Sowunmi Thomas kell az Ajaccionak

Z. A.Z. A.
2002.05.31. 20:01
Címkék
Edzőkérdésben a jövő hét elején várható újabb egyeztetés a Dunaferr vezetői és Tornyi Barnabás között, de addig is zajlanak a tárgyalások a játékoskeret kialakításával kapcsolatban. Immár biztosra vehető, hogy Bagoly Gábor a jövőben is a csapatot erősíti, ugyanis a védőként és középpályásként is bevethető labdarúgó újabb két évvel meghosszabbította a lejáró szerződését. Az újvárosiak bíznak abban, hogy a csapat egyik legértékesebb futballistája, a lapunk játékosrangsorában harmadik helyen végző Rósa Henrik végül nem szerződik Ausztriába, és a hírek szerint a középpályás nem zárkózik el egy estleges szerződéshosszabbítástól. Ugyanakkor szinte biztos, hogy Sowunmi Thomas elhagyja Dunaújvárost, és a francia első osztályba most felkerült Ajaccio profija lesz. A nyolcszoros válogatott támadó mindenben megegyezett leendő klubja irányítóival, és június 14-én utazik majd Franciaországba, hogy aláírja a négy évre szóló szerződését. A dunaújvárosiak utánpótlásával kapcsolatos hír, hogy az együttes tartalékcsapata Franciaországban járt, ahol az 1981–84-es korosztály számára rendeztek immár huszadik alkalommal nemzetközi tornát. A tornát imponáló magabiztossággal a Szepessy László által dirigált újvárosiak nyerték, és gólt sem kapva olyan csapatokat utasítottak maguk mögé, mint a Dinamo Kijev, a Charleroi, a Salzburg, vagy az a Excelsior Rotterdam, amely a Feyenoord fiókcsapata, és amelynek vezetői hét Dunaferr-játékos nevét írták fel a döntőt követően a noteszukba.
Legfrissebb hírek

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
6 perce

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
34 perce

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
39 perce

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
1 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
1 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2 órája

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
2 órája