Vietnámi légióskodás

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2002.06.08. 20:31
Címkék
Nyolc hónapon át futballozott Takács Lajos és Ördög József Vietnamban, az ország egyik bankja által támogatott ACB FC labdarúgócsapatában. A két magyar jó futballjának is köszönhetően a másodosztályban szereplő együttes feljutott az élvonalba. Takács Lajost hősként ünnepelték a drukkerek, ugyanis a csatár az osztályozón szerzett aranygóljával jutott az ACB a legjobbak közé. Nyolc hónap után szombaton délelőtt hazatért a két magyar légiós. "Nagyon boldog vagyok most, mert régen láttam a feleségem és a három gyermekem, mondanom sem kell, hogy menynyire hiányoztak nekem – mondta Takács Lajos, a hazaérkezés után. – Vietnam messze van, onnan nem lehet kéthetente, vagy egy hónapban egyszer hazajönni. Nehéz nyolc hónapon vagyunk túl, mégis reménykedünk abban, hogy visszatérhetünk.” Nos, a visszatérésre minden esély megvan, hiszen Takács Lajós és Ördög József játékával is elégedettek a vietnamiak. A csapat harmincnégy góljából Takács kilencet, Ördög pedig hatot vállalt, és mindketten öt-öt gólpasszal is segítették a csapatot. Élvonalba jutott az ACB FC, s a siker után már is tárgyaltak a két magyar légióssal, egyezség azonban még nem nincs. Hamarosan Magyarországra érkezik a klub elnöke, és minden bizonnyal létrejön a megállapodás. "Sokat köszönhetünk Horváth Sándornak és Tóth Lászlónak, mert ők segítettek bennünket a vietnami szerződéshez – folytatta Takács Lajos. – Kezdetben kicsit féltünk, aggódtunk, hogy mi vár majd ránk a távoli országban, és bár nagyrészében egy táborban éltünk odakint, mégis elégedettek lehetünk. Főleg, azért mert anyagilag nem jártunk rosszul, azaz, amit ígértek a vietnamiak, azt mind teljesítették. Ahogyan én, úgy Ördög József is a pályafutás vége felé közeledik, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mennyit keresünk.” Takács elmondta, a távoli országban is tapasztalható a nagy vb-láz, sőt a csatár szerint négy év múlva a vietnamiak is ott lehetnek a tornán, mert sokat fejlődött ott is a labdarúgás. Rengeteg utánpótlásközpontot hoztak létre, ahol ezerszámra futballoznak a gyerekek.S hogy mennyire szeretik a futballt a vietnamiak, azt a magyar játékosok is tapasztalhatták, hiszen őket is ünnepelték, mégpedig azon az osztályozó mérkőzésen, amelyet semleges pályán játszott az ACB, s mert a rendes játékidőben döntetlen volt az eredmény, aranygól döntött, amelyet Takács Lajos szerzett. Az ACB sorsdöntő meccsét csupán négyezer ember látta, amit Takácsék csak azért sajnáltak, mert Hanoiban, a hazai pályán az átlagnézőszám elérte a tízezret is. A két légiós bízik abban, hogy a nyár végén visszatérhetnek, és ők azzal sem foglalkoznak, hogy sokan amiatt csúfolódnak, hogy táborban kell lakniuk, és hogy a vietnami futball igencsak ismeretlen még. Nos, ha hinni lehet Takács Lajosnak: négy év múlva meglátjuk, mire jutottak a labdarúgás-fejlesztéssel távol Magyarországtól…
Legfrissebb hírek

Döntöttek a Liverpool első felkészülési mérkőzéséről

Angol labdarúgás
16 perce

A skeetlövő Renner Bálint országos csúccsal tizenegyedik lett Lonatóban

Egyéb egyéni
17 perce

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
20 perce

Lengyel válogatott kézilabdakapus érkezik Debrecenbe

Kézilabda
22 perce

Nkunku, Woltemade és Luis Díaz is a Bayern Münchennél köthet ki; két olasz klub is versenyzik Sanchoért – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
24 perce

Felkészülés: NB III-as ellenfelet győzött le a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
57 perce

Golovin Vlagyimir az U19-es Eb-ről: Aki kötelező éremszerzésről beszél, az nincs igazán képben

Kézilabda
1 órája

Huller Dániel nemzetközi versenyt nyert Olaszországban 800 méteren

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik