A hajrában nyert a ligaválogatott az U21-esek ellen

Vágólapra másolva!
2012.04.24. 16:01
null
Egervári Sándor több kiemelkedő teljesítményt is látott Telkiben (fotók: Németh Ferenc)
Címkék
A magyar NB I-es labdarúgókból álló ligaválogatott – természetesen Egervári Sándor szövetségi kapitány irányítása alatt – az U21-es válogatottal mérkőzött meg zárt kapuk mögött Telkiben, és Dudás Ádám hajrában értékesített büntetőjével 1–0-ra legyőzte az ifjakat.

Nagy akarattal és ambícióval vetették harcba magukat a ligaválogatott és az U21-es válogatott tagjai, akik nemcsak az edzőknek, hanem a jelenlévő menedzsereknek is bizonyíthattak a mérkőzésen. A találkozó amúgy jó iramot hozott az első félidőben, a helyzetekben azonban hiány volt, a kapusoknak egyszer sem kellett nagyot védeni.

A ligaválogatottnál a szabadrúgásokból próbálkozó Dudás Ádám – aki amolyan „győri csereként” Koltai Tamás helyett került be az Egervári-csapatba – és Csernyánszki Norbert mellett a másik rangidős, Halmosi Péter volt dicsérhető. A fiataloktól Kovács István és Gosztonyi András volt igen aktív.

Az időjárás egyébként egyáltalán nem fogadta kegyeibe a labdarúgókat: a mérkőzés nagy részében zuhogott az eső, és a nagy szél talán még ennél is jobban rányomta a bélyegét a játékra.

A szünetben a kispadok alá húzódtak a játékosok, az U21-eseknél pedig ott is maradt mindenki, ugyanis Róth Antal a teljes csapatot lecserélte, de Egervári Sándor gárdája is csak „nyomaiban” emlékeztetett az első félideire. A szövetségi kapitány egyébként a második félidőben a lecseréltek közül Balogh Bélát és Dudást is visszaküldte, és ennek jelentősége is volt a folytatásban.

Balogh nevéhez fűződött az összecsapás egyik legnagyobb helyzete, ám fejese fölé szállt, míg utóbbi végül eldöntötte a találkozót, miután az utolsó percben tizenegyeshez jutott a ligaválogatott, és Dudás Ádám értékesítette a büntetőt. Ligaválogatott–U21-es válogatott 1–0.

„Mindkét csapatban voltak kiemelkedő teljesítmények a mai délután. Az eredmény nem volt lényeges, így a győzelem sem igazán fontos. Örülünk, hogy hasznosan tölthettük az elmúlt két napot, és öröm volt a fiúkkal dolgozni ebben a rövid időszakban is” – mondta a mérkőzés után a Nemzeti Sport Online-nak Egervári Sándor.

A JÁTÉKOSOK ÉS EGERVÁRI SÁNDOR ÉRTÉKELÉSE


Horváth Zsolt harcolta ki a büntetőt a hajrában
Horváth Zsolt harcolta ki a büntetőt a hajrában
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
LIGAVÁLOGATOTT–U21-ES VÁLOGATOTT 1–0 (0–0)
Telki, zárt kapuk mögött. Vezette: Németh Á. (Farkas B., Butkai)
LIGAVÁLOGATOTT: Csernyánszki (Rózsa, a szünetben) – Kulcsár D., Balogh Béla (Debreceni, a szünetben), Lipták (Szabó J., a szünetben), Mohl – Dudás Á. (Bartha, a szünetben), Egerszegi (Balogh Béla, 63.), Józsi, Halmosi (Dudás Á., 63.) – Nikolics N. (Hrepka, a szünetben), Lencse (Horváth Zs., a szünetben). Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
U21-ES VÁLOGATOTT. 1. félidő: Dibusz – Litauszki, Fiola, Kálnoki Kis, Sváb – Gosztonyi A., Preklet, Windecker, Balogh Balázs – Kovács I., Tischler. 2. félidő: Jova – Jánvári, Eppel, Fodor, Nagy P. – Bertus, Hidi, Balázs, Haraszti – Beliczky, Ugrai. Szövetségi edző: Róth Antal
Gólszerző: Dudás Á. (90. – 11-esből)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik