Válogatott: Luxemburggal és Costa Ricával játszunk novemberben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.22. 11:05
null
A válogatott Costa Rica ellen zárja az évet (Fotó: Török Attila)
Hivatalossá vált, hogy a magyar férfi A-válogatott a vb-selejtezősorozat októberi zárását követően az idén még két felkészülési mérkőzést játszik: november 10-én Luxemburggal idegenben, négy nappal később Costa Ricával hazai pályán mérkőzik meg – adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapja.

 

A magyar válogatottra még két mérkőzés vár a jelenlegi világbajnoki selejtezősorozatban: október 7-én Bázelben lép pályára a házigazda svájciak ellen, majd október 10-én Feröer válogatottját fogadja a Groupama Arénában. Hivatalossá vált, hogy a tétmeccsek után két felkészülési találkozóval zárja az évet a válogatott: november 10-én Luxemburgban, november 14-én pedig hazai pályán, a Groupama Arénában, a Costa Rica-i válogatottal mérkőzik meg – olvasható a szövetség honlapján.

Felnőttszinten sosem találkoztunk még Costa Ricával

A Costa Rica-i válogatott a közép-amerikai régió legsikeresebb nemzeti csapata, háromszor nyerte meg a CONCACAF-bajnokságot, nyolcszor a Copa Centroamericanát. A közép-amerikai régióból egyedüli válogatottként vett részt négy világbajnokságon, jelenleg 21. a világranglistán.

A csapat 1990-ben, Olaszországban debütált a világbajnokságon, és mindjárt bejutott az egyenes kieséses szakaszba, ezt követően tagja volt a 2002-es, a 2006-os és a legutóbbi, a 2014-es világbajnokságnak is. Utóbbin a halálcsoportból, Anglia, Olaszország és Uruguay mellől csoportelsőként lépett tovább a nyolcaddöntőbe, majd ott kiejtette a görögöket, végül tizenegyesekkel maradt alul a hollandokkal szemben.

A Costa Rica-i válogatott a 2018-as vb-re még nem kvalifikálta magát, de kijutása szinte biztosra vehető, maradék két selejtezőjén egyetlen megszerzett pont is elég lenne a világbajnoki részvételéhez (a többi eredmény alakulásának függvényében akár két vereséggel is könnyen bekerülhet a jövő évi, oroszországi torna mezőnyébe).

A csapatnak a Real Madridban védő Keylor Navason kívül nincsenek világsztárjai, de a portugál Sportingban szereplő csapatkapitány, a 105-szörös válogatott Bryan Ruiz vagy a spanyol Deportivo La Corunában futballozó Celso Borges neve jól cseng a futballvilágban, és a Betisben játszó Joel Campbellt vagy Nagy Ádám csapattársát, a bolognai Giancarlo Gonzálezt is sokan ismerhetik.

Az elmúlt egy évben Costa Rica 21 nemzetközi mérkőzéséből csupán hármat veszített el, miközben idegenben legyőzte az oroszokat, illetve vb-selejtezőn 4–0-ra, majd 2–0-ra az Egyesült Államok csapatát is. A válogatott szövetségi kapitánya, Óscar Ramírez játékosként 75-ször lépett pályára a nemzeti csapatban, 2015 óta vezeti a válogatottat.

A-válogatott mérkőzésen még sosem találkozott egymással a magyar és a Costa Rica-i együttes, emlékezetes viszont a 2009-es U20-as világbajnokságon lejátszott egymás elleni bronzmérkőzésünk, amelyen 1–1-es döntetlent követően tizenegyesekkel megszereztük a harmadik helyet. Az A-válogatott jelenlegi első számú kapusa, Gulácsi Péter számára emlékezetes ez a párbaj: három lövést is védeni tudott, Costa Rica egyik tizenegyesét sem értékesítette. Az egyiptomi korosztályos vébén a Costa Rica elleni keretben szereplő együttes tagjai közül a magyar A-válogatott tagja jelenleg Gulácsi mellett Megyeri Balázs és Kovácsik Ádám is, a mezőnyjátékosok közül Varga Rolandra és Németh Krisztiánra számított az utóbbi hónapokban Bernd Storck szövetségi kapitány.

A Costa Rica-i válogatottból Kenner Gutiérrez, Bryan Oviedo, Cristian Gamboa, Marco Urena és Pedro Leal számít alapembernek a 2009-es U20-as vébécsapatból.

Hibátlan a mérlegünk Luxemburg ellen

A luxemburgi válogatott a 101. helyen áll a világranglistán, és még sosem jutott ki nagy világversenyre, de az utóbbi években egyre jobb eredményeket ér el a selejtezősorozatban. Szeptemberi Eb-selejtezőjén meglepetésre 0–0-s döntetlent ért el a csoportfavorit franciákkal szemben, néhány nappal korábban pedig 1–0-ra legyőzte a fehéroroszokat.

A magyar válogatott eddig 10 alkalommal mérkőzött meg Luxemburg legjobbjaival, és mindegyik mérkőzését megnyerte, 47–10 az egymás elleni gólkülönbség. Legutóbb 2011-ben találkozott egymással a két együttes, akkor Szabics Imre góljával 1–0-ra nyertünk. A mostani keretből pályára lépett azon a találkozón Elek Ákos, Dzsudzsák Balázs és Pintér Ádám is.

Bernd Storck pénteken megnevezte légiósait

Bernd Storck szövetségi kapitány pénteken megnevezte azokat a külföldön játszó labdarúgókat, akikre számít a svájciak és a feröeriek elleni vb-selejtezőkön. A lista itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik