta íródó "folytatásos regény” újabb fejezetét a női kardozók írták, akik a hét végi tauberbischofsheimi Világkupán "támadásba lendültek”, és bekapcsolódtak a már tragikusan nevetségessé váló történetbe. Több mint hatvan női kardozó írta alá ugyanis azt a petíciót, amelyben követelik, hogy szakáguk 2004-ben bemutatkozhasson az athéni olimpián. Lépésükre azután került sor, hogy a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) április elején az antalyai kongreszszuson úgy döntött: a női tőr- és a férfi kardcsapatok rovására lehetőséget biztosít a fiatal szakág képviselőinek az ötkarikás szereplésre, a NOB végrehajtó bizottsága viszont – több nemzeti szövetség és a versenyzők tiltakozására – mégis további egyeztetést kért az érintettektől. A női kardozók levelükben arra hivatkoznak, hogy a FIE és a NOB két éve hitegeti őket az olimpiai részvétel lehetőségével. Utalnak arra, hogy megértik a versenyszám korlátozása miatt hátrányosan érintett szakágak képviselőit, de antidemokratikusnak tartják, hogy egy kongresszuson hozott végleges határozatot megkérdőjeleznek. A FIE végrehajtó bizottsága vasárnap Londonban ülésezik, és az eseményen napirendre kerül az olimpiai vívóprogram is.– A brit vívószövetség szombaton ünnepli fennállásának századik évfordulóját, ezért tartjuk a tanácskozást Londonban – mondta Kamuti Jenő, a testület tagja. – Az ülésen az athéni programról még nem születik határozat, csupán javaslatot terjesztünk a döntéshozó kongresszus elé. Egyes tervek szerint Athénban sor kerül a női kardozók egyéni versenyére, mert meg nem erősített hírek szerint René Roch elnök javasolni fogja, hogy a női kardozók egyéni küzdelme a legkevésbé népszerű viadal, vélhetően a női tőrözők csapatversenye helyett kerüljön a programba. Szóval elképzelhető, hogy egy csapatversenyt törölni kell, de ha így is lesz, az nem sorsolással történik majd, hanem szakmai indokok, például a részvételi arány és a látványosság alapján. Más javaslatok is születtek, így például az, hogy egyelőre a sydneyi műsor maradjon érvényben, illetve hogy mégis fogadják el az antalyai kongresszuson hozott döntéseket, vagyis azt, hogy a női tőr- és a férfi kardcsapatok versenyét kiszorítja a női kard. A sok bizonytalan tényező mellett egyvalami biztos: az idő sürget, még júliusban határoznia kell a kongresszusnak, mert a NOB-vb augusztusban véglegesíti az ötkarikás programot.
Legfrissebb hírek

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
21 perce

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
27 perce

Cselgáncs-vb: Özbas Szofi a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
49 perce

Roland Garros: Szabalenka elnézést kért Gaufftól a döntő utáni nyilatkozatáért

Tenisz
51 perce

Az első lépés a budapesti döntő felé: lezajlott az idény első Bajnokok Ligája-sorsolása

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: az olimpiai címvédés Djokovics új motivációja

Tenisz
1 órája

Új fejezetéhez érkezett Szoboszlai és Szalah élcelődése

Angol labdarúgás
1 órája

Idősebb Neymar: A fiam nem csajozás vagy pókerezés közben sérült meg

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik