Már megvették a repülőjegyet

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2002.06.01. 22:13
Címkék
Ha hiszünk a számoknak, akkor a dél-afrikai válogatott legfeljebb egy pontra számíthat a Paraguay elleni csoportmérkőzésen. A második világbajnokságán induló Bafana Bafana eddig nyeretlen a vébéken (két döntetlen és egy vereség volt a franciaországi mérlege), ráadásul a dél-amerikai együttest olyan tréner dirigálja, aki rendes játékidőben még egyetlen összecsapást sem veszített el az első számú futballtornán. Cesare Maldiniről, a kiváló olasz edzőről van szó, aki négy éve a squadra azzurrával veretlenül menetelt el a negyeddöntőig, ahol csak tizenegyesekkel maradt alul a későbbi győztes franciákkal szemben.
Radebe már nem is edz
Radebe már nem is edz
Radebe már nem is edz
Radebe már nem is edz
Radebe már nem is edz
Radebe már nem is edz
"Minden sorozat megszakad egyszer, így nem szabad elbízni magunkat és légvárakat építeni – fogalmazott a torna legöregebb szövetségi kapitánya, a 70 éves Maldini kapitány. – A dél-afrikai csapat tagjai megtermett legények, így minden bizonnyal a szokottnál is jobban kell majd ügyelnünk a fejesekre. Nálunk Paredes és Acuna bajlódott kisebb sérüléssel, de talán vasárnap mindkettőjükre számíthatok. Az biztos, hogy az eltiltott Chilavert helyett Tavarelli véd majd, ettől azonban nem változik a stratégiánk. A kapusunknak hosszan előre kell nyújtania a labdákat, amelyeket a csatárainknak vissza kell fejelniük az érkezőknek vagy meg kell tartaniuk.”
A jelek szerint szép futballt aligha hoz tehát a puszani csata, különösen annak fényében nem, hogy a dél-afrikaiak meglehetősen csekély lelkesedéssel vágnak neki a tornának. A helyi szövetség vezérkara olyannyira biztos a csapat előremenetelében, hogy már a hazautat is megszervezte. A válogatott június 14-én hagyja majd el Dél-Koreát. Két nappal azután, hogy befejeződtek a csoportmeccsek… Fő az önbizalom!
Ráadásul a gárda az utolsó, szombatra tervezett edzését is lemondta, Jomo Sono kapitány szerint ugyanis már nincs mit gyakorolniuk fiainak. "A felkészülésünk pénteken befejeződött, mert mindent elvégeztünk, amit elterveztünk” – nyilatkozta Sono.
Végül pedig ejtsünk szót arról, hogy a mérkőzést Lubos Michel vezeti, ő lesz a világbajnokságok történetének első szlovák bírója.
Legfrissebb hírek

Visszavonult a korábbi magyar válogatott kézilabdázó

Kézilabda
1 perce

Roddick szerint Alcaraz egy különös hibát vétett a Sinner elleni döntőben

Tenisz
6 perce

Fallabda Eb: Csókási Gabriella kikapott, Simon Dániel és Chukwu Hannah továbbjutott

Egyéb egyéni
23 perce

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
31 perce

A 226 centis volt NBA-kosaras majdnem gólt szerzett a labdarúgó Orosz Kupában

Minden más foci
52 perce

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
1 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik