Haller és Pető újra a régi

Cs. B.Cs. B.
2002.06.08. 20:45
Címkék
Különös rangra emelkedett a hét végi Budapest-bajnokság, hiszen egyúttal a második világbajnoki válogató versenyt is jelenti a legjobbaknak. Nem véletlen, hogy kevesen hiányoztak csak a kerettagok közül. A legnagyobb várakozás természetesen a világbajnok kétpárevezős Haller Ákos és Pető Tibor szereplését előzte meg, hiszen a duó a duisburgi regatta után úgy döntött, nem a négyes tagjaként, hanem idén is kettesben találkozhatnak majd velük a külföldi vetélytársak. A Dunán egyébként régi önmagukat idézték, hiszen utcahosszal utasították maguk mögé a társakat. Szintén nem okozott meglepetést a könnyűsúlyú Horváth László, Varga Tamás elsősége, mint ahogy a könnyűsúlyú Remsei Mónika és a normálsúlyú Székely Viktória is biztosan győzött a hölgyek között.
Legfrissebb hírek

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
1 perce

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
18 perce

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
31 perce

Simon Petra: Nem vagyunk olyan messze a norvégoktól

Kézilabda
31 perce

Kilenc újonccal és új játékrendszerrel készül az U21-es válogatott

Magyar válogatott
51 perce

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
52 perce

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
1 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
1 órája